Összefoglaló 2020. június 2., kedd

Iszlai Bence: Szeretem a kiélezett helyzeteket

Pénteken 30. születésnapját ünnepelte Iszlai Bence, aki szombaton pályafutása során először húzta fel a DVTK csapatkapitányi karszalagját, majd büntetőjével győzött a DVTK a Mezőkövesd ellen.

Iszlai Bence: Szeretem a kiélezett helyzeteket


- Végre ismét tétmérkőzést játszott a DVTK. Hogyan láttad belülről a győzelmet?
- Küzdelmes mérkőzést játszottunk, de erre is számítottunk. Ahogy haladt előre az idő, lehetett érezni, hogy nem lesz gólparádé, egy találat mindent eldönthet. A második félidőben jobban játszottunk, ezzel az egy góllal megérdemelten nyertünk. Sokat számított a küzdeni tudás, aki hibázott, azt kisegítették a társak. A Mezőkövesd jó csapat, de a mi teljesítményünket jellemzi, hogy kilencven perc alatt nem tudtak komoly lehetőséget kialakítani. Nagyon nagy fegyvertény, hogy így kontrolláltuk a mérkőzést, uraltuk a középpályát, a kövesdiek nem tudtak rágyorsítani a védőinkre. Az pedig a futball alapvetése, ha hátul rendben vagy, akkor elöl elég egy helyzetet értékesíteni.

- Más lett volna a mérkőzés, ha az eredeti időpontban, március 28-án játsszátok le?
- Nem tudom. Az viszont biztos, szombaton új bajnokság kezdődött, csak minden csapat rendelkezik is több-kevesebb ponttal.

- Kinek, minek köszönhető, hogy így alakult a mérkőzés? Nekünk, az ellenfélnek, esetleg a hosszú szünetnek?
- A mérkőzés előtt is azt mondtam a többieknek, hogy csak magunkkal foglalkozzunk. Adjunk ki minden bennünk rejlőt, és akkor jönni fog a siker.

- Pedig éppen te foglalkozhattál volna az ellenféllel, biztosan akadt a másik csapat öltözőjében is barát, akinek tudod a telefonszámát...
- Szerdán kupadöntőt játszik a Mezőkövesd, ezért nem lepett meg a kezdőcsapatuk, ugyanakkor a meccs előtt néhány nappal szerintem még maguk sem tudták, hogyan állnak fel. És a második félidőben, a cserék után már gyakorlatilag a legerősebb csapat szerepelt, ezért külön öröm, hogy a végén tudtuk legyőzni őket. Több játékossal is jó kapcsolatban maradtam a kövesdiek közül, rendszeresen szoktunk beszélni, de akad bőven téma az egymás elleni meccsen kívül is.

- A mérkőzés előtti nyilatkozatodban úgy fogalmaztál: "A hazai pályát idézőjelbe kell tenni a nézők hiánya miatt. Mert Diósgyőrben a hazai pálya előnyét nem a jól ismert öltöző vagy a tökéletes gyep jelenti, hanem a közönség által teremtett hangulat. Az tesz nyomást az ellenfélre, esetleg a játékvezetőre, minket pedig a szurkolók hajtanak bele a győzelembe". Majd csütörtökön éles váltással engedélyezte a kormány, az MLSZ és a DVTK klubvezetése a szurkolók belépését a stadionba. Miként hatott ez a csapatra?
- Minden profi labdarúgó nevében mondhatom, nézők nélkül nem jó játszani. Nagyon örültünk a közönség visszatérésének, így játszottunk igazán hazai pályán. Azt is meg merem kockáztatni, hogy még a büntető megítélésében is szerepük volt a szurkolóinknak.

- Amióta Diósgyőrbe igazoltál, először viselted a kapitányi karszalagot, ugyanakkor gyakorlott csapatkapitánynak számítasz.
- Valóban, Szombathelyen és Mezőkövesden is vezettem ki a pályára a csapatot. Diósgyőrben több rutinos labdarúgó is játszik, akárki is viseli a szalagot, segítjük egymást a kapustól a csatárig. Egységes csapatot alkotunk, ebben rejlik az erőnk.

- Ismét téged idézlek a meccs előtti interjúból: "Egy utolsó perces győztes góllal is elégedett lennék". Végül a 83. percben lőtted a győztes gólt.
- Szégyellem is magam, hogy nem sikerült pontosan eltalálni (nevet - a szerk.). Így jöjjön be minden jóslatom ezentúl, de azt sem bánom, ha minden mérkőzést - bármikor szerzett - egy góllal nyerünk meg a későbbiekben.

- Ebben a bajnokságban ötször álltál a 11-eshez, és mindből gól született. Mi a titka a büntetőidnek?
- Tétmérkőzésen nem az számít, hogy ki milyen labdazsonglőr, hanem az, ki mennyire higgadt, mert fejben dől el minden. Emiatt a büntetőt igazából nem lehet gyakorolni, mert az edzésen nincs valódi nyomás és közönség sincs. A felkészülés során a mérkőzés előtt 3-4 nappal már gondolkodok rajta, hová rúgjam a labdát, ha büntetőhöz jutunk. Számításba veszem az ellenfél kapusát, és az alapján döntök. Szappanos Pétert jól ismerem, viszont ő is kiválóan ismer engem. Hasonló helyzetben egyszer Király Gábor túljárt az eszemen, de most olyan megoldást választottam, hogy ha véletlenül eltalálja az irányt, akkor sem tudta volna kiütni a labdát.

- Meg sem fordult a fejedben, hogy másnak add át a lehetőséget?
- Egyáltalán nem, szeretem az ilyen kiélezett helyzeteket, amikor csak rajtam múlik minden.

- Pályafutásod során 20-ból mindössze 3 büntetőt hibáztál. És hogy jó hírt is mondjak: az említett Király Gábor visszavonult, Antal Botonddal csak edzésen találkozol, a harmadik pedig a jelenleg Kaposvárott védő Pogacsics Krisztián.
- Idén mind az ötöt értékesítettem, de biztosan fogok hibázni, azonban utána is oda fogok állni, ahogy eddig is. Hogy mondtad? 20-ból 17 gól? Azt hiszem, erre büszke lehetek.

- A Mezőkövesd ellen jutott idő a felkészülésre, még most is a szokásosnak mondható egy hét lesz a két mérkőzés között, de utána jön a szerda-vasárnap-szerda ritmus. Hogyan lehet erre felkészülni?
- A "mini alapozás" során tudtuk, mi vár ránk, arra készültünk, hogy 3-4 naponta komoly tétmérkőzés következik. Ebben az időszakban a regeneráció kulcskérdés lesz, összhangba kell hozni azt, aki a meccs másnapján lesz ramatyabb állapotban azzal, akin két nappal később jönnek ki a fáradtság jelei.

- A Fehérvár és a Mezőkövesd után a harmadik dobogós csapat következik vasárnap este. Mit vársz az FTC ellen?
- A siker érdekében csapatként kell küzdenünk. Az FTC kerete lehet erősebb, de akaratban nem győzhet le minket senki.