- Milyen célokkal vágott neki a 2019/2020-as szezonnak a DVTK Jegesmedvék felnőtt csapata és sikerült-e ezeket a célokat elérni?
- A szezon előtt a rájátszásba jutást tűztük ki a célunknak. A bajnokság végén a Playoff küszöbénél álltunk, mindössze három meccsre voltunk attól, hogy a jégen elérjük azt, amiért egész szezonban dolgoztunk. Pár nappal ezelőtt a Tipsport Liga végeredményt hirdetett, ami szerint a 8. helyen végeztünk. Ez a rájátszást jelentette volna alapesetben, így mondhatjuk, hogy a célunkat elértük, de nem így szerettük volna.

- A szezon kezdete jól sikerült, hiszen sorra jöttek a győzelmek, a tabella első helyén is állt a csapat, majd jött a Tátra Kupa győzelem. Mekkora siker volt ez a klub életében?
- Európa második legrégebben megrendezett nemzetközi tornája, a Tátra Kupa megnyerésével a klub olyan társaságba került, amelyben Európa élcsapatai szerepelnek. Ezt én a klub egyik legnagyobb sikerének tartom, aminek emléke sokáig ott fog maradni a jégcsarnok mennyezetén.


- A szezon azonban nem csak szép pillanatokat, hanem sok nehézséget is hozott. Kezdődött a poprádi ételmérgezéses incidenssel augusztusban, majd a sorozatos sérüléshullámok, a végén pedig ez a váratlan befejezés. Hosszú sportvezetői karrierje alatt tapasztalt annyi nehézséget egy szezon alatt, mint ami idén volt?
- Miskolcon soha ennyi sérült játékos egy szezon alatt még nem volt. Ez okozta a legtöbb nehézséget, hiszen a bajnokság során gyakorlatilag nem tudtunk teljes csapattal kiállni egy meccsre. Az edzői-egészségügyi stáb rendkívüli munkát végzett folyamatosan annak érdekében, hogy a sérültjeink minél előbb játékra alkalmasak legyenek. Ezt a faktort is figyelembe kell vennünk, mikor visszatekintünk erre a szezonra.

- Volt egy sérülés, ami sajnos sokáig elhúzódott. A szezon első felében rendkívül ponterős játékot bemutató Részegh Tamásnak december végén már gyakorlatilag véget ért a szezon. Mit lehet tudni az ő sérüléséről?
- Részegh Tamás sérülése sokkal súlyosabbnak bizonyult annál, mint amire előzetesen gondoltunk. A stáb és Tamás is mindent megtett, hogy visszatérjen a pályára, de erre sajnos nem volt lehetőség. Azóta is folyik a kezelése, reményeink szerint - és ismerve az elhatározottságát és munkához való hozzáállását - a következő szezonra kiváló állapotban lesz.

- A nehézségek ellenére sikerült fenntartani a klub folyamatos fejlődését?
- A DVTK Jegesmedvék az ország meghatározó klubja. Egyike annak a három klubnak, amelyik európai szintű felnőtt bajnokságban szerepel és az utánpótlás csapatai is érem szerzésre esélyesek minden korosztályban. 300 feletti számú sportolóval teljes jeges vertikummal, amatőr csapatokkal rendelkezik, emellett szakemberein keresztül a város és a régió szabadidősportjában is fontos szerepet vállal. A felsorolt tényeken túl az előrelépés legfőbb záloga a munka és olyan fiatal magyar játékosok nevelése, képzése, akik alkalmasak nemzetközi szinten játszani. Minden feltétel rendelkezésre áll az utánpótlás számára a világszínvonalú munkához, de rendkívül nehéz a jelenlegi környezetben megfelelő motivációt találni a fiatalok számára, akik közül csak néhányuknak lesz esélyük arra, hogy a Tipsport Ligában szerephez jussanak. Az játékosok nevelésében már ebben az évben is, de a jövőben hangsúlyozottan elkülönítjük azokat a fiatalokat, akiknek mind a tehetsége, mind az elkötelezettsége alkalmas arra, hogy nemzetközi szintű játékosokká váljanak.

- Az utánpótlás összességében milyen szezont zárt?
- Utánpótlásunk sokat fejlődött ebben az évben is. Különösen látható volt ez a felső korosztályokban, ahol az U16-18-21 csapataink mindegyike éremért harcolt. Sajnos már nem tudjuk meg, hogy ezekből mi valósult volna meg. Elindítottuk a Skill Programunkat, amelyben a legtehetségesebb és legszorgalmasabb játékosaink számára külön fejlesztő edzéseket tartottunk. Látványosan fejlődtek a játékosok, ez a csapataink eredményességén is érzékelhető volt. Ezt a programot tovább folytatjuk a következő szezonban. Sikeres az együttműködésünk a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskolával, valamint a Jezsuita Gimnáziummal, akik a magas szintű oktatási tevékenység mellett biztosítják a jégkorong edzéseken való részvételt a délelőtti, déli időszakban. Az edzőink közül többen vesznek részt középfokú és egyetemi szintű képzéseken, amelyet a klub támogat. Remélem, hogy ezzel is emelni tudjuk a munkavégzésük színvonalát, a sportolóink eredményességét.


- Visszatérve a felnőtt csapathoz, az utóbbi esztendőkben nem volt rá példa, hogy szezon közben edzőváltás történjen a gárdánál. Január végén azonban Marcel Rodmant váltotta Glen Hanlon. Ez a váltás meghozta a várt eredményt?
- Amikor a klub döntéshozói azt látják, hogy a csapat nem úgy teljesít, ahogy a képességei, lehetőségei alapján kellene, akkor közbe kell lépni. Ezt a lépést meg kellett tennünk. Glen Hanlontól nem azt vártuk, hogy csodát tegyen. Ő megteremtette azokat a feltételeket, amelyek a csapat jó teljesítményéhez szükségesek. Fegyelmezett és tudatos munkával biztosította a rájátszáshoz szükséges csapategységet. Biztos vagyok abban, hogy a szakmai munkájának köszönhetően elértük volna a rájátszást a jégen is. Mielőtt hazautazott tárgyaltunk a folytatásról, ő szeretné a munkát nálunk folytatni, de a jelenlegi helyzetben biztos választ nem várhatunk senkitől. Reményeim szerint rövidesen tudunk konkrét tárgyalásokat folytatni a jövőről.

- Hogyan zajlottak a bajnokság befejezése utáni napok?
- A hivatalos döntés után az volt az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a tengerentúli játékosaink minél előbb haza tudjanak jutni. Gondolnunk kellett a határok lezárására, a repülőjegyek átfoglalására és még sok egyéb tényezőre. Ezt a feladatot sikerült megoldani, mindenki egészségesen várja a folytatást. A külföldi játékosok értékelése a szakmai stábbal együtt megtörtént. Vannak, akikkel elégedettek voltunk és olyanok is, akiktől többet vártunk. A következő szezonra a jelenlegi helyzetben még nem tudtunk egy külföldi játékosnak sem biztos szerződést ajánlani. Mindenkivel tartjuk interneten keresztül a kapcsolatot, amint rendeződik a járványhelyzet, el tudjuk kezdeni a jövő szezon kialakítását.

- Hogyan fog zajlani a jövő évi keret kialakítása ebben a megváltozott helyzetben?
- A szerződéssel rendelkező játékosaink mellett mindenkivel tárgyaltam, megismertük egymás álláspontját. Abban állapodtunk meg, hogy a veszélyhelyzet megszűnése után folytatjuk a jövő évi szerződésekről szóló tárgyalásokat, addig telefonon egyeztetünk. A magyar játékosok helyzete minden évben eltér a légiósokétól. A mi feladatunk elsősorban a magyar játékosok fejlesztése, minél több fiatal magyar beépítése a keretbe. A következő szezonra Magosi, Galanisz és Vas szerződéssel rendelkezik, a többiekkel is elkezdtük az előzetes tárgyalásokat. A miskolci nevelésű játékosok különösen fontosak a klub számára.

- Mi a magyar játékosok programja a következő hetekben, hónapokban?
- Játékosaink a napokban részt vettek a fizikai felmérésen a DVTK Medical Centerben. Ez alapján készül mindenki számára az egyéni felkészülési terv, amelyet végre kell hajtaniuk. Bízunk benne, hogy rövidesen tudunk közösen is készülni a saját metodikai központunkban, ahol jó körülmények között tudjuk elvégezni a speciális felkészülést a következő szezonra.

- Végezetül mit üzenne a szurkolóknak?
- Szeretném megköszönni az egész szezon során nyújtott támogatásukat. Sajnos most nincs lehetőségünk ezt személyesen is megtenni, megtartani a hagyományos szezonzáró szurkolói találkozónkat. Bízom benne, hogy hamarosan találkozunk és újabb szép sikereket élünk majd át együtt. Mindenki vigyázzon magára és szeretteire. Most az egészségünk a legfontosabb, ezért azt kérem a szurkolóktól, hogy aki teheti, maradjon otthon, csak a legszükségesebb esetben hagyja el azt!