Tekintettel arra, hogy a hazai és a nemzetközi infektológusok és járványügyi szakemberek álláspontja szerint a közösségi érintkezés korlátozása segíthet a koronavírus terjedésének megállításában, ezért az MJSZ a sportszervezetek számára nem javasolja a csoportos edzések megtartását sem szárazon, sem pedig jégen. Javasoljuk, hogy az edzők egyéni edzéstervek összeállításával, elemzések végzésével és a felkészülési programok részletesebb megtervezésével és képzési anyagok tanulmányozásával készüljenek a következő szezonra. A játékosok esetében pedig egyéni skill fejlesztés, erőnléti fejlesztést javaslunk az edzővel való folyamatos konzultáció mellett.
 
Célszerű lehet a pályák üzemeltetőit is mielőbb tájékoztatni – a környező országokban számos helyen a jégfelületek mielőbbi leengedéséről döntöttek. 
 
 Az egyes bajnokságok állásának felmérése jelenleg zajlik, a végeredmény kihirdetésének megvalósulására vonatkozóan, illetve amennyiben sor kerül rá, úgy a konkrét végeredményről a későbbiekben értesítünk benneteket.
 
 Kérünk benneteket, hogy a fenti intézkedést vegyétek a lehető legkomolyabban és maximálisan törekedjetek a fent leírtak érvényre juttatására!
 
 Az MJSZ sajnálatát fejezi ki, hogy így kell véget érnie a 2019/2020-as bajnoki évadnak, jelen körülmények között azonban az egészség megóvása minden más célkitűzést felülír!
 
forrás: jegkorongszovetseg.hu