Beharangozó 2020. február 14., péntek

"Ki kell használni a helyzeteket"

Szombaton 17 órától ismét hazai pályán játszik a DVTK, az ellenfél a Paks lesz. A találkozó előtt Feczkó Tamás vezetőedzőt kérdeztük.

"Ki kell használni a helyzeteket"


- A csapat eddig jól teljesített, négy mérkőzésen hét pontot szerzett, ezt az eredményes játékot kell továbbvinni a Paks ellen is - mondta Feczkó Tamás. - Hazai pályán mindenki győzelmet vár tőlünk, nekünk is ez a célunk, és mindent meg is teszünk érte, de nem lesz olyan könnyű, mint azt sokan gondolják. 

Ősszel 2-1-re győzött  DVTK Pakson, mit lehet abból a találkozóból átmenteni szombatra?

- Azóta új szakmai stáb irányítja a zöld-fehéreket, akik eredményesen dolgoznak, egyre jobban távolodnak a kiesést jelentő helyektől. Abból a mérkőzésből csak annyinak kell megmaradni a fejekben, hogy három pontot szereztünk.

A Paksi FC 20 fordulót követően a 10. helyen áll 23 ponttal (Az ellenfélről itt lehet olvasni bővebben.)

- A paksiak az elmúlt fordulókban bebizonyították, hogy bárkit képesek legyőzni, mert hagyományosan stabil a védekezésük, a legutóbbi hat bajnokiból négy alkalommal gólt sem kaptak. 

Az eredménysorból az is látszik, hogy amikor gólt kaptak, akkor viszont vereséget szenvedtek - vetettük közbe.

- Akkor lőjünk gólt, és maradjon így ez a sorozat - reagált a vezetőedző. - Olyan mérkőzést várok, ahol kevés helyzetet láthatnak a szurkolók, ezt kell nekünk a lehető legjobb százalékban kihasználni a siker érdekében. 

A PAFC elleni találkozón Könyves Norbert és Böde Dániel egyaránt piros lapot kapott, ezért a két gólerős labdarúgó nem léphet pályára Diósgyőrben.

- Minden csapatból hiányozna egy ilyen csatárpáros, ám ne feledjük, tavaly Hahn János volt a házi gólkirály, és Sajbán Máté mezőkövesdi és paksi színekben is betalált már az élvonalban. Négy minőségi csatárral rendelkeznek, ráadásul ismerjük azt a helyzetet, amikor egy tartalékosnak mondott csapat játékosai összeszorítják a fogukat, és a végsőkig küzdenek. Nekünk nem az ellenfél összeállításával, hanem a saját játékunkkal, a helyzetek kialakításával, azok értékesítésével kell foglalkozni, és akkor meglesz a győzelem, amire szükségünk van annak érdekében, hogy feljebb lépjünk a tabellán.

Szerdán Pécsett léptek pályára a paksiak a Magyar Kupában, és 2-1-re győztek az első mérkőzésen.

- Tavaszra a legtöbb élvonalbeli klub olyan keretet alakít ki, hogy két sort is ki tudnak állítani, ez a szombati ellenfelünkre is igaz. A Pécsett pályára lépők többsége nagy valószínűséggel nem kap jelentős mennyiségű játékpercet Diósgyőrben.

Tamás Márk a lengyel élvonalbeli Śląsk Wrocław csapatában folytatja a pályafutását. 

- Tamás Márk öt éve játszott Diósgyőrben, nem csak a pályán, hanem az öltözőben is vezéregyéniségnek számított. Tudom, hogy sok szurkolónak nem volt a kedvence, de amióta együtt dolgozunk, megbízható, stabil játékot nyújtott. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert az egyik kapitány távozott, aki sokat tett a csapat sikeréért, ugyanakkor boldog vagyok, hogy az elmúlt félévben mutatott teljesítményét látva egy lengyel élcsapat vásárolta meg a játékjogát. Sok sikert kívánok neki a továbbiakban!

A másik kispad

Osztermájer Gábor ül az ellenfél kispadján, aki paksi nevelésű ladbarúgóként 9 alkalommal lépett pályára az élvonalban pécsi színekben. A 41 éves szakvezető Szivics Tomiszláv távozása után ideiglesen kapott lehetőséget, majd a téli szünetben véglegesítették. Ezt megelőzően a paksi utánpótlásban dolgozott.

- A téli átigazolási szezonban éppen olyan játékosokat szerettünk volna megszerezni, mint Szakály Dénes és Bertus Lajos, de Szélpál Norbert a védelemben, elől pedig Sajbán Máté is erősítést jelent - nyilatkozta Osztermájer Gábor. - Az FTC elleni meccsünk még a felkészülésbe tartozott, onnantól pedig kifejezetten jó találkozót játszottunk a Zalaegerszeggel és a Kaposvárral, de kiváló összecsapás lehetett volna Puskás Akadémia elleni is. Így eddig szerintem nem járunk rossz úton.
Szerdán igazi kupameccset játszottunk a PMFC ellen, melyen a minimális célunkat, hogy előnyt szerezzünk a visszavágóra, elértük. Szerencsére keretünk létszáma ideális, így láthatóan több játékosomnak is pihenőt tudtam adni a hét közepén.
A DVTK egy jó, szívós csapat, kreatív játékosokkal. Ráadásul most jó formában vannak, és - akárcsak nekünk - számukra is fontosak a pontok. Egy izgalmas, de kemény összecsapásra számítok szombaton.