Beharangozó 2020. január 24., péntek

Karakó Ferenc fúj Zalaegerszegen

Karakó Ferenc vezeti az OTP Bank Liga 17. fordulójában a ZTE - DVTK mérkőzést szombaton 17 órától. Segítői az oldalvonal mellett Szert Balázs és Szalai Balázs, az alapvonal mögött pedig Németh Ádám és Szilasi Szabolcs lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Huszár Balázs látja el.

Karakó Ferenc fúj Zalaegerszegen


Karakó Ferenc 1983-ban született Nyíregyházán.

A játékvezetői vizsgát 2008-ban tette le, 2009-ben lett NB III.-as minősítésű bíró, ahol a Tisza-csoportban tevékenykedhetett. 2010-ben országos utánpótlás kerettag, 2011-től NB II.-es játékvezető. Első élvonalbeli mérkőzését (Győri ETO - KTE) 2015. április 4-én vezette.

A focibiro.hu statisztikája szerint pályafutása során idáig 55 élvonalbeli mérkőzésen működött közre játékvezetőként, ezeken 285 sárga és 15 piros lapot osztott ki. 

Karakó Ferenc az idei pontvadászatban még nem működött közre játékvezetőként a DVTK mérkőzésein, alapvonali játékvezetőként azonban a legutóbbi két fordulóban is találkozhattunk vele 

Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Karakó Ferenc segítői az oldalvonal mellett Szert Balázs és Szalai Balázs, az alapvonal mögött pedig Németh Ádám és Szilasi Szabolcs lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Huszár Balázs látja el.

Karakó Ferenc a DVTK mérkőzésein

2018/2019
2019. március 9. DVTK - PAFC 1-0
2018. július 28. DVTK - PAFC 2-2

2017/2018
2018. április 7. DVTK - Haladás 1-2
2017. október 28. Haladás - DVTK 0-3

2016/2017
2017. május 6. Gyirmót - DVTK 1-1

2015/2016
2015. október 17. Vasas - DVTK 0-1

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2019/2020)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1. Bognár Tamás Tóth II Vencel Vígh-Tarsonyi Gergő Berke Balázs Andó-Szabó Sándor Farkas Balázs
2. Farkas Ádám Ring György Szalai Balázs Solymosi Péter Takács János Horváth Róbert
3. Bogár Gergő Huszár Balázs Szalai Dániel Szőts Gergely Vad II István Király Krisztián
4. Andó-Szabó Sándor Georgiu Theodoros Szert István Pillók Ádám Vad II István Garai Péter
5.  Bognár Tamás Kóbor Péter Szalai Balázs Farkas Ádám Szőts Gergely Vígh-Tarsonyi Gergő
6. Iványi Zoltán Albert István Horváth Róbert Takács János Lovas László Szalai Dániel
7. Berke Balázs Király Krisztián Farkas Balázs Georgiu Theodoros Solymosi Péter Vad II István
8. Erdős József Vígh-Tarsonyi Gergő Szécsényi István Solymosi Péter  Ducsai József Szalai Balázs
9. Bogár Gergő Szert Balázs Buzás Balázs Berke Balázs Szilasi Szabolcs Garai Péter
10. Kassai Viktor Király Krisztián Becséri Gergely Szilasi Szabolcs Molnár Attila Huszár Balázs
11. Berke Balázs Albert István Medovarszki József Farkas Ádám Ducsai József Csatári Tibor
12. Pintér Csaba Buzás Balázs Szert Balázs Csonka Bence Takács János Ring György
13. Andó-Szabó Sándor Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Balázs Erdős József Molnár Attila Szalai Dániel
14.  Berke Balázs Medovarszki János Horváth Róbert Pillók Ádám Szőts Gergely Bornemissza Norbert
15.  Iványi Zoltán Albert István Berettyán Péter Karakó Ferenc Takács János Csatári Tibor
16. Farkas Ádám Kóbor Péter Szert Balázs Karakó Ferenc Lovas László Medovarszki János
17. Karakó Ferenc Szert Balázs Szalai Balázs Németh Ádám Szilasi Szabolcs Huszár Balázs