Összefoglaló 2019. október 23., szerda

EK: Sedis Bàsquet - Aluinvent DVTK 94-72

Az Európa Kupa H csoportjának 2. fordulójában a spanyol Sedis Bàsquet csapatához látogatott az Aluinvent DVTK, és a sérülés miatt két magas emberét is elveszítő piros-fehérek súlyos 94-72 arányú vereséget szenvedtek ellenfelüktől.

EK: Sedis Bàsquet - Aluinvent DVTK 94-72


Jól kezdte a találkozót az Aluinvent DVTK. Škorić és Morrison középtávoli dobásai között ugyan Diaz is betalált közelről, de aztán Goree vezérletével, aki egy 2+1-es akció után a hárompontos vonalon kívülről is jól célzott, megugrott a vendégcsapat (4-12). A 4. perc végén pályára lépett friss WNBA-bajnokunk, Shatori Walker-Kimbrough, és ha már így alakult, egy szép assziszttal meg is kínálta Morrisont, miközben a hazaiaknál Wiese igyekezett tartani a lépést a piros mezesekkel. Sokat cserélt Cziczás László, Zele Dorina rögtön egy hármassal avatkozott játékba, majd Shatori is feliratkozott a pontszerzők közé (12-19). A Cadí La Seu csapata ebben a periódusban leginkább büntetőkből tudott eredményes lenni. A negyed végére egy sajnálatos baleset történt, Goree szép távoli dobása után a következő támadásnál egy rossz mozdulat következtében bokasérülést szenvedett. Zelét ez a momentum sem zökkentette ki, mert újabb triplát süllyesztett el a hazaiak gyűrűjében. Mivel azonban a védekezésben akadtak gondok a koncentrációval, csak szűk előnyre tett szert a Diósgyőr (24-28).

6-0-ás szériával kezdte a második negyedet a spanyol csapat, mikor Walker-Kimbrough ment be az erdőbe és fejezte be egy duplával a bátor egyéni akcióját (30-30). Pena kettese és Nogic hármasa után Cziczás László kérte ki az első időt a mérkőzésen. Gólmenetes időszak után Škorić és Morrison is villant, de egy hazai tripla is utat talált a gyűrűbe (38-34). Shatori távolról célzott jól, de rálépett a vonalra, így dobása csak két pontot ért, majd két ügyes labdaszerzést követően újra a DVTK vezetett (38-39). Puyol és Morrison két-két büntetője után is ez volt még a helyzet, azonban a félidő hajrája egyértelműen a Cadí La Seu csapatáé volt (48-41).

A szünet után sem fukarkodtak a pontokkal a csapatok, de a házigazda dobásai jobban sültek, a DVTK-ban Morrison és Zele céloztak jól (59-47). A következő találat ugyan Moore nevéhez fűződött, de ezután a piros-fehérek csináltak egy 6-0-ás rohamot, időt is kért a hazaiak fiatal mestere (61-53). Szavai hatottak, mert előbb újfent Moore, majd Wiese és Bahí tettek hozzá egy-egy duplát a közöshöz, így nem csoda, hogy megint megállt a játék, de most a vendégek edzője miatt. Nagyon kellett ezután Pusztai csont nélküli, majd Walker-Kimbrough szerencsésen bepattogó tempója, de Morre-ral továbbra sem bírtak a vendégek (69-58). 

A záró felvonásban Nogic hármasára Szücs válaszolt öt ponttal, nem adta fel tehát a küzdelmet a DVTK (74-64). A 34. perc végére azonban veszni látszottak a remények, hiszen Gustavsson duplája után Wiese szórt egy triplát. Sőt, a folytatásban Moore előbb csinált egy 2+1-est, majd egy sima akciógólt, így el is dőlt a mérkőzés (84-64). Gustavsson kettesére Zele válaszolt, de a hazaiak ekkor már igazi örömkosárlabdát játszottak a széteső és Morrisont is elveszítő DVTK ellen. A végjátékban maradt a húsz pont körüli differencia, végül Nogić gondoskodott róla, hogy ez több is legyen (94-72).

Női Kosárlabda Európa Kupa, H csoport, 2. forduló

Sedis Bàsquet - Aluinvent DVTK 94-72 (24-28, 24-13, 21-16, 25-15)

Palau D'Esports de la Seu D'Urgell, 500 néző. Játékvezetők: Monteiro (portugál), Unsworth (nagy-britanniai), Pedroso (portugál).
Sedis: Díaz 4, Pujol 3, Bahí 5, Wiese 18/12, Moore 15. Csere: Nogić 12/6, Gustavsson 24, Etxarri 4, Peña 4, Pascua 5. Vezetőedző: Bernat Canut.
DVTK: Medgyessy , Pusztai 6, Škorić 4, Goree 9/6, Morrison 18. Csere: Walker-Kimbrough 16, Zele 10/3, Szücs R. 6/3, Kányási 3/3, Kiss A. Vezetőedző: Cziczás László.

Edzői értékelés

Cziczás László: - jól kezdtük a mérkőzést, de ami eddig az erősségünk volt, a lepattanószerzés, abban most alulmaradtunk. Sajnos két centerünk is kivált a játékból, és nem is tudtak már visszatérni a pályára. Cyesha Goree mindjárt az első negyedben, ez alaposan megnehezítette a dolgunkat. Ezzel együtt is azonban több hibát vétettünk, mint ami belefért volna ma este. Shatori visszatérésével új csapatot kell építeni.