Beharangozó 2019. október 3., csütörtök

A 9. DVTK - PAFC mérkőzés következik

Hazai pályán nyolc mérkőzésből négyet megnyert a DVTK és kétszer döntetlent játszott a PAFC ellen. Felidézzük a két csapat közös történelmét és bemutatjuk az ellenfelet.

A 9. DVTK - PAFC mérkőzés következik


Egymás ellen

Első alkalommal, a 2013/2014-es bajnokságban Szivics Tomiszláv a Rajić - Vági, Debreceni, Kádár, Husić (Gohér, 74.) - Abdouraman, Elek - Batioja (Barczi, 46.), Gosztonyi (Nikházi, 59.), Bacsa - Grumić összetételű csapatot küldte pályára. Gosztonyi András révén büntetőből a DVTK szerzett vezetést, azonban a vendégek fordítani tudtak. Gohér Gergő újabb büntetőből egyenlített, végül a két győzelemre játszó csapat közül a felcsútiak érték el céljukat.


A következő bajnokságban rögtön az első fordulóban játszottunk a felcsútiakkal. Szivics Tomiszláv ezúttal az Antal - Okuka, Alves, Debreceni, Husić - Elek - Marjanović (Gosztonyi, 46.), Bognár I., Nikházi - Bacsa (Bori, 78.), Grumić (Takács T., 57.) összetételű csapatot küldte pályára. A gól nélküli első félidő után Senad Husić és Bacsa Patrik lőtt gólt, a vendégek részéről pedig Lencse László szépített a 92. percben, így sikerült itthon tartanunk a három pontot.


Az OTP Bank Liga létszámcsökkentése és a bajnoki rendszer átszervezése következtében a 2015/2016-os idénytől háromszor találkoznak egymással a csapatok. 

Az első körben Bekő Balázs vezetőedző Radoš - Eperjesi, Kovács G., Tamás, Németh M. - James - Okuka (Takács T., 74.), Koman (Barczi, 33.), Bognár I., Kitl (Egerszegi, 67.) - Novothny csapata Dražen Okuka és Novothny Soma góljával megnyugtató előnybe került, azonban a vendégek a hajrában egyenlítettek. Ekkor érkezett azonban Egerszegi Tamás, aki győztes gólt szerzett a ráadásban.

A harmadik körben ennél könnyebben sikerült győzni. Egervári Sándor vezetőedző a Radoš - Okuka, Lipták (Kovács G., 79.), Tamás, Nemes - James (Egerszegi, 46.) - Bognár I., Koman, Elek, Barczi (Bacsa, 62.) - Novothny csapatot küldte pályára, és Koman Vladimir, valamint Elek Ákos találatával kétgólos előnyre tett szert a DVTK, majd szépítettek a vendégek. A második félidőben eleinte a vendégek támadtak, a hajrában viszont gólkülönbséget javíthatott volna a DVTK.

A PAFC kiesése és visszajutása után 2017 őszén Debrecenben találkozott legközelebb a két csapat. Az első félidőben egy szabadrúgást követően korán vezetést szereztek a hazaiak, azonban Makrai Gábor küzdőszellemének köszönhetően gyorsan egyenlített a DVTK. A második játékrész viharosra sikerült, előbb villámlás miatt szünetelt a mérkőzés, majd ismét a vendégek szereztek vezetést az azóta diósgyőri Prosser Dániel révén, azonban Diego Vela pontot mentett a hajrában (2-2). A DVTK-t Antal - Nagy T., Lipták, Karan, Tamás - Vela, Busai (Kocsis, 73.), Oláh B. (Nono, 78.), Óvári - Makrai (Ioannidis, 78.), Ugrai összeállításban küldte pályára Bódog Tamás.

Az OTP Bank Liga előző kiírásában először MIskolcon találkoztak a csapatok. A találkozó elején gyorsan kétgólos előnybe került a PAFC csapata a DVTK ellen, majd ezt követően feljött a DVTK, sorra alakította ki a helyzeteket, amiből Dušan Brković szépített. A második játékrészben előbb Vernes Richárd egyenlített, majd emberelőnybe került, és büntetőhöz is jutott a Diósgyőr, de ezen a délutánon nem esett több gól.

Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC 2-2 (1-2)

DVTK: Antal - Eperjesi, Brković, Tamás, Bárdos (Forgács, 29.) - Hasani, Mazalović, Busai (Tajti M. 74.) - Makrai (Ugrai, 61.), Bacsa, Vernes. Vezetőedző: Fernando Fernandez.
PAFC: Hegedűs L. -  Heris, Hegedüs J. (Osváth, 65.), Spandler, Trajkovski - Balogh B., Márkvárt (Molnár G., 57.) -  Kiss T. (Latifi, 88.), Szakály P., Radó - Diallo. Vezetőedző: Benczés Miklós.

Piros lap: Molnár G. a 69. percben.
Gólszerző: Diallo (0-1) a 13., Radó (0-2, 11-esből) a 19., Brković (1-2) a 32., Vernes (2-2) az 52. percben.

Legutóbb az előző bajnokság 24. fordulójában játszott hazai pályán a DVTK a PAFC ellen. Az első játékrészben nem esett gól, a másodikban viszont Florent Hasani értékesítette Martin Juhar fantasztikus passzát. A slusszpoént pedig a kezdőcsapatba ezen az estén visszatérő Antal Botond 11-es ölése jelentette, ezzel hazai pályán ötödik győzelmét aratta a csapat és két pontra távolodott a kieső helytől.

Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC 1-0 (0-0)

DVTK: Antal - Shestakov, Polgár, Tamás M., Juhar -  Szabó B., Mazalović, Márkvárt, Hasani (Géringer T., 81.) - Mihajlović (Bacsa, 58.), Vernes (Ousman, 68.). Vezetőedző: Fernando Fernández.
PAFC: Hegedüs L. - Heris, Poór, Hadzhiev, Nagy Zs. - Mioč, Balogh B. (Varga J., 41.) - Sós B. (Latifi, 30.), Knežević (Szakály P., 56.), Kiss T. - Radó A. Vezetőedző: Radoki János.

Piros lap: Tamás M. a 90+2. percben.
Gólszerző: Hasani (1-0) a 63. percben.

 

Az eddig lejátszott NB I.-es DVTK - PAFC mérkőzések

  1. 2013/2014
    DVTK - PAFC 2-3 (1-0) G.: Gosztonyi, Gohér
  2. 2014/2015
    DVTK - PAFC 2-1 (0-0) G.: Husić, Bacsa
  3. 2015/2016 (1. kör)
    DVTK - PAFC 3-2 (0-0) G.: Okuka, Novothny, Egerszegi
  4. 2015/2016 (3. kör)
    DVTK - PAFC 2-1 (2-1) G.: Koman, Elek
  5. 2017/2018 (1. kör, Debrecen)
    DVTK - PAFC 2-2 (1-1) G.: Makrai, Vela
  6. 2017/2018 (3. kör, Mezőkövesd)
    DVTK - PAFC 0-1 (0-1)
  7. 2018/2019 (1. kör)
    DVTK - PAFC 2-2 G.: Brković, Vernes
  8. 2019/2019 (3. kör)
    DVTK - PAFC 1-0 G.: Hasani

Hazai örökmérlegünk: 8 mérkőzés, 4 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 14 rúgott és 12 kapott gól.

Puskás Akadémia FC

Alapítva: 2005
Először az élvonalban: 2013/2014
Legjobb bajnoki eredmény: 6. helyezés (2017/2018)
Élvonalban töltött évek: 6 év
Folyamatosan az élvonalban: 2017 óta

A Budapesttől 40 kilométerre nyugatra fekvő felcsúti labdarúgó utánpótlás-nevelő központot a legendás névadó, Puskás Ferenc 80. születésnapján, 2007. április 1-jén avatták fel ünnepélyesen.

Az akadémia a Videoton FC utánpótláscsapataként Videoton-Puskás Akadémia néven 2010-ben már az NB II. Nyugati-csoportjában szerepelt, majd az akadémia "levált" a Videoton FC-ről és Puskás Akadémia FC néven önálló klubként folytatta szereplését az NB II.-ben.

A 2012/2013-as bajnokságban Benczés Miklós irányításával feljutottak az élvonalba. Az első évükben sikerült teljesíteniük minden újonc minimum tervét, a 2015/2016-os idényben viszont kiestek, azonban egyből sikerült visszajutni. Az előző bajnokságban a 6. helyen végeztek.

OTP Bank Liga 2019/2020

Eredmények

  1. forduló: Újpest - PAFC 1-3
  2. forduló: PAFC - Fehérvár 0-2
  3. forduló: Mezőkövesd - PAFC 1-0
  4. forduló: PAFC - FTC 4-1
  5. forduló: ZTE - PAFC 1-1
  6. forduló: PAFC - Kaposvár 2-0
  7. forduló: DVSC - PAFC 1-2

A legutóbbi találkozón így álltak föl: Hegedüs L. - Szolnoki, Meißner, Hadzhiev, Nagy Zs. - Van Nieff - Gyurcsó (Spandler, 88.), Knežević (Vlasko, 86.), Sós B. (Kiss T., 70.), Urblík - Vaněček

Összesített tabella

4. Puskás Akadémia FC 7 4 1 2 12-7 +5 13

Idegenbeli tabella

3. Puskás Akadémia FC 4 2 1 1 6-4 +2 7

Formatabella

3. Puskás Akadémia 5 3 1 1 9-4 +5 10

Nyári játékosmozgás

Jelentősen átalakult a PAFC kerete nyáron, az erősítések mellett a létszámot is racionalizálták.

Érkezett
Fülöp Lóránd (romániai, FC Botoșani)
Huszti András (Tiszakécske)
Golgol Mebrahtu (ausztrál, Sparta Praha)
Thomas Meißner (német, Willem II)
Yoëll van Nieff (holland, Heracles Almelo)
David Vaněček (cseh, Hearts) 
Gyurcsó Ádám (Hajduk Split - kölcsöbe)
Ezekiel Henty (nigériai, NK Osijek - kölcsöből vissza)
Tóth Balázs (Csákvár - kölcsönből vissza)

Távozott
Bachana Arabuli (grúz, Panioniosz)
Balogh Balázs (Paks)
Branislav Danilović (szerb, DVTK)
Jonathan Heris (belga, Újpest)
Krizan Richárd (szlovákiai, FK AS Trenčín)
Liridon Latifi (albán, FC Sheriff Tiraspol)
Osváth Attila (Paks)
Antonio Perošević (horvát, Újpest)
Poór Patrik (Paks)
Radó András (ZTE)
Szakály Péter (Újpest)
Antonio Taylor (amerikai-panamai, San Antonio FC)
Dejan Trajkovski (szlovén)
Diego Gonzalo Vega Martínez (uruguayi, Club Atlético Rentistas) 
Varga Ádám (Tiszakécske - kölcsönbe)
Benedik Mioč (horvát, NK Osijek - kölcsönből vissza)

A PAFC játékoskerete

Kapusok    
19 Hegedüs Lajos (HUN) 198712.19.
73 Laky László (HUN) 2000.02.06.
1 Tóth Balázs (HUN) 1997.09.04.

Mezőnyjátékosok
4 Bokros Szilárd (HUN) 2000.03.20.
80 Fülöp Lóránd (HUN, ROU) 1997.07.24.
77 Gyurcsó Ádám (HUN) 1991.03.06.
26 Kamen Hadzhiev (BUL) 1991.09.22.
68 Hegedűs János (HUN) 1996.10.04.
10 Ezekiel Henty (NGR) 1993.05.13.
18 Huszti András (HUN) 2001.01.29.
21 Kiss Tamás (HUN) 2000.11.24.
30 Josip Knežević (CRO) 1988.10.03.
7 Golgol Mebrahtu (AUS, ERI) 1990.08.28.
5 Thomas Meißner (GER) 1991.03.26.
6 Yoëll van Nieff (NED) 1993.06.17.
23 Spandler Csaba (HUN) 1996.03.07.
25 Nagy Zsolt (HUN) 1993.05.25
20 Radics Márton (HUN) 2001.12.02.
9 Sós Bence (HUN) 1994.05.10.
27 Skribek Alen (HUN) 2001.04.11.
22 Szolnoki Roland (HUN) 1992.01.21.
29 Tamás Nándor (HUN, ROU) 2000.10.24.
8 Urblík József (HUN, SVK) 1996.08.22.
33 Varga József (HUN) 1988.06.06.
17 David Vaněček (CZE) 1991.03.09.
11 Jan Vlasko (SVK) 1990.01.11.

Vezetőedző

Az új bajnokságban a 46 éves felvidéki magyar Hornyák Zsolt ül a PAFC kispadján. Labdarúgóként három alkalommal szerepelt a szlovák válogatottban, nyert csehszlovák és ötször szlovák bajnoki címet, valamint szlovák kupát. Edzői karrierét Örményországban két szuperkupával és egy bajnoki címmel kezdte, később az orosz Vlagyivosztok és a cseh Slovan Liberec csapatát irányította. Idén nyáron lett a PAFC vezetőedzője.