Beharangozó 2019. szeptember 17., kedd

"Nehéz időszak előtt állunk"

Egy hónapja tart a DVTK női kosárlabdázóinak felkészülése. Friss hír, hogy a rózsahegyiek kérésére elmarad a szerdai MBK Ružomberok - Aluinvent DVTK mérkőzés. Bő egy héttel a sorsdöntő Euroliga-selejtező előtt a csapat vezetőedzőjével, Cziczás Lászlóval beszélgettünk.

"Nehéz időszak előtt állunk"


- Egy hónapja tart a felkészülés, ez idő alatt játszottatok három gyakorló mérkőzést, amelyeken felettébb biztató játékkal győztetek. Sikerült eddig elvégezni azt a munkát, amit terveztél erre az időszakra?
- Az elmúlt egy hónap eseményei közül egyértelműen a legfontosabb és egyben a legszomorúbb Chanel Mokango sérülése. Ez alaposan megviselte a csapatunkat, azonban most már előre tekintünk, amellett persze, hogy ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánok neki. Azóta szerencsére sikerült pótolnunk őt egy chilei lánnyal, Ziomara Morissonnal, aki néhány edzésen már részt vett velünk. Előreláthatólag rengeteg munkára lesz szükség, hogy azt a szisztémát, amit én megkövetelek tőle, el tudja sajátítani. De nagyon intelligens lánynak tűnik, ez mindenképp biztató a jövőre nézve. Játszottunk három edzőmérkőzést, és ha a végeredményt nézzük, valamennyi nagyon jól sikerült, jóllehet, az ilyen találkozókon nem az eredmény a legfontosabb. Úgy gondolom, hogy megcsináltuk azt a fizikai munkát, amit terveztem. Nagy segítségemre volt ebben Fodor Csilla, aki a labdás edzéseken kívül nagyon keményen megdolgoztatta a lányokat, és ennek látható nyomai is vannak. Eddig tehát a körülményekhez képest minden rendben zajlik. Nagyon várjuk már a sérült játékosaink és Shatori visszatérését. Amennyiben ezek a személyi változások megtörténnek, én úgy érzem, veszélyesek lehetünk egy-két csapatra. 

- Ha már a sérülteket említetted, a drukkerek bizonyára kíváncsiak, mikor térhetnek vissza a pályára a gyógyulófélben lévő játékosaink.
- Kányási Veronikának úgymond meg vannak számlálva a napjai, vagyis egy-két héten belül teljes értékű edzésmunkát fog tudni végezni. Nagyon komoly rehabilitáción van túl, és rendkívül szorgalmasan edz naponta kétszer-háromszor. Egyre nagyobb terhelés mellett már csak minimális fájdalmak jelentkeznek nála, tehát bizakodhatunk vele kapcsolatban. Katona Szidóniának térdsérülésből kellett visszajönnie, az ő felépülése már sokkal időigényesebb folyamatot jelent. Becsületesen készül nap mint nap, a visszatérése is hamarosan meg fog valósulni. 

- Amerikai játékosunk szerdán hajnalban elődöntőt játszik a Washington Mystics-szel. Ha ebben a párharcban esetleg alulmarad a csapata, játszhat Velencében az Euroliga-selejtezőjének visszavágóján? 
- Sportemberként szurkolunk neki, valamennyien örülnénk annak, ha minél nagyobb sikerélménnyel érkezne vissza hozzánk. De biztos, hogy nem lesz velünk a visszavágón. Sőt, ennél is borúsabb a helyzet vele kapcsolatban. Valószínűleg a bajnokság első néhány fordulójában sem számíthatok a játékára. Emiatt nehéz időszak előtt állunk, de ezt tudtuk előre, és ennek megfelelően készültünk az elmúlt hetekben. Próbáltunk egy olyan játékot kialakítani nélküle, amelyik akár eredményes is lehet. Meglátjuk, mit hoz a jövő. 

- Úgy tudom, az utolsó felkészülési mérkőzést illetően történt változás.
- Az utolsó pillanatban a rózsahegyiek lemondták a hetek óta szerdára lekötött edzőmérkőzésünket. Sajnáljuk, de megértjük a döntésüket, hiszen jelenleg őket is sok sérülés hátráltatja. Most át kell szervezni némileg a programot, de az biztos, hogy jövő héten szerdán jön a Venezia elleni mérkőzés, és bízunk benne, hogy úgy fog újra tündökölni a szurkolókkal teli Generali Aréna, ahogy az utolsó meccsünkön a bajnoki döntőben. 

A felkészülési mérkőzések menetrendje

2019. szeptember 6., péntek (Miskolc, Egyetemi Sportcsarnok)
15.00 Aluinvent DVTK - MBK Ružomberok 68-64 (Szaniszló Sándor emléktorna)

2019. szeptember 13., péntek (Miskolc, Generali Aréna)
17.00 Aluinvent DVTK - Olympiacos 71-67

2019. szeptember 14., szombat (Miskolc, Generali Aréna)
16.00 Aluinvent DVTK - Olympiacos 75-69

Euroliga-selejtező 1. mérkőzés

2019. szeptember 25., szerda (Miskolc, Generali Aréna - tv: DigiSport)
18.30 Aluinvent DVTK - Umana Reyer Venezia

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 2019/2020, alapszakasz, 1. forduló

2019. szeptember 27., péntek
18.30 TFSE-MTK - Aluinvent DVTK