Összefoglaló 2019. szeptember 13., péntek

Aluinvent DVTK - Olympiacos 71-67

Két felkészülési is mérkőzést vív az Aluinvent DVTK a görög Euroleague-szereplő Olympiacos Piraeus együttese ellen. A pénteki első összecsapást nagy küzdelemben négy ponttal megnyerte a mindössze hét játékost forgató hazai együttes. Folytatás szombaton 16 órától szintén a Generali Arénában.

Aluinvent DVTK - Olympiacos 71-67


Cziczás László, az Aluinvent DVTK vezetőedzője ugyanazt a kezdőt küldte a pályára, mint egy héttel ezelőtti Rózsahegy elleni mérkőzésen. Graves révén a görögök szerezték meg a vezetést, Škorić és Kiss Angelika duplája között pedig Spyridopoulou süllyesztett el egy hármast a sarokból (4-5). Gemelos emelt be egy középtávolit, míg a túloldalon Goree szedett le egy lepattanót, majd helyezte a gyűrűbe a játékszert, hogy aztán egy 2+1-es akcióból a vezetést is megszerezze csapatának (9-7). A játékrész felénél Graves ugyan egyenlített, de csak pillanatokig, mert Medgyessy ziccerezett a másik palánk alatt. Stamolamprou triplája után Goree, majd Zele kosara ragadtatta tapsra a kilátogató drukkereket (15-12). A folytatásban is Cyesha szállította a pontokat, és ezzel növelték előnyüket a hazaiak, majd Medgyessy fantasztikus passzát Zele váltotta pontokra. Sotiriou törte meg a vendégek gólcsendjét, és Medgyessy büntetőit követően szintén a vendégek 12-ese alakította ki a negyed végeredményét (22-16).

A második negyed elején Goree köszönt be ismét, de aztán magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a piros mezes vendégek, és Thomas hármasa, valamint Sotiriou duplája után újra egyenlő volt az állás (24-24). A folytatásban Škorić két büntetőjére Jurcenková válaszolt klasszikus centergóllal. A DVTK időkérése után Gemelos dobta be az egyik büntetőjét, majd Szűcs Réka szerzett egy könnyű kosarat, Kiss Angi pedig Goreenak adott gólpasszt (30-27). Nikolopoulou egy büntetőjével és Graves ziccerével ugyan újra egyenlített az Olympiacos, de a félidő hajrája egyértelműen a diósgyőrieké volt. Goree és Zele kosarainak köszönhetően hétpontos hazai előnnyel vonultak öltözőbe a csapatok (37-30).

 

A második félidő elején gyorsan elfogyott a hazai előny, történt ugyanis, hogy Graves duplájára Pusztai még reagált, de aztán egy 7-0-s pireuszi roham végén Cziczás László kénytelen volt közbeavatkozni egy időkéréssel (39-39). Ez jótékonyan hatott a DVTK játékosaira, hiszen a folytatásban Goree, Medgyessy és Pusztai révén újra elhúztak ellenfelüktől. Pavlopoulou és Jurcenková szépítettek, Škorić és Goree azonban gondoskodtak arról, hogy a nagyszünetben egyszer már meglévő hétpontos előny visszaálljon (50-43). A negyed hajrája nem hozott változást, maradt a kényelmes diósgyőri előny (54-47). 

Az utolsó felvonásban Spyridopoulou kezdte a pontgyártást, de erre Goree egy 2+1-es akcióval válaszolt a túloldalon. Pantelakis mester időkérése sem hatott igazán, mert Škorić és Zele kosarai után tíz pont fölé duzzadt az Aluinvent DVTK előnye (61-49). Remekül működött Cziczás László hetes rotációja, a kérdés az volt, kitart-e a lendület a mérkőzés végéig, hiszen a vendégcsapat kispadja sokkal hosszabb volt. Graves egy egyéni akcióból faragott a hátrányból, az ellentámadásból Goree hintett egy triplát, majd Thomas is villant (64-54). Zele nagyszerű hármasa után - immár nem először - kivédekezte a pireuszi támadást a DVTK, volt tehát bizakodásra okot adó jelenet bőven. Pavlopoulou hármasával újra „közte tíz” lett, majd Sotiriou is betalált, zárkóztak a görögök. Pavlopoulou 2+1-esével öt pontra jöttek fel a piros mezesek, szerencsére Gemelos a következő akciójuk végén kihagyta a könnyűnek tűnő dobást, Szűcs viszont a legjobbkor talált be a másik palánk alól (69-62). Bő másfél perc volt hátra a találkozóból, a hajrában nagy küzdelemben négy pontot megőrzött előnyéből a hazai gárda (71-67).

Előszezon 2. mérkőzés

Aluinvent DVTK - Olympiacos 71-67 (22-16, 15-14, 17-17, 17-20)

Miskolc, Generali Aréna, 300 néző. Játékvezetők: Földházi Tamás, Dr. Mészáros Balázs, Lengyel Ádám.
Aluinvent DVTK: Medgyessy 6, Pusztai 4, Škorić 10, Goree 30/6, Kiss A. 2. Csere: Szűcs R. 6, Zele 13/3. Vezetőedző: Cziczás László.
Olympiacos: Stamolamprou 4/3, Spyridopoulou 7/3, Nikolopoulou 1, Gemelos 8/3, Graves 14. Csere: Thomas 6/6, Sotiriou 8, Jurcenková 4, Stamati 3/3, Pavlopoulou 13/6. Vezetőedző: George Pantelakis.

Cziczás László: - Sokkal jobb és kulturáltabb mérkőzést játszottunk, mint egy hete a Rózsahegy ellen, de egy héttel több munka van a lányokban, ami meg is látsztott ma. Nagyon hasznos találkozót vívtunk a tizenkét felnőtt játékossal érkező Olympiacos ellen. Nálunk a kezdőcsapatban két tizenkilenc éves is helyet kapott, ezzel együtt nagyszerű hozzállással játszottunk, ami nagyon tetszett nekem. Több jó egyéni teljesítmény is akadt, főleg Goree-é, de még adódtak problémáink a megfelelő helyzetkiválasztással. Ha ezeken javítunk, újabb szép szezon előtt állunk. Nyugodt szívvel térhetünk pihenőre a mai teljesítményünk után, és holnap ugyan lehet, hogy fáradtabbak leszünk, de megpróbálunk egy újabb jó mérkőzést játszani.

George Pantelakis: - A felkészülésünk során ez volt az első nehezebb ellenfél ellen vívott találkozó. Az utazás miatt talán egy picit fáradtabbak voltunk, de mind védekezésben, mind támadásban csináltunk tetszetős dolgokat. Ezeket meg kell tartanunk holnapra, megpróbálunk visszavágni vendéglátónknak.

A felkészülési mérkőzések menetrendje

2019. szeptember 6., péntek (Miskolc, Egyetemi Sportcsarnok)
15.00 Aluinvent DVTK - MBK Ružomberok 68-64 (Szaniszló Sándor emléktorna)

2019. szeptember 13., péntek (Miskolc, Generali Aréna)
17.00 Aluinvent DVTK - Olympiacos

2019. szeptember 14., szombat (Miskolc, Generali Aréna)
16.00 Aluinvent DVTK - Olympiacos

2019. szeptember 18., szerda (Rózsahegy)
16.00 MBK Ružomberok - Aluinvent DVTK

Euroliga-selejtező 1. mérkőzés

2019. szeptember 25., szerda (Miskolc, Generali Aréna - tv: DigiSport)
18.30 Aluinvent DVTK - Umana Reyer Venezia

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 2019/2020, alapszakasz, 1. forduló

2019. szeptember 27., péntek
18.30 TFSE-MTK - Aluinvent DVTK