- Szeretnék meghatározó játékosa lenni a csapatnak, Feczkó Tamás is azt kérte tőlem, hogy vezér legyek a pályán és az öltözőben is - nyilatkozta Iszlai Bence. - Ami minden labdarúgót elvarázsol, az a hihetetlen szurkolótábor. Ez is sokat nyomott a latba, amikor elfogadtam a DVTK ajánlatát. Személyes élményem a stadionavató, fantasztikus hangulat volt, mindenkit elvarázsolt. Itt az emberek szurkolnak is, nem csak kijönnek a stadionba. Rajtunk a sor, hogy szállítsuk az eredményeket és akkor még többen lesznek kint a meccseken.

Iszlai Bence Veszprémben született (Kádár Tamás és Novothny Soma után ez jól hangzik Diósgyőrben), és ott is nevelkedett, és alig múlt 17 éves, amikor bemutatkozott a felnőttek között az NB III.-ban. Az élvonalbeli Haladás csapott le a játékjogára, és fokozatosan építve lett a csapat alapembere.

2017 kora őszén Mezőkövesdre igazolt, ahol meghatározó játékosként a csapatkapitányi karszalagot is viselte.

Iszlai Bence a közelmúltban szerződést bontott Mezőkövesden, így szabadon igazolható játékosként az átigazolási szezon lezárta után is lehetőség nyílt a leigazolására.

Diósgyőrben a 90-es számú mezben láthatjuk, ha Feczkó Tamás úgy dönt, akkor akár már szombaton a ZTE ellen is.

Névjegy

Név: Iszlai Bence
Születési idő: 1990. május 29.
Születési hely: Veszprém
Magasság: 182 centiméter
Poszt: védekező középpályás
Mezszám: 90

Sikerei

U21-es válogatott
U19-es válogatott
NB I.-es mérkőzés/gól: 216/18

Pályafutás

2019/2020 Diósgyőri VTK (NB I.)
2018/2019 Mezőkövesd Zsóry (NB I.) 8/0
2017/2018 Mezőkövesd Zsóry (NB I.) 22/1
2016/2017 Szombathelyi Haladás (NB I.) 30/6
2015/2016 Szombathelyi Haladás (NB I.) 28/2
2014/2015 Szombathelyi Haladás (NB I.) 25/1
2014/2015 Szombathelyi Haladás II (NB III.) 1/0
2013/2014 Szombathelyi Haladás (NB I.) 25/1
2012/2013 Szombathelyi Haladás (NB I.) 27/5
2012/2013 Szombathelyi Haladás II (NB II.) 3/0
2011/2012 Szombathelyi Haladás (NB I.) 24/1
2010/2011 Szombathelyi Haladás (NB I.) 7/1
2010/2011 Szombathelyi Haladás II (NB III.) 11/4
2009/2010 Szombathelyi Haladás (NB I.) 15/0 
2009/2010 Szombathelyi Haladás II (NB III.) 6/0
2008/2009 Szombathelyi Haladás II (NB III.) 6/0
2007/2008 Veszprém FC (NB III.) 22/2
2003-2008 Veszprém utánpótlás