- Van előzménye a mai munkakezdésnek, hiszen amikor vége lett az utánpótlás bajnokságoknak, akkor egyéni edzéstervet kaptak a játékosok minden versenykorosztályban, U14-től felfelé - nyilatkozta Sütő Szilárd, a DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatója. - Bízunk benne, hogy az aktív pihenést követően ezt a személyre szabott programot elvégezték, hiszen ez minden játékosnak a saját egyéni érdeke is. A hétfői napon elkezdtük a felkészülést a bajnokságra, amely időszak nagyjából augusztus közepéig fog tartani, hiszen a bajnokság várhatóan augusztus 17-én veszi kezdetét. Ezen a héten a felnőtt csapat játékosaihoz hasonlóan végig különböző teszteket és felméréseket teljesítenek majd az utánpótlás játékosok, ezt követően jövő héten indul meg a tényleges munka, valamint felkészülési mérkőzések sora is vár majd a különböző korosztályokra. 


Az új idényben az U17-es és az U16-os csapatnak valamilyen szinten prioritást kell élveznie, hiszen az első négyben kell lennie a két csapatnak együttesen. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a filozófiánkat egy percre is feladnánk. Továbbra is felfelé versenyeztetjük a gyerekeket, és bízunk benne, hogy ők minőséget fognak képviselni az idősebb korosztályokban is. Attól függetlenül, hogy nem sikerült elérnünk az egyik célunkat, vagyis hogy bent tudjunk maradni az elit ligában, az a filozófia amit meghatároztunk, megállta a helyét. Ahogy azok a profi játékosok is, akik lehetőséget kaptak az első csapatnál.


A kisebb korosztályok július közepén kezdik meg a felkészülést. A csapatokat irányító szakmai stábokban is történt egy-két változás. 

- Immáron utánpótlás edzőként köszönthetjük a DVTK-nál a klub egykori játékosait, Lipusz Norbertet valamint Icsó Zsoltot - folytatta Sütő Szilárd.- Komlósi Ádámot azt hiszem, hogy nem kell bemutatni senkinek, több hónapja figyeli a mindennapos munkát, így nem az ismeretlenbe érkezik. Többszörös magyar bajnok labdarúgóként óriási tapasztalattal rendelkezik, amit ha át tud adni a gyerekeknek, az mindenképpen segítség lehet a fiatalok számára. A-licences edző, ő a középső szekció vezetőjeként csatlakozik a DVTK Labdarúgó Akadémiához. Történtek átszervezések házon belül is, hiszen Barney Lord erőnléti edzőként ettől az idénytől segíti a felnőtt csapat munkáját is, valamint az utánpótlásban a felső szekciók erőnléti felkészüléséért lesz felelős, míg a fiatalabbaknál Kovács Ádám dolgozik a továbbiakban erőnléti edzőként. Távozott a klubtól Földvári Tibor, akit emberileg is és szakmailag is elismerünk, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban, ahogy Nagy Márton masszőrnek is, hiszen ő is másik klubnál folytatja munkáját!       


DVTK Labdarúgó Akadémia

  • Sütő Szilárd igazgató
  • Benczés Miklós regionális szakmai igazgató
  • Borbély Péter regionális koordinátor
  • Szentiványi József utánpótlás scout
  • Benczés Balázs videóelemző

Szakmai koordinátorok

  • Fogarasi Zoltán U19, U17, U16
  • Komlósi Ádám U15, U14, U13, U12
  • Teodoru Borisz U11, U10, U9, U8, U7, U6
  • Szalma Pál kapusképzés

DVTK tartalék

  • Vég Csongor vezetőedző
  • Gyarmaty Attila másodedző
  • Szalma Pál kapusedző
  • Barney Lord erőnléti edző

DVTK U19

  • Fogarasi Zoltán vezetőedző
  • Lipusz Norbert másodedző
  • Szalma Pál kapusedző
  • Barney Lord erőnléti edző

DVTK U17

  • Zsivoczky Gyula vezetőedző
  • Sipos Gergő másodedző
  • Szalma Pál kapusedző
  • Barney Lord erőnléti edző

DVTK U16

  • Bém Gábor vezetőedző
  • Icsó Zsolt másodedző
  • Szalma Pál kapusedző
  • Barney Lord erőnléti edző

DVTK U15

  • Jordán András vezetőedző
  • Szentiványi József másodedző
  • Pallai Gábor kapusedző
  • Kovács Ádám erőnléti edző

DVTK U14

  • Gyarmaty Attila vezetőedző
  • György Gábor másodedző
  • Pallai Gábor kapusedző
  • Kovács Ádám erőnléti edző

DVTK U13

  • Kiser László vezetőedző
  • Icsó Zsolt másodedző
  • Pallai Gábor kapusedző
  • Kovács Ádám erőnléti edző

DVTK U12

  • Sipos Gergő vezetőedző
  • Germán Gábor másodedző
  • Pallai Gábor kapusedző
  • Kovács Ádám erőnléti edző

DVTK U11

  • Kovács Ádám vezetőedző
  • Martis Ferenc másodedző
  • Kiss József kapusedző

DVTK U10

  • Nagy Attila vezetőedző
  • Lipusz Norbert másodedző
  • Kiss József kapusedző

DVTK U9

  • Germán Gábor vezetőedző
  • Benczés Balázs másodedző
  • Kiss József kapusedző

DVTK U8

  • Vass László vezetőedző
  • Borbély Gábor másodedző
  • Kiss József kapusedző

DVTK U7

  • Varsányi Zsolt vezetőedző
  • Vági András másodedző

DVTK U6

  • Szlifka Miklós vezetőedző
  • Bánk Zsolt másodedző

Tehetséggondozó program

  • Szentiványi József programvezető
  • Zsivoczky Gyula
  • Jordán András
  • Kiser László
  • Bém Gábor
  • Szalma Pál
  • Kis József
  • Barney Lord

Iskolai coerver

  • Germán Gábor
  • Kovács Ádám
  • Sipos Gergő

Óvodai Program

  • Teodoru Borisz
  • Szlifka Miklós
  • Bánk Zsolt
  • Icsó Zsolt

Sportpszichológus

  • Csáki Dorottya

Tanulmányi kapcsolattartó

  • Koczák Frigyes