- A tavalyi bennmaradás és a keret átalakítása után idén egyértelműen a középmezőny a célunk - mondta el Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - És van egy álmunk: a középmezőny elején szeretnénk végezni. Ehhez szükséges néhány új játékost leigazolása, de legfontosabb feladatunk, hogy a tavalyi átalakítás után a keretet egyben tartsuk.


- Ezt a bajnokságot máshonnan kezdjük, mint az előzőt, onnan kell folytatni, ahol az előző sorozatot zártuk - vette át a szót Fernando Fernández, a DVTK vezetőedzője. - Ezúttal is realistának kell lenni, számomra az a legfontosabb cél, hogy megnyerjük az első találkozót. A játékosoktól azt várom, hogy olyan teljesítményt nyújtsanak, mint az előző bajnokság második felében, és akkor idén nem csak a bennmaradásért kell küzdenünk, hanem előrébb is végezhetünk. Azonban az elmúlt években megtapasztaltuk, hogy a 12 csapatos mezőnyben igen kemény a harc, pár győzelemmel utol lehet érni az élbolyt, míg néhány vereséggel le lehet csúszni a tabella aljára.

További részletek a lenti videós összefoglalóban hallhatók.

A felkészülés kezdetéről pedig itt lehet olvasni.

A DVTK nyári programja

2019. június 20., csütörtök
A felkészülés kezdete

2019. június 29., szombat
DVSC (NB I. 3. helyezett) - DVTK

2019. július 3., szerda
DVTK - Békéscsaba (NB II. 6. helyezett)

2019. július 6., szombat
DVTK - ŽP Šport Podbrezová (szlovák 1. osztály 12. helyezett)

2019. július 10., szerda
DVTK - FK Poprad (szlovák 2. osztály 2. helyezett)

2019. július 13., szombat
Kisvárda (NB I. 9. helyezett)  - DVTK 

2019. július 17., szerda
MTK (NB I. 11. helyezett) - DVTK

2019. július 19., péntek
DVTK - Újpest (NB I. 5. helyezett)

2019. július 27., szombat
Az ellenfél szervezés alatt

2019. augusztus 3., szombat/2019. augusztus 4., vasárnap
OTP Bank Liga 1. forduló

A találkozók kezdési időpontjáról és helyszínéről később adunk tájékoztatást.