Közeleg a szakág világbajnoksága, öt nap múlva már Amszterdamban pattog a labda - a vb előtt azonban még a franciaországi Voiron-ban tettnek egy kitérőt Károlyi Andreáék, amely jól szolgálta a nagy eseményre való felkészülést.

Szerdán - éppen Amszterdam érintésével - megérkezett a helyszínre a magyar küldöttség, és ma már három mérkőzést le is játszottak Medgyessy Dóráék. A nemrég rajtoló női World Tour sorozat ugyan némileg belezavart a forgatókönyvbe, hiszen több csapat is inkább Torinóba ment Voiron helyett, ám így is elegendő létszámú, 16 gárda gyűlt össze a háromnapos tornához.

Remekül kezdett délelőtt a magyar női 3x3-as válogatott, hiszen 22-10-re győzte le Hollandia együttesét. Délután aztán a második mérkőzését is megnyerte csapatunk, Franciaország U23-as csapatát hosszabbítás után 15-14-re verték Medgyessy Dóráék. Az első nap zárásaként Kína ellen sajnos nem sikerült a győzelem, 18-14 arányban az ázsiai gárda bizonyult jobbnak, így 3x3-as válogatottunk 2-1-es mérleggel várja a torna második napját Voiron-ban.