Részegh Tamás szülővárosa csapatában, az SC Csíkszeredában nevelkedett, majd 2013-ban Szlovákiába, a HK Ruzinov 99 Bratislava együtteséhez távozott. Remek játékával 99 mérkőzésen 146 pontig jutott és az U18-as Extraliga alapszakasz pontkirályának járó Karol Fako díjat is elnyerte. Ezt követően a cseh U20-as bajnokságban szereplő Pirati Chomutov együtteséhez igazolt és az itt eltöltött két szezon alatt 68 mérkőzésen 61 pontig jutott. A 2017/2018-as szezonban a Fehérvári Titánok csapatánál szerepelt, majd hazatért Csíkszeredába és folytatta a gólok, gólpasszok termelését. Az elmúlt szezonban 77 mérkőzésen lépett jégre az Erste Ligában és a Román bajnokságban, ezeken pedig 105 pontot szerzett. Az idény zárásaként 1 góllal és 2 gólpasszal járult hozzá a Román válogatott feljutásához a Divízió1/B világbajnokságon.

- Szerettem volna kipróbálni magam egy magasabb szinten és rendívül szimpatikus volt, amit a vezetőség felvázolt nekem. - mondta átigazolásáról Részegh Tamás -  Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó csapatban és egy kifejezetten erős ligában fogok szerepelni. Az a célom, hogy hamar beilleszkedjek és azt a lendületes, ponterős játékot mutassam, ami jellemző rám. Gólokkal, gólpasszokkal és jó játékkal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a csapat bekerüljön a rájátszásba. Ha ez így lesz, akkor én, a DVTK Jegesmedvék és a szurkolók is szép szezon elé néz. Korábban már játszottam Szlovákiában, igaz csak az utánpótlás ligában. Már akkor is láttam, hogy milyen színvonalas az ottani jégkorong. Rendkívül gyors a játék és sok a tehetséges játékos. Számomra főleg a második ott töltött szezon alakult igazán eredményesen. Sok tapasztalatot szereztem Pozsonyban, amit most kamatoztatni szeretnék. Izgatottan és motiváltan várom az idény kezdetét.

A 21 éves Részegh Tamás az SC Csíkszereda csapatától érkezik hozzánk, ittheni pályafutásához sok sikert kivánunk!

Névjegy

Vezetéknév: Részegh
Keresztnév: Tamás
Születési hely: Csíkszereda
Születési idő: 1997. július 31.
Súly: 77 kg
Magasság: 177 cm
Poszt: csatár

Pályafutása

2018/2019 SC Csíkszereda (Erste Liga)
2017/2018 Fehérvári Titánok (Erste Liga)
2015-2017 Pirati Chomutov U20 (Cseh U20)
2013-2015 HK Ruzinov 99 Bratislava U18 (Szlovák U18)
2012/2013 SC Csíkszereda II (Román bajnokság)
2011-2013 SC Csíkszereda U18

Díjak

2012/2013 U18 Divízió 2/A világbajnoki bronzérem 
2014/2015 Szlovák U18-as bajnoki ezüstérem
2016/2017 U20 Divízió 2/A világbajnoki bronzérem
2017/2018 EBYSL bajnok 
2018/2019 Divízió 1/B világbajnoki aranyérem

A DVTK Jegesmedvék játékosai, akik a 2019/2020-as szezonra jelenleg szerződéssel rendelkeznek

Rajna Miklós
Adorján Attila
Jesse Dudás
Gőz Balázs
Láda Balázs
Kiss Dániel
Szirányi Bence
Vojtkó Mátyás
Magosi Bálint
Vas János
Galanisz Nikandrosz
Ritó László
Miskolczi Márk
Kiss Patrik
Részegh Tamás