Cziczás László együttese a remek bajnoki és Európa Kupa eredményeknek köszönhetően az elmúlt időszakban ismételten megerősítette helyét a közvetlen európai elitben, megelőzve a rangsorban olyan nagy múltú csapatokat, mint például a görög Olympiacos, a török Beşiktaş, vagy a lengyel Wisła Kraków.

- Információink szerint a következő évben kupacsapataink remek nemzetközi szereplésének köszönhetően Magyarország két főtáblás helyet kap a bajnokok ligájában (Euroleague Women) - nyilatkozta Szabó Tamás, a DVTK kosárlabda csapatának ügyvezetője. - Amennyiben idén be tudunk jutni a magyar bajnoki döntőbe, akkor elindulhatunk a női NBA mellett a világ legerősebbjének tartott küzdelemsorozatban. Ez minden bizonnyal felejthetetlen élmény lenne a szurkolóinknak, arról nem is beszélve, hogy jelentős hazai és nemzetközi elismerést jelentene a DVTK-nak, emellett publicitást biztosítana Miskolcnak is. Az Euroleague szerepléshez reményeink szerint Miskolc városának kiemelt támogatása is társul majd, mert ez elengedhetetlen a továbblépéshez. A DVTK-család, szponzoraink és a tulajdonos közösen az elmúlt években jelentős erőforrásokat mozgattak meg annak érdekében, hogy újra múltjához méltóan szerepeljen a miskolci női kosárlabda. A folyamatos nemzetközi kupaszereplés mellett a DVTK-család kosárlabda szakosztálya több száz gyermek sportolását is biztosítja Miskolcon és az egész régióban, az elsők között elnyerve a Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémia címet is. A női kosárlabda európai erősorrendjének 18. helyén állni a DVTK számára nagy büszkeség, óriási eredmény. A szakmai stáb minden erejével azon dolgozik, hogy a szurkolóink, - akik nagy örömünkre egyre nagyobb számban kísérik el a csapatot az idegenbeli rangadókra is, - minél elégedettebbek legyenek a szezon végén a lányok szereplésével. 

A top 20 klub

1. Dynamo Kursk (Oroszország)    
2. UMMC Ekaterinburg (Oroszország)    
3. USK Praha (Csehország)
4. Bourges (Franciaország)
5. Girona (Spanyolország)
6. Çukurova (Törökország)
7. Avenida Salamanca (Spanyolország)
8. Fenerbahçe (Törökország)
9. Sopron Basket (Magyarország)
10. Lattes Montpelier (Franciaország)
11. Nadezhda Orenburg (Oroszország)
12. CCC Polkowice (Lengyelország)
13. Familia Schio (Olaszország)
14. Lyon (Franciaország)
15. Galatasaray (Törökország)
16. Reyer Venezia (Olaszország)
17. Botasspor Adana (Törökország)
18. Aluinvent DVTK (Magyarország)
19. Energa Toruń (Lengyelország)
20. Hatay (Törökország)

A teljes lista