- Adja magát a kérdés, hogy vagy?
- Napról-napra egyre jobban, igaz sajnos csak lassan javul az állapotom, de a lényeg, hogy érzem, minden nappal egy kicsit jobb a helyzet. Az elmúlt héten elkezdtem a kocogást odakint, igaz még csak 15 perceket. Egyelőre még jelentkezik egy enyhe fájdalom és duzzanat a térdemen. Ez ilyenkor nem meglepő, hiszen öt hónapja nem kapott szinte semmilyen terhelést a lábam. Viszont most már egyre többet és jobban tudok dolgozni vele. Nagyon jó volt, hogy a rehabilitáció során tudtam vízben is futni, illetve egy speciális, antigravitációs futópadon is dolgozhattam, ami sokat segített.

- Ha szakaszokra bontjuk a felépülésed, akkor hol tartasz jelenleg?
- Talán a felénél járok. A nehezebb részét már olyan 80-90%-ban letudtam. Van még ebből a kellemetlenebb részből egy kevés, aztán pedig újra fel kell építeni magam az élsportra. Még most sem tudom teljesen behajlítani a térdem. De ez nem is csoda, hiszen nyolc hétig rögzítve volt a lábam, két és fél hónapig mankóval jártam, majd két és fél hónap után egyszer csak rá kellett állni. Annyira elgyengült, hogy csak hat nap után sikerült minden segítség nélkül leemelni a lábam az ágyról. Természetesen amíg ez az időszak tartott, akkor is kaptam olyan feladatokat és kezeléseket, hogy az izomerő elkezdjen újra fejlődni, így nem teljesen a nulláról kezdtem, de sok munka kell, hogy kellőképp megerősödjön a lábam.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

#DVTK #football #training #rehabilitation #staypositive #gym #correctivetrainer #MakraiGábor #ErdélyiPéter

DVTK (@dvtkinstagram) által megosztott bejegyzés,

- Ez elég sokkolóan hangozhat egy átlagember számára is, nemhogy egy labdarúgónak. Hogyan viselted, viseled lelkileg a megpróbáltatásokat?
- Most már nincs semmi problémám. Mindvégig mellettem állt a barátnőm, aki rengeteget segített az elmúlt időszakban. Természetesen köszönöm a szurkolók jókívánságait és a klub segítségét is. Az eleje borzasztóan nehéz volt. Nagyon el voltam keseredve, azt gondoltam, hogy az egész világ összeesküdött ellenem. Mára viszont már túltettem magam rajta, lelkileg is rendben vagyok, fizikailag pedig kezdek helyre rázódni, úgyhogy erősebben fogok visszatérni, mint valaha. Ezt megígérhetem. Megtanultam értékelni sok dolgot, hogy mennyire fontos az egészség, nem csak a fociban, hanem a hétköznapi életben is.

- Mi lehet a visszatérés dátuma?
- Folyamatosan kontroll alatt tartanak az egészségügyi stáb részéről, és természetesen nem akarja senki sem elkapkodni a visszatérést, még ha nagyon nehéz is, de türelmesnek kell lenni. Az új szezon kezdetére már nagyjából készen állok majd és elkezdhetek a csapattal is edzeni. Talán augusztus-szeptember környékén mérkőzés is lehet már a lábamban.