Beharangozó 2018. december 13., csütörtök

A 13. Paks - DVTK következik

Pakson kezdte a bajnoki évet, és Pakson is fejezi be ezt az esztendőt a DVTK. Az első körben döntetlen eredmény született Miskolcon. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 13. Paks - DVTK következik


1952. november 28-án alapították meg a Paksi Kinizsi Sportkört, ami később Paksi SE, majd Paksi FC néven szerepelt. A főszponzor MVM távozása után ismét ez a hivatalos nevük. A csapat színe zöld-fehér.

Az NB I.-be 2006-ban jutottak fel, első évükben a 11. helyen végeztek. A csapat legnagyobb sikerük, a 2011-ben megnyert Ligakupa, valamint a 2010/2011-es bajnokságban szerzett ezüstérem. A feljtuás óta egyszer sem estek ki.

Az OTP Bank Liga legutóbbi kiírását az 7. helyen zárták, a házi gólkirály Bartha László lett 7 találattal.

OTP Bank Liga 2018/2019

Az idei bajnokságban a 8. helyen állnak, de a legutóbbi öt mérkőzésen nem tudtak győzni, viszont három döntetlent játszottak.

  1. forduló: Mezőkövesd - Paks 3-1
  2. forduló: Vidi - Paks 1-1
  3. forduló: Honvéd - Paks 1-0
  4. forduló: Paks - Újpest 1-1
  5. forduló: FTC - Paks 1-1
  6. forduló: Paks - PAFC 3-2
  7. forduló: DVTK - Paks 0-0
  8. forduló: Paks - MTK 3-0
  9. forduló: Haladás - Paks 1-2
  10. forduló: Paks - Kisvárda 4-1
  11. forduló: DVSC - Paks 2-1
  12. forduló: Paks - Mezőkövesd 2-1
  13. forduló: Paks - Vidi 0-4
  14. forduló: Paks - Honvéd 0-0
  15. forduló: Újpest - Paks 1-1
  16. forduló: Paks - FTC 0-3
  17. forduló: PAFC - Paks 1-1

Legutóbb a Rácz G. - Kővári, Lenzsér, Gévay, Fejes (Báló, 56.) - Kecskés T., Papp K., Bertus - Remili (Egerszegi, 85.), Hahn (Szabó J., 79.), Bartha összeállításban léptek pályára.

Nyári játékosmozgás

Továbbra is csak magyar játékosokat alkalmaz a Paks, idén nyáron leginkább a Vasasból erősítettek a csapat szinte minden részében.

Érkezett
Horváth Péter (Soproni VSE)
Egerszegi Tamás (Vasas)
Kelemen Dávid (Nyíregyháza)
Kővári Róbert (Soproni VSE - kölcsönből vissza)
Nagy Gergely (Vasas)
Remili Mohamed (Vasas)

Távozott
Adamcsek Máté (Budaörs - kölcsönbe)
Hajdú Ádám (Vasas)
Kelemen Dávid (Vasas - kölcsönbe)
Koltai Tamás (ETO FC Győr)
Molnár Péter (BFC Siófok)
Szakály Dénes (Mezőkövesd)
Zachán Péter (Dorog - kölcsönbe)
Verpecz István (Balmazújváros - kölcsönbe) 

A Paksi FC kerete

Kapusok

Kapusok
1    Nagy Gergely    (HUN)    1994.05.27.
31    Rácz Gergő    (HUN)    1995.11.20.

Mezőnyjátékosok
7    Báló Tamás    (HUN)    1984.01.12.
39    Bartha László    (HUN)    1987.02.09.
26    Bertus Lajos    (HUN)    1990.09.26.
22    Fejős Áron    (HUN)    1997.04.17.
17    Egerszegi Tamás    (HUN))    1991.08.02.
14    Fejes András    (HUN)    1988.08.26.
22    Fejős Áron    (HUN)    1997.04.17.
5    Gévay Zsolt    (HUN)    1987.11.19.
9    Hahn János    (HUN)    1995.05.15.
10    Haraszti Zsolt    (HUN)    1991.11.04.
15    Horváth Péter    (HUN)    1992.02.12.
8    Kecskés Tamás    (HUN)    1986.01.15.
27    Kővári Róbert    (HUN)    1995.11.23.
77    Kulcsár Dávid    (HUN)    1988.02.25.
96    Lenzsér Bence    (HUN)    1996.04.09.
12    Nagy Richárd    (HUN)    1995.08.15.
21    Papp Kristóf    (HUN)    1993.05.14.
16    Remili Mohamed    (HUN)    1985.05.31.
46    Simon Ádám    (HUN)    1990.03.30.
90    Simon András    (HUN)    1990.03.30.
30    Szabó János    (HUN)    1989.07.11.
23    Vági András    (HUN)    1988.12.25.

A vezetőedző

A csapat szakvezetője Csertői Aurél, aki 2014 óta irányítja a paksiakat. Korábban többek között a Győr, a Videoton, a Haladás és a Kecskemét kispadján ült az élvonalban.

Egymás ellen

Az első paksi látogatásunkra 2006. szeptember 16-án került sor. A DVTK a Szalma - Mogyorósi, Elek, Katona, Farkas, Sipeki, Vitelki, Szögedi (Stanic a 45. percben), Buz, Simon (Faggyas a 77. percben), Binder (Kerényi a 70. percben) összeállításban lépett pályára. A találkozó jól kezdődött számunkra, mert Simon Attila góljával már az 5. percben vezetést szereztünk. A paksiak azonban Báló és - az egykori diósgyőri - Belényesi találatával negyedóra alatt megfordították a mérkőzés állását és megnyerték a találkozót.

A második összecsapásunkra 2007. november 3-án utaztunk az Atomvárosba. A Köteles - Kállai, Elek, Katona, Hegedűs, Bessong, Lipusz (Vitelki a 64. percben), Sipeki, Rassou (Vámosi a 74. percben), Kassim (Douva az 57. percben), Simon összetételű DVTK kétgólos előnyt szerzett Simon Attila és Sipeki István találatával. A mérkőzést azonban még így sem sikerült megnyernünk, mert Tököli a 79. percben szépített majd Kiss Tamás az utolsó percben kiegyenlített.

A harmadik mérkőzésünk a 2008/2009-es szezonban szintén döntetlenre végződött. Vágó Attila csapata Gohér Gergő kiállítása után fél órán keresztül játszott emberhátrányban, de Djordje Kamber góljával így is elhozott egy pontot Paksról. Vágó Attila vezetőedző a Köteles - Búrány, Miličić, Sebők, Gohér, Pintér Z., Kamber, Ahodikpe (Pelecaci, 57.), Tóth M., Homma (Szabó V., 79.), Stanić (Takács P., 74.) csapatban találta meg a pontszerző alakulatot.

A visszajutást követő első paksi mérkőzésünket 2011. szeptember 11-én játszottuk. A Radoš - Vadász, Gal (Nagy T. a 46.), Budovinszky, Gohér - Arze, Abdouraman, Gallardo, Luque (Tisza a 30.)  - Menougong (Pál Sz. a 70.), Seydi összeállítású csapatunknak nem volt szerencséje. Luque és Gal sérülése miatt Benczés Miklósnak át kellett szerveznie  a csapatát. A mérkőzés 77. percében Radoš szabálytalankodott a 16-oson belül, aminek eredménye egy kiállítás és egy büntető lett. Mivel több cserénk nem volt ezért Seydi állt a gólvonalra és kis híján kivédte Montvai 11-esét. Csapatunk azonban nem esett kétségbe és Budovinszky Krisztián révén kiegyenlített a 86. percben, így ponttal tért haza Miskolcra.

Első győzelmünket 2013. október 19-én arattuk Pakson. A DVTK a Rajić - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Abdouraman, Elek, Nikházi (Tisza a 69.) , Barczi (Kostić a 83.) - Futács, Bacsa (Batioja a 77.). összeállításban állt fel és meggyőző játékot mutatva Elek Ákos, valamint Barczi Dávid góljával történelmi győzelmet aratott. Abból a szempontból is történelmi volt a siker, hogy ezzel már hét mérkőzésre hízott a győzelmi sorozat, melynek során még gólt sem kapott a DVTK.

A 2015/2016-os idényben háromszor játszott mindegyik csapat mindenki ellen, ebből egyszer találkozott a DVTK és a Paks a Dunántúlon. A gól nélküli első játékrészt követően rögtön a második félidő elején a hazaiak szerztek vezetést egy távoli bombával, amit négy perccel később Nikházi Márk egyenlített ki büntetőből. Ezt követően már nem változott az eredmény, amihez kellett néhány nagy Rados Ivan védés is. Bekő Balázs vezetőedző a Radoš - Eperjesi, Lipták, Tamás, Nemes - Egerszegi - Bacsa, Nikházi, Koman (Halmai R., 19.), Barczi (Boros, 90+2.) - Novothny (Takács T., 65.) csapatot küldte pályára.

Az OTP Bank Liga 2016/2017-es kiírásában is háromszor találkoznak a csapatok, ezúttal kétszer Pakson. A 6. fordulóban, augusztus 17-én a DVTK Radoš - Lázár, Lipták, Tamás, Nemes - Elek, Oláh B. - Vela (Bacsa, 56.), Bognár I., Nikházi, (Dausvili, 73.) - Griffiths (Nono, 83.) összeállítású csapata szerezte meg a vezetést Nikházi Márk bombájával, azonban a hazaiak fordítani tudtak a hajrában. 

A 28. fordulóban Ugrai Roland szabadrúgásból szerzett góljával a DVTK került előnybe Pakson, majd nagy küzdelemben sikerült megtartani az eredményt. Bódog Tamás az Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás - Vela (Nagy T., 90+3.), Mevoungou, Busai, Ugrai (Szabó I B., 90+2.) - Novothny, Szarka (Fülöp, 78.) összeállítású csapatot küldte pályára, amely elsőként győzött ebben a bajnokságban a paksi stadionban vendégként.

Az OTP Bank Liga előző kiírásában járt legutóbb Pakson a DVTK, és az első félidőben hátrányba került, majd a második félidőben Szarka Ákos góljával sikerült egyenlíteni. Mindkét csapat győzelemre játszott, végül a hazaiak szerezték meg a három pontot egy jól eltalált lövéssel.

Paksi FC - Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

PFC: Verpecz - Vági, Lenzsér, Gévay, Szabó J. - Simon Á. (Kecskés T., 45+1.) - Haraszti, Papp K., Bertus, Szakály D. - Hahn (Hajdú, 81.). Vezetőedző: Csertői Aurél.
DVTK: Antal - Brković, Lipták, Karan, Tamás M. - Shestakov, Busai, Kocsis (Hasani, 46.), Ugrai - Ioannidis (Szarka, 46.), Bacsa (Makrai, 77.). Szakmai igazgató: Bódog Tamás.

Gólszerző: Szakály D. (1-0) a 24., Szarka (1-1) a 60., Haraszti (2-1) a 90+1. percben.

Az idei bajnokságban Diósgyőrben találkozott egymással először a két csapat, és Vernes Richárd révén csak a DVTK lőtt egy kapufát, gól nem esett.

Diósgyőri VTK - Paksi FC 0-0

DVTK: Antal - Shestakov, Brković, Karan, Tamás M. - Tóth Ba., Tajti M., Hasani (Bacsa, 61.) - Vernes (Szabó B., 90.), Mihajlović, Forgács (Juhar, 53.). Vezetőedző: Fernando Fernandez.
Paks: Nagy G. - Vági, Fejes, Gévay, Báló - Kecskés T. (Egerszegi, 87.), Papp K., Bertus - Haraszti (Simon A., 75.), Hahn, Bartha (Remili, 63.). Vezetőedző: Csertői Aurél.

Az eddig lejátszott Paks - DVTK NB I.-es mérkőzések

  1. 2006/2007
    Paks - DVTK 2-1 G.: Simon A.
  2. 2007/2008
    Paks - DVTK 2-2 G.: Simon A., Sipeki
  3. 2008/2009
    Paks - DVTK 1-1 G.: Kamber
  4. 2009/2010
    Paks - DVTK 1-0
  5. 2011/2012
    Paks - DVTK 1-1 G.: Budovinszky
  6. 2012/2013
    Paks - DVTK 1-0
  7. 2013/2014
    Paks - DVTK 0-2 G.: Elek, Barczi
  8. 2014/2015
    Paks - DVTK 3-1
  9. 2015/2016
    Paks - DVTK 1-1 G.: Nikházi
  10. 2016/2017 (1. kör)
    Paks - DVTK 2-1 G.: Nikházi
  11. 2016/2017 (3. kör)
    Paks - DVTK 0-1 G.: Ugrai
  12. 2017/2018 (2. kör)
    Paks - DVTK 2-1 G.: Szarka

Idegenbeli mérlegünk: 12 mérkőzés, 2 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség, 12 rúgott és 16 kapott gól