Összefoglaló 2018. október 12., péntek

DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda 2-3

A Tipsport Liga 11. fordulójában a MAC Újbuda csapatát fogadta a DVTK Jegesmedvék a Miskolci Jégcsarnokban. A két magyar együttes összecsapása a hosszabbításban dőlt el a vendégek javára.

DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda 2-3


A találkozóból mindössze 39 másodperc telt el, amikor Kiss Dániel csak szabálytalanul tudta megállítani MacAulay-t, így egy MAC emberelőnnyel kezdődött a mérkőzés, ami kihasználatlan maradt. A büntetőpadról visszatérő Kiss előtt adódott gólszerzési lehetőség egy kettő az egy elleni kiugrásnál, de lövését Rajna hárította. A következő percek hazai fölénnyel teltek, amely során Somogyi találta el közelről az oldalhálót. A 11. percben következhetett az első miskolci emberelőny is, hiszen Jared Brown kapott két perces kiállítást, az emberfór ezúttal sem hozott gólt, azonban 6 másodperccel azután, hogy újra teljes létszámmal játszhatott a budapesti gárda megszerezte a vezetést a DVTK. Rasmus Kulmala lőtt kapura, a Rajnáról kipattanó korong pedig Vas János elé került, aki kapásból a hálóba lőtt (1-0). A harmad végét jelző dudaszóig nem változott a játék képe, a veszélyesebb helyzetek Rajna kapuja előtt alakultak ki.


A második harmadra feljebb kapcsolt a MAC, más tempóban kezdtek el játszani. Bodó, Dudás és Orban is eltalálta a kaput a játékrész első három percében, amire Szirányi válaszolt lövésével. Négy perccel később Nagy Krisztián találta el a kapuvasat, majd a 32. percben nagy kavarodás alakult ki Adorján kapujánál, több vendég csatár is próbálkozott a gólszerzéssel közelről de a hazai blokkoknak és a miskolci kapusnak köszönhetően nem született gól. Egy perccel később Pance szép keresztpasszából Kiss Dániel lőtt kapásból, de a nagy helyzet kimaradt. A 36. percben Dansereau lövésénél Adorján hatalmas spárgát bemutatva akadályozta meg az egyenlítő találatot, ami után a közönség percekig a nevét skandálta. A középső játékrész Galanisz kiállításával zárult. Magas bottal való játékért 2+2 perces büntetést kapott a miskolci 8-as, mivel vérző sérülést okozott ütőjével.


Az újabb emberelőnyt már nem hagyta kihasználatlanul a budapesti csapat, Jared Brown talált a kapuba. Az amerikai csatár a pálya széléről lopta a távolságot, lövése után pedig a korong Adorjánon átcsorogva a kapuba jutott (1-1). Mivel az első két perces büntetés ideje alatt esett a gól, maradt emberelőnyben a MAC, de újabb gólt nem sikerült szerezniük. Egyenlő létszámban újra veszélyes támadásokat vezetett a hazai alakulat, a 45. percben Vas János lőtt kapura, majd a saját kipattanójával újra próbálkozott, de Rajna szép mozdulattal hárított. Egy perccel később Szirányi emelte ki a korongot a pályán kívülre, ami két perces büntetést jelentett. Létszám hátrányban tudott kettő az egy elleni szituációt kialakítani Vas és Harrison, amely során mindketten eltalálták a kaput, de a vendég kapus bravúrral hárított ezúttal is. Az 50. percben Láda Balázs kapott 2+10 perces büntetést, majd a sikeresen kivédekezett emberhátrány után újra megszerezte a vezetést a DVTK Jegesmedvék csapata. Rasmus Kulmala volt gyorsabb a védőknél, az alapvonalig jutott és éles szögből kapura tette a játékszert, ami Rajna hátáról a kapuba pattant (2-1). A gól után maradt a nyílt és szórakoztató játék, mindkét kapu előtt komoly helyzetek alakultak ki, az idő a vendégeket sürgette, ezért egyre jobban kinyíltak. Az utolsó két percben jártunk, amikor több sikertelen felszabadítás után Klempa elé került a korong, a szlovák játékos pedig közelről a kapuba lőtt (2-2). Az utolsó másodpercekben még Vas János szerezhette volna meg a győztes találatot, de emelését Rajna védte.


Így tehát hosszabbításra mentette a találkozót a MAC Újbuda, amit a ráadásban meg is tudott nyerni. Három a három elleni játék során Dudás lőtt kapura, a kipattanót pedig nem sikerült a miskolci védőknek megjátszani, újra Klempa érkezett és megszerezte a plusz pontot csapata számára (2-3).


Tipsport Liga

11. forduló

2018. október 12. 18:00

DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda 2-3 h.u. (1-0, 0-0, 1-2, 0-1)

Miskolci Jégcsarnok, 1.320 néző, játékvezetők Peter Stano, Miroslav Štefik, Andrej Bogdaň, Martin Jobbágy

DVTK Jegesmedvék: Adorján (Duschek) – Crawford, Kiss, Szirányi, Slovák, Milam, Láda, Vojtkó, Miskolczi, Magosi, Harrison, Vas, Pance, Kulmala, Somogyi, Galanisz, Loiseau, Ritó, Vince, Hajós, Vezetőedző: Glen Hanlon

MAC Újbuda: Rajna (Nagy) - Pozsgai, Macaulay, Klempa, Borwn, Dansereau, Burt, Garát, Odnoga, Nagy, Terbócs, Vokla, Dudás, Orbán, Langkow, Bodó, Kreisz, Fejes, Pápa, Majoross, Szigeti, Vezetőedző: Majoross Gergely 

1-0 12:59 Vas (Kulmala)
1-1 41:24 Brown (Klempa, Nagy)
2-1 51:23 Kulmala (Somogyi, Szirányi)
2-2 58:15 Klempa (Dansereau, Dudás)
2-3 61:34 Klempa (Dudas) 

Statisztika

Kapura lövés 29-31
Védés 28-27
Büntetés percek 22-4
Buli elhozatal 30/56 (53.57 %) - 26/56 (46.43 %)

Tabella

#

Csapat

LM

GY

HGY

HV

V

G

P

1.

HKM Zvolen

12

8

1

2

1

54:26

28

2.

HC Kosice

12

9

0

1

2

41:22

28

3.

MHC Nove Zamky

12

8

1

1

2

34:18

27

4.

HK Poprad

12

7

2

0

3

33:21

25

5.

HC’05 Banska Bystrica

13

6

1

3

3

34:35

23

6.

HK Nitra

12

5

2

1

4

39:32

20

7.

Dukla Trencin

11

4

2

0

5

29:27

16

8.

HC 07 Detva

12

4

1

1

6

31:37

15

9.

MHK L. Mikulas

12

3

2

1

6

30:30

14

10.

DVTK Jegesmedvék

12

4

0

2

6

33:46

14

11.

MsHK Zilina

12

3

2

0

7

36:50

13

12.

MAC Újbuda

13

2

1

3

7

29:42

11

13.

HK Orange 20

11

0

0

0

11

17:54

0


Értékelés

Glen Hanlon: Gratulálok a MAC csapatának a győzelemhez. Izgalmas és szórakoztató mérkőzést játszottunk, mindkét csapat megérdemelten szerzett pontot. Az első harmadban dominálni tudtunk, majd megváltozott a játék képe. Ahogy már korábban említettem ezen a szinten nem engedhetünk meg egy perc kihagyást sem, de a harmadik játékrészben ismét magunkra találtunk.

Majoross Gergely: A találkozó kezdetén lassan reagáltunk a játékhelyzetekre, de becsületesen dolgoztunk. A második harmadra nagyon élesen jöttünk ki és rengeteg minőségi helyzetet alakítottunk ki. Ezt a harmadik harmadban is folytatni tudtuk, majd egy emberelőnyös helyzetet sikerült értékesítenünk. Kaptunk egy furcsa gólt, ami miatt nehéz helyzetbe kerültünk, de innen is sikerült felállnunk. Örülök, hogy a negyedik hosszaíbbításos mérkőzésünkön ezúttal mi szereztük meg a plusz pontot.