Összefoglaló 2018. február 9., péntek

Újpest TE - DVTK Jegesmedvék 0-8

Péntek este 6 órakor a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata az Újpest TE otthonába látogatott. A piros-fehérek meggyőző győzelmet arattak, megőrizve helyüket a tabella élén.

Újpest TE - DVTK Jegesmedvék 0-8


Szép számú közönség előtt kezdte meg szereplését a két együttes, amiről a piros-fehér oldalról Adorján Attila maradt távol betegség miatt. A hazai csapat számára nem volt tétje a mérkőzésnek, és ez némiképp rányomta a bélyegét az összecsapásra. Már az első percektől a vendégek fölénye volt érezhető, igaz a 4. percben egy veszélyesebb hazai támadást láthattunk, de az 5. perctől elindult a diósgyőri gólgyártás. Kulmala kezdte a sort, aki egy szép szóló végén talált az újpesti kapuba (0-1), őt követte Hajós, aki Tóth Adrián passzába ért bele remek ütemben (0-2). Kevesebb, mint egy percre rá Berta szerzett korongot a hazai harmadban, és lőtte a korongot a hálóba (0-3). A 12. percben emberelőnyhöz jutottunk, amit egy szép összjáték végén Magosi értékesített (0-4). Ezután kapust cserél a hazai csapat, Ágoston tért vissza hosszú betegségéből, de csapatán ő sem tudott sokáig segíteni, mert a 18. percben ismét Kulmala indult meg, és magabiztosan lőtte a korongot az újpesti kapuba (0-5).

A második játékrész elejét megnyomták a házigazdák, szemmel láthatólag mindent megtettek, hogy szorosabbá tegyék az eredményt, de hiába. Az első 5 percben láthattunk pár szép hazai támadást, ám Kiss Bence remekül védett. A 25. perctől pedig visszatért a játék a az első harmadban látott kerékvágásba. A Kulmala-Hajós-Tóth Adrián csatársor mutatott be szép lövéseket, ám a hazaiak hálóőre állta a sarat. A 30. percben aztán tovább nőtt a különbség: Sakaris kapott remek passzt, és lőtte a korongot a kapuba Ágoston lábai között (0-6). A 32. perctől aztán hátrányban is kipróbálhattuk magunkat, majd kettős hátrányban is, ám a hazai csapat nem tudott érdemben veszélyeztetni, maradt a hatgólos vezetés az utolsó harmadra.

A záró játékrész sem hozott fordulatot. Az első pár percben ismét keményen próbálkoztak a hazaiak, ám a gól ezúttal is elmaradt. A 42. percben Varga lövését védte Kiss Bence, majd Ropret lövését tolta fölé. A 47. percben egy szép összjátékot követően Tóth Adrián ütötte a kapusról kipattanó korongot a hazai kapuba (0-7). A 49. percben Sági lövését védte Kiss, majd az 52. percben Vas János jegyezte be a 8. vendég találatot (0-8). Az 57. percben két percig előnyben játszhattunk, ám ezt nem sikerült gólra váltani, így lefújáskor maradt a 8-0-s végeredmény.

Erste Liga középszakasz

Újpest TE - DVTK Jegesmedvék 0-8 (0-5, 0-1, 0-2)

Budapest,Újpesti Jégcsarnok, 425 néző. Játékvezetők: Nagy, Kókai, Váczi, Soltész.
DVTK Jegesmedvék: Kiss (Agárdy) - Leppanen, Rusk, Magosi, Galanisz, Miskolczi - Rantanen, Láda, Pavuk, Vas, Sakaris - Vojtkó, Joe, Tóth A., Kulmala, Hajós - Albert, Köllő, Ritó, Berta, Tóth G. Vezetőedző: Mikael Tisell. ​​​​​
UTE: Sági (Ágoston) - Kiss, Huba, Caladi, Benk, Frolik - Varga, Kovács A., Ropret, Sikorcin, Kovács Cs. - Nagy, Kiss, Szalma, Nemes, Sági - Pokornyi, Pichler-Balássy, Schmál, Pápa, Horváth.  Vezetőedző: Szilassy Zoltán

1. harmad  04:31  Kulmala (Leppanen)  0-1
1. harmad  10:35  Hajós (Tóth A., Kulmala)  0-2
1. harmad  11:13  Berta  0-3
1. harmad  13:20  Magosi (Galanisz, Miskolczi)  0-4  emberelőnyből
1. harmad  17:30  Kulmala  0-5
2. harmad  30:04  Sakaris (Vas)  0-6
3. harmad  46:37  Tóth A (Hajós, Kulmala)  0-7
3. harmad  52:04  Vas (Kiss)  0-8

Értékelés

Mikael Tisell: Örülök a győzelemnek, nagyon jól álltak bele a játékosok a mérkőzésbe. A nagyobb előny birotkában is végig fegyelmezetten és fókuszáltan tudtunk játszani, egy kettős emberhátrányt is kivédekeztünk. Kiss Bence remekül védett és ma olyanoknak is lehetőséget tudtunk adni, akik mostanában kevesebbet szerepeltek. Vasárnap az első hely lesz a tét, reméljük sokan kilátogatnak buzdítani minket!