Összefoglaló 2017. december 21., csütörtök

EK: Artego Bydgoszcz - Aluinvent DVTK 75-71

A lengyel Artego Bydgoszcz vendége volt a sérülésektől tizedelt Aluinvent DVTK csütörtökön este az Európa Kupában. A mindössze hét játékossal felálló és szívósan küzdő Svitek-csapat végül négypontos vereséget szenvedett ellenfelétől.

EK: Artego Bydgoszcz - Aluinvent DVTK 75-71


8-0-ás rohamukkal mindjárt a mérkőzés elején alaposan bekezdtek a házigazdák, mire két és fél perc elteltével Melnika is betalált a Diósgyőr részéről büntetőkből. Ezután felváltva estek a kosarak, a piros-fehérek részéről Szabó és Peckova volt ekkor eredményes (12-9). Miedzik hármasa és O'Neil duplája után újfent megugrott az Artego (17-9), de a DVTK nem hagyta magát, Peckova dobta be a büntetőit, majd Burkholder egy triplát (17-14). Stallworth és Kiss centergóljai zárták le a negyedet (19-16).

A második negyed nem kezdődött jól számunkra, hiszen nem egészen két perc alatt a lengyel csapat produkált egy 10-0-ás szériát, ezt Burkholder törte meg egy tempóval, de erre McBride bevágott egy triplát (32-18). Amerikai bedobónk majd Szabó Fanni hármasaival kicsit közelebb zárkózott ellenfeléhez a Diósgyőr, de a túloldalon Stankovic is tarthatatlan volt ekkor (36-24). Stallworth 2+1-es akciójára Peckova válaszolt egy triplával, stabilizálódott a 12 pontnyi különbség. Melnika duplája után Miedzik és Peckova szórtak egy-egy hárompontost (42-32). Az első félidő utolsó percében mindössze Stallworth talált be büntetőkből, illetve a mezőnyből. Az ő pontjaival tisztes hazai előnnyel vonultak öltözőbe a csapatok (46-32). 

Jól kezdte a DVTK a második félidőt, hiszen Melnika után Szabó és Bach is pontosan célzott, tízen belülre jött a vendég csapat (46-38). Stallworth négy pontjára Burkholder felelt két jó büntetővel, majd a következő periódusban szépen-lassan zárkózott ellenfeléhez a Diósgyőr. Bach hintett egy hármast, aztán Melnika és Burkholder is eredményes volt. Sőt, Peckova triplájával három perccel a negyed vége előtt négy pontra csökkent a különbség (54-50). Majdnem két és fél percig nem született újabb találat, az utolsó negyven másodpercben azonban több is, Stankovic palánk alóli kosara után Szabó és McBride szórtak egy-egy hárompontost (59-53). 

Burkholder és Stankovic dupláival, majd Miedzik és Bach triplaváltásával indult a záró szakasz (64-58). Stallworth kettesére Szabó dobott egy hármast, majd Szott-Hejmej büntetőzött jól (68-61). Burkholder négy pontjával újfent egészen közel jött a hazai csapathoz a Diósgyőr (68-65), de a hazaiak centerei kapcsoltak, Stallworth és Stankovic is betalált, időt kért a DVTK (72-65). A mérkőzés hajrájában sem hagyta magát a Svitek-csapat, O'Neil kosarára Melnika és Burkholder reagált, utóbbi ráadásul triplával (74-70). Kirby aztán még egy büntetőt is bedobott, de az igazán nagy bravúr, a fordítás már nem jött össze, hiszen Stankovic büntetőpontjával ért véget a találkozó (75-71). A DVTK játékosait azonban így is dicséret illeti, hiszen a sérülések sújtotta csapat szépen helytállt Lengyelországban.

Európa Kupa, a legjobb 16 közé jutásért

Artego Bydgoszcz - Aluinvent DVTK 75-71 (19-16, 27-16, 13-21, 16-18)

Bydgoszcz, Artego Arena, 700 néző. Játékvezetők: Niemi, Herbertsson, Marziali.
Bydgoszcz: O'Neil 10, McBride 12/6, Miedzik 11/9, Stankovic 13, Stallworth 23. Csere: Zurowska-Cegielska 2, Adamowicz, Szott-Hejmej 4, Bujniak. Vezetőedző: Tomasz Herkt.
Aluinvent DVTK: Szabó F. 16/9, Bach 8/6, Burkholder 22/9, Pecková 13/9, Melnika 10. Csere: Vukov, Kiss A 2. Vezetőedző: Štefan Svitek.

Edzői értékelés

Štefan Svitek: - Limitált játékoskeretünk ellenére harcosan tudtunk játszani, a végén még nyerési esélyeink is voltak. Ezt a harcosságot kell tovább vinnünk a szezon következő részére.

Európa Kupa 2017/2018

A 16 közé jutásért

2017. december 14., csütörtök (Miskolc, Generali Aréna)
18:00 Aluinvent DVTK - Artego Bydgoszcz 68-86

2017. december 21., csütörtök (Artego Arena, Bydgoszcz)
18:00 Artego Bydgoszcz - Aluinvent DVTK

F-csoport

1. forduló

2017. október 11., szerda  (Miskolc, Generali Aréna)
17:30 Aluinvent DVTK - Flammes Carolo Basket Ardennes 58-68

2. forduló

2017. október  18., szerda (Miskolc, Generali Aréna)
18:30 Aluinvent DVTK - PEAC-Pécs 73-59

3. forduló

2017. október 25., szerda (Miskolc, Generali Aréna)
18:30 Aluinvent DVTK - Rutronik Stars Keltern 81-78

4. forduló

2017. november 1., szerda (Charleville-Mézières, Caisse d'Epargne Arena)
20:00 Flammes Carolo Basket Ardennes    Aluinvent DVTK 88-78

5. forduló

2017. november 22., szerda (Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok)
18:00 PEAC-Pécs - Aluinvent DVTK 79-74

6. forduló

2017. november 30. csütörtök (Dietlingen)
19:00 Stars Keltern - Aluinvent DVTK 63-72

A csoport végeredménye

1    Carolo Basket    6    6    0    100% 469    361    108    78.2    60.2    12
2    Aluinvent DVTK    6    3    3    50.0%    436    435    1    72.7    72.5    9
3    PEAC-Pécs    6    2    4    33.3%    381    440    -59    63.5    73.3    8
4    Rutronik Stars Keltern    6    1    5    16.7%    405    455    -50    67.5    75.8    7