- Mikor kezdődött a DVTK-val való személyes kapcsolatod?

- Két meghatározó élményem van. Gyermekkoromban keresztapám a kajak-kenu szakosztálynál dolgozott. Ötévesen ebből annyi van meg egy kisgyereknek, hogy kint van a Csorba-tavon, süt a nap a keresztapja ott ül a stégen és fütyül. Akkor még nem nagyon tudtam, hogy ez mit jelent. Mikor kicsit idősebb, 14 éves lettem, volt egy DVTK - FTC meccs. Mi Kazincbarcikán laktunk és emlékszem, hogy mindenképpen el akartunk jönni rá. Édesapám elfoglalt ember volt, a BorsodChem-ben dolgozott. Emlékszem, már indulnunk kellett volna, ő pedig még mindig nem ért haza, nekem már a könnyem csorgott, hogy nem fogunk ideérni. Ez beleégett az emlékeimbe. A meccsre már nem nagyon emlékszem, a nyolcvanas években történt, de egy meghatározó élmény volt, hiszen a kazincbarcikai stadion után egy teltházas DVTK mérkőzés teljesen más dimenzió volt. Szurkoltam az évek alatt a Kinizsinek a jégpályán, a barátaimmal ott fagytunk meg és ittuk a „kettest”, valamint a Király-érában, a 90-es években sokat jártam kosár meccsekre.

- Nehéz ellenállni annak, hogy az embert beszippantsa a légkör és egy életre magával ragadja. Ezt többen átéltük, hogyan lettél szurkolóból támogató?

- Amikor 2010-ben átvettük a Miskolc Autót, akkor már láttuk, hogy a Volkswagen márkának és a Porsche Hungáriához kapcsolódó márkáknak vannak sporttámogatásai. Sportolókat egyénileg és csapatokat egyaránt támogattak. Részünkről akkor még fel sem merült ez az irány, a DVTK keresett meg anno, hogy autóproblémái vannak, és tudnánk-e együttműködni. Az még egy kisebb partnerség volt, ami 6-8 autót jelentett és két évig tartott. Ez idő alatt megismertük egymást, kaptunk impulzusokat barátoktól, partnerektől és a sajtóból egyaránt, amelyek nagyon pozitívak voltak. Akkor gondoltunk egy nagyot és - személyes példaképem - Eppel János, a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatójának tanácsára úgy döntöttünk, hogy kiszélesítjük az együttműködést. János akkor irányt mutatott, meggyőzött minket arról, hogy a sportot támogatni kell, ott vagyunk a VIP-ben, látja a közönség, látják az autókat a városban. Ez egy összetett marketing, ami Diósgyőrben még fokozottabban megjelenik. Egy példát is hadd mondjak, pont most voltam a rendőrségen és Ruszkai József rendőrfőkapitány-helyettes úrral beszélgettem, aki elmondta, hogy ötven éve kivitték és azóta jár a meccsekre. Diósgyőr szurkolónak lenni életérzés. Nyilván megvannak a számok, hogy hozzávetőleg hány szurkolója van a klubnak, hány embert érdekel a megyében és hányan kísérik figyelemmel. Ez több százezer embert jelent, így elsősorban ez a lépés üzleti megfontolásból született. Ekkor harminc autóra felvittük a támogatást és ez a régióban nagyot „durrant”.

- Gondolom ez sikeres együttműködés alapozta meg, hogy ma már nem csak a labdarúgó, hanem néhány éve a kosár és a jégkorong csapatokat is kiemelten támogatjátok.

- Így van, és bár nem DVTK, de a vízilabda is annak köszönheti a nemrég elindult támogatást, hogy megéreztük azt a lehetőséget, ami a sporttámogatásban rejlik.

- Érzitek ennek közvetlen hatását?

- Mindenképpen érezzük, hiszen ennek köszönhetően lett a Miskolc Autó - mint brand - ismert a régióban. Bármilyen marketinget folytathattunk volna - kitelepülések, fizetett hirdetések stb. -, a sporttámogatásaink határozták meg, hogy ennyire ismertek legyünk.

- A DVTK sportágainak támogatása miatti ismertséget mennyire tudjátok, lehetséges mérni? Kell-e egyáltalán?

- Kell, de ez nem egy olyan marketing eszköz, amiből közvetlenül meg tudod mondani, hogy eddig eladtál öt autót és ez után tizenötöt fogsz. Mondok egy példát: folyamatosan monitorozzuk a weboldalunkat, hogy honnan érkezik a legtöbb kattintás, mennyi időt töltenek el azon látogatóink, milyen a visszafordulási mutató stb. Az egy nagyon jó mérőszám, hogy a mai napig a dvtk.eu oldalról érkezik hozzánk a legtöbb látogató. Nem a Google, és nem autókereső oldalak vannak az első helyen. Azon lehet vitatkozni, hogy mennyi marad ott és ebből mennyi üzlet születik, de ezt mi nem is arra használjuk, hogy üzlet szülessen. Mivel benne van a nevünkben, hogy autó és Miskolc, amikor 2010-ben megnyitottunk, nekem az volt a marketing stratégiám, hogy aki a régióban autót szeretne vásárolni, annak a fejében benne legyen, hogy létezik a Miskolc Autó. Utána a piac eldönti, hogy mit fog vásárolni. Az már csak hab a tortán, hogy látom, hogy a klubvezetők közül ki ül Skodában, ki ül Volkswagenben, ki ül Seatban vagy ki ül Audiban. Hogy mást ne említsek, a Volkswagen támogatása miatt Veréb Gyuri bácsi is beleült egy Sportsvan-be. Ha már más haszna nem is volt, az, hogy Gyuri bácsi - akit tisztelünk és megbecsülünk - Volkswagenben ül, már megérte.

- Mennyire magától értetődő az, hogy egy sikeres miskolci vagy borsodi vállalkozásnak a DVTK mellé kell állnia? Az elmúlt évtizedekben sokat hallhattuk klubvezetőktől és a lelátón is, hogy csak akkor lehet igazán sikeres a DVTK, ha a helyi vállalkozók is úgy döntenek, érdemes együtt gondolkodni.

- Korábban volt benne kockázat, de a DVTK neve és címere Magyarországon mára olyan brand lett, hogy ha mellé tesszük az általunk képviselt világmárkák logóit, akkor teljes mértékben szinkronba hozhatók. Nyilván nekünk is szükségünk volt arra az új lendületre, amit az új tulajdonos hozott, és ahogy a városvezetés támogatja a klubot, hogy egy szilárd gazdasági alapokon működő klub mellé tudjunk állni. Azt is nagyon jó látni, hogy jó kezekben van a DVTK, láthatjuk, hogy milyen beruházások zajlanak jelenleg is a Diósgyőrnél, akár saját, akár állami, akár pályázati forrásból. Aki ennyit fektet be, ennyit dolgozik a jövőn, azt nem gondoljuk, hogy olyan típusú vállalkozó, aki egy-két éven belül itt hagyja Miskolcot. Mi magyarok azt szoktuk meg, hogy a sport non-profit, de ha kitekintünk a világba, akkor azt láthatjuk, hogy a sport nagyon komoly üzlet. A cél az kellene, hogy legyen, hogy tényleg üzleti alapokon működjenek a sportegyesületek, hiszen akkor lesz utánpótlásra is fedezet, és abból kijöhet egy olyan sportmenedzselés, amiben nekünk is szerepünk lehet, és amit szeretnénk is támogatni.

- A sportoló és a szurkoló mindig győzni akar, de tudjuk, hogy ez nem mindig sikerül. Vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Mennyire lehet egy támogatás eredmény-centrikus vagy sikerorientált?

- Az üzleti szférában mi is a sikert kergetjük. Akkor jó ez, ha a sikerek összetalálkoznak és erősítik egymást. A mi szándékunk az, hogy olyan ügyeket támogassunk, amelyek sikerre vannak ítélve, mert akkor tud jól érvényesülni az együttműködés. A legjobb példa erre a jégkorong, hiszen akkor álltunk a csapat mellé, amikor még nem volt magyar bajnok, Miskolcon nem volt ilyen népszerű, és mi sem voltunk még az a Miskolc Autó, mint ami most vagyunk. Ők is sikerre voltak éhesek és mi is. Ahogy a jégkorong fejlődött és fejlődik, mi a Skodával ugyanígy fejlődünk mellette. Ettől nincs jobb marketing és üzleti kapcsolat. Ugyanakkor nekem is meg kellett tanulnom - pont a DVTK vezetőitől -, hogy amikor volt egy sikertelen pillanat, milyen jól kezelték. Én odaálltam, mint támogató, megkérdeztem, hogy hol a siker, de akkor jöttem rá, hogy a legfőbb cél nem az, hogy ma, vagy holnap, hanem, hogy holnapután is legyen DVTK.  A Miskolc Autónak is így kell működnie, mert ha egy-egy hónapunk nem úgy sül el, mint ahogy terveztük, nem szabad csüggedni, nem világvégeként éljük meg, hanem azon kell dolgoznunk, hogy hosszú távon itt legyünk. Erre tanított meg engem a Diósgyőr.

- Visszakanyarodva a lelátói életedre, nem lenne kötelező ott lenned a meccseken, nincs kőbe vésve, hogy meg kell jelenned, mégis gyakran találkozunk a DVTK csapatainak mérkőzésein.

- Számomra példaértékű, ahogy egy sportoló a színfalak mögött dolgozik, keményen edz, hogy sikeres legyen és megfeleljen a lelátó népének is. Mi is dolgozunk és havonta, évente értékeljük a teljesítményünket, de mi nem kapunk olyan visszajelzéseket a szurkolóktól, vagy a sajtótól, mint ők, nem vagyunk annyira reflektorfényben, nincs akkora megfelelési kényszer. Sokat gondolkodtunk a kereskedésben, hogy mitől tudunk jobbak lenni. Arra jutottunk, hogy hitelesnek kell lennünk. Ahhoz, hogy hitelesek legyünk, hogy megbízzanak bennünk az ügyfelek, kell, hogy legyen arca a kereskedésnek. Amikor megjelenek a fehér hajammal, mindenki tudja, hogy Miskolc Autós vagyok, megszólítanak a lelátón, a VIP-ben, ez néha már furcsa is, mert szurkolni mennék ki, de jól eső érzés is, hiszen a mi szakmánk is 24 órás. Azt szokták mondani, hogy a jó értékesítő 24 órában értékesíti az autót. Azt gondolom, hogy ha én az arcomat adom a kereskedéshez, akkor az ügyfelek is azt gondolják, hogy nem egy tulajdonos van a felhők felett, hanem onnantól személyessé válik. Sok ügyfelünk azért jön el hozzánk Budapestről is, mert nálunk családias a hangulat, attól függetlenül is, hogy ekkora a cég. Én ezért is járok a lelátóra szurkolni és ezért járok a VIP-be. Néha persze kapok én is, hogy mit rontottunk el, de nagyon sok hozadéka van. A kollégáimat is ösztökélem arra, hogy jöjjenek ki, legyenek ott, mert a személyükkel kapcsolják össze az autózást. Az autókereskedés egy személyes dolog, mi egy kicsit olyanok vagyunk, mint a nőgyógyász. Az első a bizalom, és csak utána kezdünk el beszélgetni az üzletről. Őszinte leszek, nagyon sok üzletet hozok a lelátókról.

- Ezek szerint ez tudatos döntés volt?

- Az életben nagyon sok dolog van, ami tudatos, de sok minden van, ami nem az, ami a neveltetésedből, a gondolataidból jön, ami ösztönös és csak utólag derül ki, hogy egy nagyon jó döntés volt. A Diósgyőrrel való együttműködés is ilyen. Ha évekkel ez előtt valaki azt mondja nekem, hogy ez ide fogja kinőni magát és mind a két félnek egy nagyon gyümölcsöző kapcsolata lesz belőle, akkor kinevetem. Jelenleg a DVTK családban 41 autónk van, ami nagyon sok, és óriási üzleti értéke van.