Short track, női jégkorong a DVTK palettáján

- Az utóbbi pár évhez hasonlóan most is nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy bejelentsem a DVTK bővülését - kezdte Szabó Tamás. - Amikor elhatároztuk, hogy a DVTK újra egy több szakosztályos sportklub legyen, amit regionális terjeszkedéssel is megtoldottunk, akkor az volt a célunk, hogy minél hamarabb, ugyanakkor nem elsietve új sportágakat vonjunk be a DVTK életébe. A short track hazánk egyik legsikeresebb téli sportága, olimpiai résztvevőket ad, a férfi és a női váltó éremesélyes, és rendkívül dinamikusan fejlődik. Évek óta létezik Miskolcon a short track csírája, bízunk benne, hogy a DVTK támogatásával és a szakmai színvonal növekedésével lesznek olyan sportolóink, akik a különböző nemzetközi versenyeken, és nagyon reméljük, egyszer majd az olimpián is képviselik a diósgyőri színeket. 

A másik örömteli hír, hogy a DVTK Jegesmedvék keretein belül újra indul a női jégkorong - folytatta a stratégiai igazgató. - A DVTK-n belül mindig szívünkön viseltük a női sport fejlődését, bízunk benne, hogy a kosárlabdázókhoz hasonlóan magas színvonalat érnek el a közeljövőben. Magyarországon kevés klub dicsekedhet azzal, hogy ennyi sportágban indít csapatot. Nagyon sok sikert kívánok a szakembereknek a munkához, és bízom benne, hogy tovább öregbítik a DVTK hírnevét!

“Minél többen vagyunk, annál erősebbek leszünk”

- Amikor 2015-ben a jégkorong csatlakozott a DVTK-hoz, akkor reméltem, hogy mi is sikerekkel tudunk hozzájárulni a klubtörténethez - vette át a szót Egri István - , illetve igyekszünk a saját kereteinken belül újabb sportágakat bevonzani a multisport klubba. A short tracknek hosszú története van Miskolcon, igaz nem szervezett keretek között. Mintegy harminc éve szerepelnek az eredetileg jégkorongozók, valamint jégtáncosok ebben a sportágban a diákolimpián, és rendre éremmel térnek haza. Nagyon szeretném, ha rövid időn belül sikeresek lehetnénk, de a szakemberek azt ígérik, hogy tíz év szükségeltetik a teljes felfutáshoz. Azért bízom benne, hogy legalább hazai szinten hamarabb is érünk el sikereket. Klubunk belépett a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségbe (MOKSZ), és büszkén mondhatom, mi vagyunk az első jégkorong klub. Az új sportág befogadásának alapfeltétele a kettes pálya befedése volt, így most októbertől márciusig tudunk lehetőséget adni itt a gyakorlásra, illetve idővel majd az egyes pályán is, ha a fejlődés ezt megkívánja. A munka elindult, az előző hétvégén már DVTK néven indultunk a budapesti Mikulás kupán. Nem nyertünk, de annak is eljön az ideje. 
- Évekkel ezelőtt, a fedett csarnok átadását követően már jégkorongoztak a nők Miskolcon, de akkor nem fordítottunk kellő energiát rájuk, mert elvitte minden erőforrásunkat a férfi csapat felemelése. Most azonban visszatértünk! A munka elkezdődött a nyáron visszavonult Popovics Patrik vezetésével, jövőre szeretnénk elindulni az OB II.-es bajnokságban - tette hozzá a sportvezető. - Nagyon drukkolok az új sportágnak és az új szakágnak, részemről annyit ígérhetek, hogy minden szükséges támogatást meg fogok adni nekik.

- Végezetül had említsem meg, hogy a DVTK Jegesmedvék csapatot indított az amatőr bajnokságban (Amatőr Hoki Liga, AHL http://amatorhoki.hu) is, ahol az első három találkozót meg is nyerték. Ebben a ligában azok a szurkolók, szülők, támogatók szerepelhetnek, akik korábban soha nem szerepeltek a magyar bajnokságban.  

- Bővülünk szépen, és minél többen vagyunk, annál erősebbek leszünk - zárta szavait Egri István.

“Tíz éves távlatban gondolkodunk”

- Ahogy elhangzott, a jégkorongosok korábban is rendre indultak a short track diákolimpián - mondta el Bíró Ignác -, a jelenlegi első keretből Miskolczi Márk és Ritó László is sikeresen szerepelt, de említhetem Popovics Patrikot, aki mára kollégám lett. Sajó Márton - aki maga is versenyzett éveken keresztül - irányításával tíz, 6-16 év közötti gyerekkel indult az új szakosztály, azaz teljesen az alapoktól kezdjük. Tíz éves távlatban gondolkodunk, és ezen idő elteltével az ország elitjébe szeretnénk kerülni, ami azt jelenti, hogy olimpiára szeretnénk küldeni versenyzőket. 

- Nagy örömünkre sok lány látogatja a DVTK Jegesmedvék mérkőzéseit, akik évek óta szerettek volna jégkorongozni - tért át a következő témára az utánpótlás szakmai igazgató. -  A csapat gerincét azok a lányok adják, akik az alapokat a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola korcsolya osztályában kapták. Igaz ott és akkor nem a jégkorongon volt a fő hangsúly, de gyorsan át lehet állni. Jelenleg 15, jellemzően 7-8. osztályos kislány edz, akikkel jövőre az OB II.-ben szeretnénk indulni. A fiatalabbak a fiúkkal közösen edzenek, azonban amikor 16 éves koruk után megszűnik ez a lehetőség, akkor számunkra Miskolcon megszűnt a folytatás lehetősége - egészen mostanáig. A női jégkorong esetében is 8-10 évre kalkulálom azt az időt, mire méltó ellenfelei leszünk a magyar elitkluboknak, akik sokkal korábban kezdték nálunk a munkát.

Díjat kap a szezon legjobb játékosa

Szintén a sajtótájékoztató keretében jelentette be Egri István, hogy Koch Péter, a DVTK régi szurkolója -, aki a jégkorongozókat és kosárlabdázókat szponzorként is támogatja - díjat alapított a szezon legjobb játékosának. A győztest egy hattagú bizottság (az első csapat edző stábjának három tagja, a szakmai igazgató, a klubmenedszer és az elnők) döntése alapján nevezik meg. A szezon utolsó mérkőzése után a vándordíjra rákerül a győztes neve, azonban egy kicsinyített másolatot örökre megtarthat. Az erkölcsi elismerés mellé 100 ezer forint pénzjutalom is jár.

- Köszönöm Koch Péternek, hogy ezt a díjat megálmodta, és létrehozta! - mondta a DVTK Jegesmedvék első embere.