Beharangozó 2017. december 7., csütörtök

Bognár Tamás fúj az évzárón

Elkészült az OTP Bank Liga 19. fordulójának játékvezetői küldése. A DVTK - DVSC találkozó játékvezetője Bognár Tamás lesz. Asszisztensei az oldalvonal mellett Buzás Balázs és Kóbor Péter, míg az alapvonalon Szilasi Szabolcs és Zierkelbach Péter lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Farkas Balázs látja el.

Bognár Tamás fúj az évzárón


A 39 éves Bognár Tamás sárvári illetőségű hivatásos játékvezető. A játékvezetői vizsgát 1995-ben tette le, ezt követően Vas megyében, mint gyakorló játékvezető, különböző labdarúgó bajnokságokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. 2006-ban mutakozott be az élvonalban egy Kaposvár - Pápa mérkőzésen. 2009. év eleje óta pedig FIFA-kerettag is.

Bognár Tamás az idei bajnoki évadban a szezonnyitó Vasas - DVTK találkozón kívül nem vezetett több mérkőzést a DVTK-nak. Az előző bajnoki kiírásban négy alkalommal vezetett a DVTK-nak mérkőzést. Egy vereség és egy döntetlen mellett kétszer győzött bíráskodása mellett a DVTK. A 26. fordulóban Mezőkövesden a Honvéd gárdája ellen, míg a 28. fordulóban Pakson győztek Lipták Zoltánék.  

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető működik közre. Bognár Tamás segítői az oldalvonalnál Buzás Balázs és Kóbor Péter, az alapvonal mögött Szilasi Szabolcs és Zierkelbach Péter lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Farkas Balázs látja el.

Bognár Tamás játékvezetése mellett lejátszott mérkőzéseink

2017/2018
2017. július 16. Vasas - DVTK 0-2

2016/2017 
2017. április 22. Paks - DVTK 0-1
2017. április 11. DVTK - Honvéd 2-0
2016. szeptember 17. DVTK - Mezőkövesd 1-1
2016. július 30. FTC - DVTK 6-2

2015/2016
2016. április 02. Békéscsaba - DVTK 0-0
2015. augusztus 29. DVTK - Újpest 2-1

2014/2015
2014. december 07. DVTK - Újpest 2-1
2014. szeptember 28. Videoton - DVTK 2-1
2014. augusztus 17. DVTK - KTE 2-1
2014. július 27. DVTK - PAFC 2-1

2013/2014
2014. június 1. Videoton - DVTK 1-1
2013. december 7. MTK - DVTK 2-2
2013. október 5. DVTK - Mezőkövesd 5-0
2013. augusztus 3. DVTK - MTK 2-2

2012/2013
2013. május 10. Kaposvár - DVTK 1-1
2013. április 16. Siófok - DVTK 3-0
2012. szeptember 21. DVTK - Paks 1-0

2011/2012
2012. május 13. DVTK - Honvéd 2-1

2010/2011
2011. április 17. Nyíregyháza - DVTK 2-3

2009/2010
2010. március 14. Újpest - DVTK 4-1
2009. július 25. DVTK - DVSC 1-0

2007/2008
2008. március 17. MTK - DVTK 1-1

2006/2007
2006. december 4. Újpest - DVTK 0-3

2005/2006
2006. május 13. ZTE - DVTK 2-0

Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2017/2018)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető
 
alapvonali
játékvezető
 
tartalék
játékvezető
 
1.
 
Bognár Tamás
 
Kóbor Péter
 
Király Krisztián
 
Solymosi Péter Szilasi Szabolcs
 
Huszár Balázs
 
2.
 
Solymosi Péter
 
Albert István
 
Buzás Balázs
 
Bognár Tamás
 
Vad II István
 
Medovarszki János
 
3.
 
Farkas Ádám
 
Berettyán Péter
 
Horváth Róbert
 
Szabó Zsolt
 
Szilasi Szabolcs
 
Varga Gábor
 
4.
 
Pintér Csaba
 
Ring György
 
Király Krisztián
 
Berke Balázs
 
Takács János
 
Huszár Balázs
 
5.
 
Iványi Zoltán
 
Buzás Balázs
 
Medovarszki János Vad II István
 
Karakó Ferenc
 
Horváth Róbert
 
6.
 
Vad II István
 
Albert István
 
Berettyán Péter
 
Berke Balázs Szabó Zsolt
 
Georgiou Theodoros
 
7.
 
Andó-Szabó Sándor Király Krisztián
 
Szert Balázs
 
Iványi Zoltán Németh Ádám Medovarszki János
8.
 
Berke Balázs
 
Georgiou Theodoros Kóbor Péter
 
Molnár Attila
 
Vad II István
 
Becséri Gergely
 
9.
 
Solymosi Péter
 
Farkas Balázs
 
Becséri Gergely
 
Szőts Gergely
 
Gyarmati II Tibor Lémon Oszkár
 
10.
 
Szabó Zsolt
 
Lémon Oszkár
 
Horváth Róbert
 
Berke Balázs
 
Takács János
 
Szalai Dániel
 
11.
 
Farkas Ádám
 
Huszár Balázs
 
Varga Gábor
 
Németh Ádám
 
Takács János
 
ifj. Tóth Vencel
12 Pintér Csaba Berettyán Péter Kóbor Péter Karakó Ferenc Gyarmati II Tibor Huszár Balázs
13. Szabó Zsolt ifj. Tóth Vencel Szalai Balázs Farkas Ádám Molnár Attila Horváth Róbert
14. Karakó Ferenc Varga Gábor Bertalan Dávid Szőts Gergely Németh Ádám Szert Balázs
15. Farkas Ádám Lémon Oszkár Szalai Dániel Szabó Zsolt Zierkelbach Péter Vígh-Tarsonyi Gergő
16. Andó-Szabó Sándor Albert István Berettyán Péter Szilasi Szabolcs Lovas László Huszár Balázs
17. Pintér Csaba Ring György ifj. Tóth Vencel Takács János Zierkelbach Péter Szalai Balázs
18. Szabó Zsolt Király Krisztián Szécsényi István Berke Balázs ifj. Gyarmati II Tibor Vígh-Tarsonyi Gergő
19. Bognár Tamás Buzás Balázs Kóbor Péter Szilasi Szabolcs Zierkelbach Péter Farkas Balázs