Beharangozó 2017. október 31., kedd

"Egyre bizakodóbb vagyok"

Több százan vannak Miskolcon, akik elmondhatják magukról, hogy nélkülük nem rendeznek meccset. Ezúttal az Aluinvent DVTK egyik legnagyobb szurkolójával, Juhász Tamással beszélgettünk.

"Egyre bizakodóbb vagyok"


- Tomi, azt csiripelik a verebek, hogy hamarosan csomagolsz és útnak indulsz. Hova és miért?

- Igen, jól tudod. Szerdán indulunk Franciaországba, ahol a barátaimmal újabb idegenbeli mérkőzésen fogjuk buzdítani a szeretett kosárlabdacsapatunkat.

- Nem először fordul elő ez veletek. Merre jártatok korábban?

- Szerencsére olyan társak vesznek körül, akik kaphatók ilyen utazásokra. 2013-ban kísértük el először a lányokat külföldre. Akkor a csehországi Brnóban a CEWL-kupa négyes döntőjében a második helyet szerezte meg a DVTK. És még abban az évben, decemberben eljutottunk Belgiumba is, ahol a Lotto Young Cats volt az ellenfél az Európa Kupában, magabiztos piros-fehér sikerrel ért véget az a találkozó. Mindkét háromnapos túra alkalmával kiválóan éreztük magunkat, hiszen kedves emberekkel ismerkedtünk meg, ráadásul a sportélmények mellet igyekeztünk a helyi kulturális és gasztronómiai értékekkel is gazdagodni. Egyébként lelkes kis társaságunk tagjai az elmúlt években Athénban, Isztambulban, illetve Franciaországban sem hagyták egyedül a lányokat. Én persze nemcsak külföldre járok szívesen, Zalaegerszegen kívül az összes hazai kosárlabdacsarnokban szurkoltam már a Diósgyőrnek.

- Nem kizárólag kosárlabdára jársz, hanem a stadionban is feltűntél. Mikor kezdődött a szurkolói pályafutásod?

- Úgy emlékszem, hogy 1992-ben egy ukrán csapat elleni téli felkészülési mérkőzéssel kezdődött ez a jó értelemben vett őrület. Társaimmal végigdrukkoltuk azt a meccset is, aztán tagja lettem a Redskins nevezetű ultracsoportnak. Hálás lehetek a sorsnak, hogy még tanúja lehettem a Nagyváthy úti tornacsarnokban lejátszott legendás mérkőzéseknek. Fantasztikus hangulata volt azoknak a találkozóknak, ott örökre megfertőződtem a kosárlabda szeretetével. Aztán a kosármeccsek átkerültek a sportcsarnokba, és mondhatom, azóta valamennyi hazai Diósgyőr meccsen igyekszem jelen lenni.

- A több mint két évtized alatt számtalan emlékezetes csatát láttál. Melyekre emlékszel vissza a legszívesebben?

- Nem könnyű erre válaszolni. A legfrissebb élmény talán az eddigi utolsó Magyar Kupa-győzelmünk, már csak azért is, mert itthon, pokoli hangulatban az ősi ellenség Sopront múltuk felül. Természetesen az 1993-as és az 1994-es MK-diadalok is meghatározóak voltak, de azokból mára csak emlékfoszlányok maradtak. Nem is annyira konkrét meccseket emelnék ki, hanem összességében a régi PVSK, BSE, GySEV Sopron ellen vívott csatákat, az idegenbeli buszos utakat. Sose fogom elfelejteni az FTC elleni ún. áramszünetes mérkőzést sem. A rangadókon egy órával a kezdés előtt már nem lehetett leülni, mert nem volt hely. Akkor még olyan miliője volt főleg a hazai találkozóknak, ami - félek tőle - már soha nem fog visszatérni, és sajnálom, hogy a fiatal generáció már nem fogja tudni azt megtapasztalni.

- Erre a szezonra szinte teljesen kicserélődött a kosárlabdacsapatunk kerete. Mi a véleményed az új Aluinvent-DVTK-ról?

- Sokat beszélgettünk, vitatkoztunk erről a témáról a barátaimmal is. Megmondom őszintén, én nem sok jót vártam előzetesen. Az edzőváltás és az átformált, és általam szűknek vélt játékoskeret kissé megijesztett. De telnek a hetek, és látva a mérkőzéseket egyre bizakodóbb vagyok. Szerintem egy-két minőségi játékos még elférne a gárdában, és úgy bármire képes lehetne. Hiszen alig néhány forduló telt még csak el, de a körbeverések már elkezdődtek a bajnokságban.

- Szerdán tehát irány Charleville-Mézières. Mit vársz a Carolo Basket elleni Európa Kupa-visszavágótól, illetve a túrától?

- Mivel az első mérkőzésen nem volt számomra meggyőző ez a francia csapat, úgy érzem van keresnivalónk Franciaországban is. A mieink viszont egyre egységesebbnek tűnnek, és abban reménykedem, hogy egy jó napot kifogva, hathatós szurkolásunknak is köszönhetően győztesen hagyják el a pályát a lányok. Ha így lesz, ígérem, hogy cimboráimmal méltóképpen megünnepeljük majd a sikert, és másnap kifüggesztjük a diósgyőri zászlót az Eiffel-toronyban!

Fotók: Kovács Zoltán