Beharangozó 2017. október 25., szerda

Debrecenben szerepel a röplabda csapat

A DVTK listavezető női röplabda csapata Debrecenben, a DEAC vendégeként lép pályára. A találkozót vasárnap 14 órától rendezik a debreceni DESOK Sportcsarnokban.

Debrecenben szerepel a röplabda csapat


Női Röplabda NB II., 6. forduló

2017. október 29., vasárnap
14:00 DEAC - DVTK

- Sűrű hetek vannak a hátunk mögött, hiszen két hét alatt négy mérkőzést játszottunk, így az elmúlt hetekben nem tudtuk gyakorolni azokat a játékelemeket, amelyben szeretnénk előrelépni - mondta el Toma Sándor, a DVTK női röplabda csapatának vezetőedzője. - Mindenképpen pozitívum, hogy a Magyar Kupa mérkőzésen Balatonfüreden sikerült két szettet nyernünk, azt azonban sajnálom, hogy a rutintalanságunkból adódóan mindkét találkozót elveszítettük. Látjuk a hibáinkat és azon leszünk, hogy kijavítsuk ezeket a dolgokat. Éppen ezért örülök, hogy visszatértünk a normál kerékvágásba és hosszabb idő áll rendelkezésünkre, hogy fejleszeni tudjuk a hiányosságainkat. Minden csapat ellen keményen készülünk és szeretnénk jó eredményt elérni. Nincs ez másképp most sem, szeretnénk győzelmet aratni Debrecenben. 

Helyszín

A mérkőzést a debreceni DESOK Sportcsarnokban rendezik.

Női Röplabda NB II.

2017. szeptember 24. (Miskolc, Generali Aréna)
15:00 DVTK - MVSC-MVSI 3-0

2017. szeptember 30. (Nyíregyháza, Bem J. Általános Iskola)
14:00 Nyíregyháza NB II - DVTK 0-3

2017. október 8. (Miskolc, Generali Aréna)
15:00 DVTK - Jászberényi RK 3-0

2017. október 14. (Budapest TF „D” terem)
17:00 TFSE - DVTK 1-3

2017. október 21. (Miskolc, Generali Aréna)
15:00 DVTK - Hercules SE 3-0

2017. október 29. (Debrecen, DESOK)
14:00 DEAC - DVTK

2017. november 5. (Miskolc, Generali Aréna)
15:00 DVTK - Békéscsabai Röplabda Sportegyesület

2017. november 12. (Miskolc, Generali Aréna)
15:00 DVTK - Fatum-Nyíregyháza

2017. november 18. (Debrecen, Beregszászi DSZC)
15:00 Eötvös DSE - DVTK

2017. november 25. (Miskolc, Herman Ottó Gimnázium tornaterme)
18:00 MVSC-MVSI  - DVTK

2017. november 30. (Miskolc, Generali Aréna)
19:00 DVTK - Nyíregyháza NB II

2017. december 10. (Jászberény, Nagyboldog)
16:00 Jászberényi RK - DVTK

2017. december 17. (Miskolc, Generali Aréna)
13:30 DVTK - TFSE

2018. január 7. (Budapest, Bárczy G. Ált Isk.)
11:30 HERCULES SE - DVTK

2018. január 13. (Miskolc, Generali Aréna)
15:00 DVTK - DEAC

2018. január 21. (Békéscsaba, Sportcsarnok)
16:00 Békéscsabai Röplabda Sportegyesület - DVTK

2018. január 27. (Nyíregyháza, Bem J. Ált. Isk.)
16:30 Fatum-Nyíregyháza - DVTK

2018. február 3. (Miskolc, Generali Aréna)
12:00 DVTK - DSZC-Eötvös DSE