A vendég edelényiek masszív csapatot alkotnak, évek óta meghatározó szereplői az NB II-es versenysorozatnak, noha nem a legerősebb összeállításukban ültek asztalhoz. Ugyanez elmondható a piros-fehérekről is, akik azonban így is a találkozó esélyesei voltak. A csapat elöl három új igazolással állt fel. Az első táblán IM Almási István, a másodikon FM Zámbó Zoltán, míg a harmadikon IM Kis Pál játszott. Diósgyőri debütálása rögtön az NB II.-ben érte a még mindössze kilenc esztendős Turcsányi Vincét, aki kiválóan mutatkozott be, hiszen érett játékot produkálva gyűjtötte be a teljes pontot.

A diósgyőri sakkozók jól viselték az esélyesség terhét, és egy pillanatig nem hagytak kétséget afelől, hogy ki nyeri a mérkőzést.

A következő fordulóra október 8.-án kerül sor, amikor csapatunk Nyíregyházára látogat.

NB II. Barcza-csoport 1. forduló

DVTK II. – Edelényi VSE 8,5 – 3,5

Győzött: Almási István, Dobai Szabolcs, Papp Ábel, Baló Tamás, Kovács Tamás, Turcsányi Vince

Döntetlen: Kis Pál, Najgebauer Szemjon, Ács Gábor, Csatlós Béla, Szabó Bálint

Dr. Mátyás Imre, szakosztályvezető: - Papírforma eredmény született. Erősen, de messze nem a legerősebb összeállításban álltunk fel. Játékosaim tudatában voltak a mérkőzés fontosságának, ennek megfelelő volt a koncentráció és a küzdőszellem is. Külön öröm a 9 éves Turcsányi Vince remek bemutatkozása, aki előtt nagy jövő állhat. Köszönjük a Hotel Palota vendégszeretetét.

A mérkőzés jegyzőkönyve

A tabella