Beharangozó 2017. július 28., péntek

Farkas Ádám vezet Sopronban

Elkészült az OTP Bank Liga harmadik fordulójának játékvezetői küldése. A szombati Haladás - DVTK találkozó játékvezetője Farkas Ádám lesz. Asszisztensei az oldalvonal mellett Berettyán Péter és Horváth Róbert, míg az alapvonal mögött Szabó Zsolt és Szilasi Szabolcs lesznek. Tartalék játékvezetőként Varga Gábor segíti Farkas Ádám munkáját.

Farkas Ádám vezet Sopronban


A 35 éves gyöngyösi játékvezető a játékvezetői vizsgát 2003-ban tette le, 2008 óta az NB I.-es játékvezetői keret tagja, az idei bajnokságban hivatásosként dolgozik. 

Heves megyében 2007-ben és 2008-ban az év játékvezetőjének választották, 2015-től a FIFA játékvezetői keretének tagja.

Farkas Ádám a tavalyi évben két alkalommal működött közre játékvezetőként a DVTK mérkőzésén, és mindkétszer győztesen hagyták el a pályát a piros-fehérek. A 19. fordulóban a DVTK - Gyirmót összecsapást vezette először az előző idényben, amelyen Diego Vela találatával győzött a Diósgyőr a 2016-os év utolsó találkozóján. Második alkalommal pedig Bódog Tamás győztes bajnoki bemutatkozásán bíráskodott az Újpest ellen.

Farkas Ádám bíráskodása mellett egyszer a Diósgyőr már legyőzte a Haladást. 2016. március 19-én, 3-0 arányban diadalmaskodtak Lipták Zoltánék a Diósgyőri Stadionban. A 2013/2014-es szezonban pedig 2-2-es döntetlennel ért véget a Haladás - DVTK találkozó, amelyen szintén Farkas Ádám bíráskodott. 

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető közreműködik. Farkas Ádám segítői szombaton az oldalvonal mellett Berettyán Péter és Horváth Róbert, az alapvonal mögött Szabó Zsolt és Szilasi Szabolcs lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Varga Gábor látja el.

Farkas Ádám az alábbi találkozóinkat vezette

2016/2017
2017. április 1. DVTK - Újpest 3-1 (2-0)
2016. december 10. DVTK - Gyimót 1-0 (1-0)

2015/2016
2016. március 19. DVTK - Haladás 3-0
2015. november 28. DVTK - Paks 1-1
2015. július 26. FTC - DVTK 3-1

2014/2015
2015. március 22. DVSC - DVTK 1-0

2013/2014
2014. március 14. DVTK - Pápa 2-1
2013. október 26. Haladás - DVTK 2-2

2012/2013
2012. október 5. DVTK - MTK 2-1

2011/2012
2012. április 22. Győri ETO - DVTK 2-0
2012. március 30. Siófok - DVTK 1-0
2011. július 31. DVTK - Kecskemét 1-2

2010/2011
2011. június 4. DVTK - Cegléd 6-1 
2010. április 23. DVTK - Makó 5-0 
2010. október 9. DVTK - Vác 3-1 
2010. augusztus 21. DVTK - Békéscsaba 0-2

2009/2010
2010. május 5. DVTK - Nyíregyháza 0-1
2010. március 6. DVTK - Videoton 0-1

2008/2009 
2009. május 30. Kecskemét - DVTK 2-0

Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2017/2018)

 

játékvezető

asszisztens

asszisztens

alapvonali
játékvezető

alapvonali
játékvezető

tartalék
játékvezető

1.

Bognár Tamás

Kóbor Péter Király Krisztián

 

Solymosi Péter

Szilasi Szabolcs

Huszár Balázs

2.

Solymosi Péter

Albert István

Buzás Balázs

Bognár Tamás

Vad II István

Medovarszki János

3. Farkas Ádám Berettyán Péter Horváth Róbert Szabó Zsolt Szilasi Szabolcs Varga Gábor