- Örülök, hogy sikerült összehozni a mai találkozót, és közösen le tudtunk ülni beszélni a magyar labdarúgás jövőjéről és arról, miként tudnánk szorosabban együtt dolgozni - kezdte Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. - Célunk az, hogy sikeresebben tudjunk együtt dolgozni, ennek érdekében a jövőben a játékos adatokat cserélünk egymás között, kitaláltunk egy egyedi tesztelési módszert. Ezekről a folyamatokról egyeztetünk, valamint arról, hogyan tudnánk fejleszteni a játékosok fizikai állapotát. Tamás ismeri azt a módszert, amellyel Németországban dolgoztunk. Május 22-én lesz Telkiben egy előadás, amelyre az összes erőnléti edzőt meghívtuk, örülök, hogy Tamás is eljön erre a találkozóra, ahol ismertetjük majd a módszer részleteit. Szeretném a legjobbakat kívánni Bódog Tamásnak és a DVTK-nak, hiszen fantasztikus körülmények között dolgozhatnak itt a labdarúgók. Épül egy csodálatos stadion, van egy fanatikus szurkolótábor, így minden adott a jó munkához.

A felek egyórás beszélgetésén sok mindenről szó esett, így a DVTK helyzetéről, és a régió adta lehetőségekről is.

- Mindenekelőtt köszönöm, hogy tiszteletét tette nálunk is a szövetségi kapitány, ami mindenképpen előre mutat, hiszen ez az egyeztetés is a magyar futball fejlődését szolgálja - mondta el Bódog Tamás, a DVTK vezetőedzője. - Az egyeztetésünkön szó esett többek között a diósgyőri klub felépítéséről, fejlődéséről és a klubban rejlő lehetőségekről. Nagyon fontos, hogy a fiatal játékosok olyan képzést kapjanak, ami feljogosítja őket arra, hogy mindig egy szinttel feljebb lépjenek. Beszéltünk a különböző fejlesztési lehetőségekről, a technikai felszereltségről. Meghívást kaptam továbbá egy, a jövő héten esedékes erőnléti edzői találkozóra, melyet el is fogadtam, hiszen biztos vagyok benne, hogy hasznos információkkal gazdagodom majd.