- Timit már tavaly is csak egy hajszál választotta el attól, hogy távozzon, de akkor még sikerült maradásra bírnunk - tájékoztatott Maikel López sport- és utánpótlás igazgató. - Nagyszerű éveket töltött Diósgyőrben, köszönünk neki mindent, és sok sikert kívánunk további pályafutásához!

- Helyére Nagy Dóra érkezik, aki diósgyőri nevelés, a magyar bajnokság egyik legtehetségesebb irányítója. Ezt azok a szurkolóink is megerősíthetik, akik látták a ZTE elleni párharc során a rájátszásban - folytatta a spanyol szakember. - Ponterős játékos, aki labdaszerzésben is jeleskedik, ezért évek óta szerettük volna hazahozni. Örülök, hogy most elfogadta az ajánlatunkat, mert beleillik abba a koncepcióba, hogy középtávon miskolci, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei játékosok alkossák a DVTK gerincét. Bízunk benne, hogy fejlődése töretlen lesz, és meghatározó játékosként veszi ki a részét a következő években a sikeres szerepléséből.

Névjegy

Név: Nagy Dóra
Születési idő: 1995. február 2.
Születési hely: Miskolc
Magasság: 170
Poszt: irányító

Pályafutás

2017/2018 Aluinvent DVTK
2016/2017 ZTE
2015/2016 ZTE
2014/2015 ZTE
2013/2014 PEAC
2012/2013 Győr
2011/2012 Győr
2010/2011 Győr
2004-2010 DKSK, Miskolci Sportiskola utánpótlás