Beharangozó 2017. április 10., hétfő

Az 51. DVTK - Honvéd mérkőzés következik

Sorozatban öt hazai mérkőzést nyert a DVTK a Honvéd ellen, azonban tavaly tavasszal megszakadt ez a szép sorozat. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Az 51. DVTK - Honvéd mérkőzés következik

Keddi ellenfelünk Budapest XIX. kerületének csapata, a Budapest Honvéd FC. Kispesti AC néven alapították 1909-ben, majd a Kispesti FC nevet vette fel 1926-ban. 1944-ben visszavette a csapat az eredeti nevét.

A csapat aranykora az 1950-es években jött el, ekkor Budapesti Honvéd SE néven szerepeltek. A klub a legjobb játékosai ebben a korszakban Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Bozsik József és Czibor Zoltán voltak, akik az Aranycsapat magját is képezték. Nekik is sok szerepük volt abban, hogy a Honvéd az ötvenes években négyszer nyert magyar labdarúgó-bajnokságot. A 1980-as és 1990-es évek elején következett a klub második aranykorszaka, amikor nyolc aranyérmet nyert. Összességében története során tizenhárom alkalommal lett bajnok, míg a Magyar Kupát eddig 7-szer hódították el.

Az előző, 12 csapatos bajnokságban 43 ponttal a 8. helyen végzett a kispesti alakulat, legeredményesebb játékosuk a legtöbbször védőt játszó Djordje Kamber lett 9 góllal.

OTP Bank Liga 2016/2017

Az idei bajnokságban nagyszerűen szerepel a Honvéd, a legutóbbi forduló után a tabella élére álltak. Legeredményesebb játékosuk a 11 találatnál járó Eppel Márton.

  1. forduló Újpest - Honvéd 0-2
  2. forduló Honvéd - FTC 0-1
  3. forduló Haladás - Honvéd 1-1
  4. forduló DVTK - Honvéd 0-3
  5. forduló Honvéd - Paks 3-1
  6. forduló Vasas - Honvéd 2-0
  7. forduló Honvéd - Gyirmót 0-0
  8. forduló Mezőkövesd - Honvéd 3-1
  9. forduló Honvéd - MTK 5-0
  10. forduló DVSC - Honvéd 0-1
  11. forduló Honvéd - Videoton 1-2
  12. forduló Honvéd - Újpest 1-1
  13. forduló FTC - Honvéd 3-2
  14. forduló Honvéd - Haladás 2-1
  15. forduló: Honvéd - DVTK 2-0
  16. forduló: Paks - Honvéd 1-1
  17. forduló: Honvéd - Vasas 2-1
  18. forduló: Gyirmót -Honvéd 0-4
  19. forduló: Honvéd Mezőkövesd 1-0
  20. forduló: MTK - Honvéd 1-2
  21. forduló: Honvéd - DVSC 1-0
  22. forduló: Videoton - Honvéd 3-0
  23. forduló: Újpest - Honvéd 1-1
  24. forduló: Honvéd - FTC 2-1
  25. forduló: Haladás - Honvéd 0-1

A legutóbbi bajnokin Marco Rossi a következő összeállításban küldte pályára csapatát: Gróf - Lovric, Kamber, Baráth - Ikenne-King (Villám, 92.), Gazdag (Koszta M., 84.), Hidi, Nagy G., Zsótér - Eppel (Balázs, 92.), Lanzafame.

Téli játékosmozgás

Érkezett
Somogyi Csaba (Szolnok)
Villám Balázs (ZTE)
Laczkó Zsolt (Paks - kölcsönbe) 
Csábi Mihály (Kozármisleny - kölcsönből vissza) 

Távozott
Botka Endre (FTC)
Nagy Sándor (ukrajnai, Gyirmót)
Prosser Dániel (PAFC)
Schön Szabolcs (Ajax) 
Fehér Imre (SZEOL - kölcsönbe)
Hajdú Ádám (Paks - kölcsönbe)
Vajda Dániel (Budaörs - kölcsönbe)

A Honvéd kerete

(mezszám, név, állampolgárság, születési idő, NB I.-es meccs/gól)

Kapusok
18    Horváth András    (HUN)    1988.02.03.    24/0
85    Somogyi Csaba    (HUN)    1985.04.07.    1/0
99    Gróf Dávid    (HUN)    1989.04.17.    17/0

Védők
2    Bobál Dávid    (HUN)    1995.08.31.    48/3
8    Ikenne-King, George    (NIG)    1991.10.29.    86/0
25    Lovric Ivan    (HUN, CRO)    1985.07.11.    168/10
27    Márton András    (HUN)    1996.07.09.    1/0
30    Palmes, Raul    (ROM)    1996.08.16.    2/0
36    Baráth Botond    (HUN)    1992.04.21.    109/5
86    Laczkó Zsolt    (HUN)    1986.12.18.    149/10
89    Villám Balázs    (HUN)    1989.06.02.    42/0

Középpályások
6    Gazdag Dániel    (HUN)    1996.03.02.    61/0
20    Kovács Dániel    (HUN)    1996.06.14.    2/0
22    Göblyös Dániel    (HUN)    1996.04.09.    1/0
24    Kamber Djordje    (HUN)    1983.11.20.    258/39
26    Hidi Patrik    (HUN)    1990.11.27.    189/14
66    Vasiljević, Dušan    (SRB)    1982.05.07.    258/48
77    Nagy Gergő    (HUN)    1993.01.07.    116/7

Támadók
7    Lanzafame, Davide    (ITA)    1987.02.09.    27/13 
9    Eppel Márton    (HUN)    1991.11.20.    124/29
11    Kabangu, Kadima    (CGO)    1993.06.15.    5/0
19    Koszta Márk    (HUN)    1996.09.26.    24/3
23    Zsótér Donát    (HUN)    1996.01.06.    56/4
55    Lukács Dániel    (HUN)    1996.04.03.    2/0
57    Holender Filip    (HUN)    1994.07.27.    95/9
92    Balázs Zsolt    (HUN)    1988.08.11.    217/40
98    Tömösvári Bálint    (HUN)    1998.06.14.    2/0

A vezetőedző

Az ősszel 53. születésnapját ünneplő olasz vezetőedző, Marco Rossi hosszú profi labdarúgó-karrierje alatt játszott a Bresciában, a Sampdoriában és az Eintracht Frankfurtban. 2003 óta alacsonyabb osztályú olasz csapatoknál volt vezetőedző, mielőtt a Budapest Honvéd kispadjára ült volna le. Játékosként legnagyobb sikerét a Sampdoriával érte el, amikor 1994-ben megnyerték az Olasz Kupát, edzőként pedig a Honvéddal a 2012/2013-as idényben megszerzett NB I.-es bronzéremre lehet a legbüszkébb. A következő idény végén mégis megváltak tőle, majd 2015 elején visszahívták Kispestre. Ezidáig 127 bajnokin ült a csapat kispadján.

Ismerős a másik oldalon

Kamber Djordje másfél éven keresztül viselte a DVTK mezét 2008 januárjától 2009 júniusáig. Ezen idő alatt 39 mérkőzésen 5 gólt szerzett. Később Zalaegerszegen és Győrben játszott, 2015 nyarán lett a Budapest Honvéd labdarúgója.

Egymás ellen

A Kispest először 1941. április 27-én látogatott Diósgyőrbe. A mieinket Csapkay Károly a Gáspár - Bohus, Felföldi, Kalocsay, Soós, Barta, Füzér, Berecz, Fazekas, Barna, Turbéki összeállításban küldte pályára. Csapatunk nem tudott gólt lőni nagy nevű ellenfelének, akik azonban kétszer is betaláltak Gáspár kapujába, így vereséget szenvedtünk az első mérkőzésen.

1943. december 8-án a klub 100. élvonalbeli mérkőzésén fogadta a kispestieket. A DiMÁVAG-ot Tomecskó József irányította, aki így állította össze a csapatot: Károlyi - Bohus, Felföldi, Krucsai, Soós, Keszthelyi, Suhai, Pribelszky, Füzér, Fazekas, Turbéki.
A vendég fővárosiak kezdték jobban a mérkőzést, Mészáros góljával már a 24. percben vezetéshez jutottak, de a szünetig Turbéki és Pribelszky góljával megfordította az állást a Diósgyőr. A szünet után két perccel az élete második élvonalbeli mérkőzését játszó Puskás Ferenc megszerezte első NB I-es gólját: Károlyi hárította Mészáros lövését, a labda azonban felfelé pattant és Puskás fejelte azt a kapuba, 2-2-re módosítva az állást.
A hallatlanul izgalmas mérkőzést a mieink Fazekas 62. percben szerzett győztes találatával végül megnyerték és először diadalmaskodtak a Honvéd felett. Nagyszerű erőnléttel érte el ezt a győzelmet a diósgyőri gárda. Minden játékos igyekezett tudása legjavát adni - írta a korabeli újság.

A következő két évtizedben mindössze egyszer sikerült győzni, 1966-ban húszezer néző előtt Preiner Kálmán Tamás - Werner, Szigeti, Kiss L., Gál, Szucsányi, Szamek, Kovács I., Sikora, Hajas, Vass összetételű csapata Werner Gyula és Szamek Ferenc góljaival 2-0-ra győzött.

A Diósgyőri aranycsapat sorra aratta sikereket a Honvéd ellen, a hetvenes években 5 győzelem, 4 döntetlen a mérleg mindössze egyetlen vereség mellett.

A nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején vagy nem találkozott a két együttes az élvonalban, vagy a Honvéd érvényesítette a papírformát.

Ezt követően újra fordult a kocka, az kilencvenes évek második felétől máig 8 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség a hazai mérlegünk.

1997. július 20-án a frissen feljutott Diósgyőr a Kispest-Honvéd ellen kezdte a bajnokságot. A Tornyi Barnabás edzette DFC a Rácz - Földvári, Téger (Farkas J.), Kovács T. - Ternován, Kiser, Buliga, Farkas A., Kákóczki (Ruskó) - Jakab, Kulcsár (Domokos) összeállításban 5-1-re ütötte ki a vendégeket, a gólokon testvériesen osztozott meg Jakab Csaba, Relu Buliga, Téger István, Kákóczki István és Kiser László.


2005. április 3-án sikerült megismételni a legnagyobb gólarányú győzelmünket. Ismét újoncok voltunk és ismét 5-öt rúgtunk a Honvédnak. Gálhidi György az Urai - Katona, Gáspár, Máté, Dianu - Mogyoródi (Halgas), Sipeki, Hompoth (Müller), Virág - Egressy, Siminic (Vitelki) összeállítású csapattal áll fel. Sipeki István duplázott, de betalált Gáspár József, Marius Siminic és Egressy Gábor is.


2006. november 18-án i győzelemnek örülhetett Miskolcon a 4500 hazai néző. Csank János a Szalma - Katona, Mogyorósi, (Rubint), Elek, Farkas V. - Vitelki, Szögedi, Sipeki (Faggyas), Foxi - Binder (Simon), Douva csapatnak szavazott bizalmat. A Benjamin kiállítása miatt a 40. perctől emberelőnyben játszó DVTK Farkas Viktor és Halidou Douva góljával elhúzott két gólra, Schindler 74. percben szerzett gólja csak a szépítésre volt elég, a Diósgyőr magabiztosan szerezte meg a három pontot.

A visszajutást követően sorozatban négy győzelmet aratott a DVTK, a 2012/2013-es bajnokságban Tisza Tibor duplájával 2-1-es győzelmet arattunk a kispestiek felett. Szentes Lázár csapata a Rakaczki - Vági, Raković (Vadász, 46.), Nagy T., Frizoni - Takács P. (Gohér, 88.), Abdouraman - Bacsa, Sekour, Luque (Seydi, 60.) - Tisza összeállításban aratott sikert.

2012. december elején Jeff Silva, Gohér Gergő és Bacsa Patrik góljával 3-1-re győztünk a fővárosiak ellen, azonban a sikert beárnyékolta Csirszki Martin súlyos sérülése.


A 2013/2014-es idényben Nikházi Márk és Bacsa Patrik góljával 2-0 arányban nyertük meg úgy, hogy Vági András kiállítása miatt csapatunk a 25. perctől emberhátrányban játszott. Szivics Tomiszláv a Radoš - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Abdouraman, Kostić, Nikházi, Barczi (Takács P., 46.) - Tisza (Gosztonyi, 76.), Futács (Bacsa, 59.) összeállítású csapatot küldte pályára.


Az előző bajnokságban is létszámhátrányba került a DVTK, azonban ez alkalommal sem okozott problémát, a hajrában sikerült fordítani és nyerni 2-1-re. Antal Botondot már a 16. percben leküldte Szabó Zsolt játékvezető, és az első félidő végén meg is szerezte a vezetést a vendégcsapat. A második játékrészben azonban előbb a Georges Griffiths lerántásáért megítélt büntetőből Bognár István egyenlített, majd Griffiths passzát Takács Tamás váltotta gólra a 86. percben. Szivics Tomiszláv az Antal - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Bognár I., Egerszegi, Elek, Barczi (Radoš, 18.) - Bacsa (Takács T., 46.), Griffiths (Grumić, 87.) csapatban találta meg a nyerő alakulatot.


Az OTP Bank Liga előző kiírásában már háromszor találkoztak a csapatok, ebből kétszer a DVTK volt a pályaválasztó.

Az első találkozón Bacsa Patrik duplájával győzött Egervári Sándor Radoš - Okuka, Lipták, Kovács G., Nemes - Koman (Bognár I., 90+2.), Egerszegi, Elek - Bacsa, Novothny (Griffiths, 58.), Barczi (Tamás, 70.) összeállítású csapata. Az első gól egy szépségdíjas szóló után született, Bacsa vezette keresztbe a labdát a védőfal előtt, majd félfordulatból a hosszú alsó sarokba lőtt. A második előtt Okuka és Bacsa zavarta meg Vernest, akinek a felszabadítását Novothny fülelte le és tette egyből Bacsa elé. A DVTK 9-ese közelről a hálóba pöckölte a labdát. A DVTK lőtt egy harmadik - az ismétlések alapján szabályos gólt Novothny révén -, amit les címén ezúttal sem adtak meg. A folytatásban is több helyzetet alakított ki a DVTK, mégis a Honvéd szépített, azonban a győzelem nem forgott veszélyben.

A második hazai mérkőzés már nem sikerült ilyen jól. A Radoš - Okuka, Lipták, Kovács G., Nemes - Egerszegi - Bacsa, Koman (Nikházi, 15.), Bognár I. (Grumić, 46.), Barczi - Novothny összetételű DVTK gyorsan hátrányba került, amit Novothny Soma az első félidő ráadásában még kiegyenlített, azonban az egykori diósgyőri Kamber újabb találatára már nem érkezett válasz.

Az idei kiírásban az őszi diósgyőri mérkőzésen a 4. fordulóban két büntetővel szerzett vezetést a Honvéd az első félidőben, majd közvetlenül a lefújás előtt szabadrúgásból alakították ki a végeredményt.

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 0-3 (0-2)

DVTK: Antal - Okuka (Griffiths, 63.), Lipták, Tamás, Németh M. - Oláh B. (Nikházi, 56.), Dausvili - Vela (Nono, 80.), Bognár I., Ternován P. - Bacsa. Vezetőedző: Horváth Ferenc.
Honvéd: Horváth A. - Botka, Lovric, Bobál D., Hajdú Á. (Baráth, 54.) - Holender (Nagy G., 70.), Gazdag, Kamber, Hidi - Eppel (Bobál G., 80.), Koszta M. Vezetőedző: Marco Rossi.

Gólszerző: Eppel (0-1, 11-esből) a 3., Eppel (0-2, 11-esből) a 45+1., Koszta M (0-3) a 90+3. percben.


A 15. fordulóban gól nélküli első félidőt követően büntetőből szerzett vezetést a Honvéd. Az egyenlítés érdekében Horváth Ferenc szerkezetet váltott, és egyre több támadót küldött pályára, de csak a hazai csapat tudott újabb találatot szerezni a fellazuló védelem mellett.

Budapest Honvéd - Diósgyőri VTK 2-0 (0-0)

Honvéd: Gróf - Botka, Lovric, Kamber, Baráth - Hidi - Prosser (Eppel, 69.), Gazdag, Nagy G. (Vasiljević, 90+2.), Koszta M. - Lanzafame (Hajdú Á., 89.). Vezetőedző: Marco Rossi.
DVTK: Antal - Jagodinskis, Lipták, Oláh B. (Bacsa, 79.) - Eperjesi, Dausvili, Elek, Nemes - Nikházi (Makrai, 86.), Nono (Vela, 59.) - Novothny. Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Gólszerző: Lanzafame (1-0, 11-esből) a 74., Koszta M. (2-0) a 85. percben.

 

Az eddig lejátszott DVTK - Bp. Honvéd mérkőzések

  1. 1940/1941
    DiMÁVAG - Kispest 0-2
  2. 1941/1942
    DiMÁVAG - Kispest 3-5 G.: Füzér (2), Barna
  3. 1942/1943
    DiMÁVAG - Kispest 1-1 G.: Fazekas
  4. 1943/1944
    DiMÁVAG - Kispest 3-2 G.: Pribelszky, Fazekas, Turbéki
  5. 1945/1946
    DVTK - Kispest 1-1 G.: Doma
  6. 1951
    DVTK - Bp. Honvéd 3-3 G.: Nagy (2), Salamon
  7. 1952
    DiVasas - Bp. Honvéd 0-1
  8. 1954
    DiVasas - Bp. Honvéd 1-6 G.: Gondos
  9. 1955
    DiVasas - Bp. Honvéd 3-5 G.: Tiba (2), Nagy
  10. 1957/1958
    DVTK - Bp. Honvéd 0-1
  11. 1958/1959
    DVTK - Bp. Honvéd 0-2
  12. 1959/1960
    DVTK - Bp. Honvéd 0-2
  13. 1960/1961
    DVTK - Bp. Honvéd 2-2 G.: Solymosi, Ráczi
  14. 1963
    DVTK - Bp. Honvéd 1-1 G.: Csányi
  15. 1964
    DVTK - Bp. Honvéd 1-1 G.: Szucsányi
  16. 1966
    DVTK - Bp. Honvéd 2-0 G.: Werner, Szamek
  17. 1967
    DVTK - Bp. Honvéd 0-0
  18. 1968
    DVTK - Bp. Honvéd 0-1
  19. 1969
    DVTK - Bp. Honvéd 1-3 G.: Vass
  20. 1970/1971
    DVTK - Bp. Honvéd 3-1 G.: Horváth A. (2), Sikora
  21. 1971/1972
    DVTK - Bp. Honvéd 0-2
  22. 1972/1973
    DVTK - Bp. Honvéd 0-0
  23. 1974/1975
    DVTK - Bp. Honvéd 1-1 G.: Görgei
  24. 1975/1976
    DVTK - Bp. Honvéd 4-0 G.: Oláh F., Fekete, Kiss, Kocsis (öngól)
  25. 1976/1977
    DVTK - Bp. Honvéd 1-0 G.: Szűcs (öngól)
  26. 1977/1978
    DVTK - Bp. Honvéd 1-1 G.: Oláh F.
  27. 1978/1979
    DVTK - Bp. Honvéd 3-0 G.: Oláh F., Borostyán, Magyar
  28. 1979/1980
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Tatár, Fükő
  29. 1980/1981
    DVTK - Bp. Honvéd 0-2
  30. 1981/1982
    DVTK - Bp. Honvéd 0-0
  31. 1982/1983
    DVTK - Bp. Honvéd 0-1
  32. 1983/1984
    DVTK - Bp. Honvéd 1-1 G.: Borostyán
  33. 1991/1992
    DVTK - Kispest-Honvéd 1-4 G.: Váczi
  34. 1992/1993
    DFC - Kispest-Honvéd 1-5 G.: Szilágyi
  35. 1997/1998
    DFC - Kispest-Honvéd 5-1 G.: Téger, Kiser, Buliga, Kákóczki, Jakab
  36. 1998/1999
    DFC - Kispest-Honvéd 0-0
  37. 1999/2000
    DFC - Kispest-Honvéd 1-3 G.: Filipović
  38. 2004/2005
    DVTK - Bp. Honvéd 5-1 G.: Sipeki (2), Gáspár, Egressy, Siminic
  39. 2005/2006
    DVTK - Bp. Honvéd 1-0 G.: Horváth F.
  40. 2006/2007
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Farkas V., Douva
  41. 2007/2008
    DVTK - Bp. Honvéd 2-2 G.: Sipeki, Simon A.
  42. 2008/2009
    DVTK - Bp. Honvéd 0-0
  43. 2009/2010
    DVTK - Bp. Honvéd 1-2 G.: Miličić
  44. 2011/2012
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Tisza (2)
  45. 2012/2013
    DVTK - Bp. Honvéd 3-1 G.: Silva, Gohér, Bacsa
  46. 2013/2014
    DVTK - Bp. Honvéd 2-0 G.: Nikházi, Bacsa
  47. 2014/2015
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Bognár I., Takács T.
  48. 2015/2016 1. kör
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Bacsa (2)
  49. 2015/2016 3. kör
    DVTK - Bp. Honvéd 1-2 G.: Novothny
  50. 2016/2017 1. kör
    DVTK - Bp. Honvéd 0-3

Mérlegünk: 50 mérkőzés, 16 győzelem, 15 döntetlen, 19 vereség, 71 rúgott és 77 kapott gól.

(Forrás: Varga Lajos - A futball-labda diósgyőri útja)