Rohamosan fogynak a jegyek a keddi és a szombati miskolci mérkőzésre, biztosan táblás ház előtt lépnek jégre a csapatok. Már csak az a kérdés, hogy kinyitnak-e a találkozó előtt a pénztárak, ezért azt kérjük, aki teheti, minél hamarabb váltsa meg elővételben a jegyét!

- Egy nagyon kemény és nehéz döntőre számítok a MAC ellen - mondta el Doug Bradley. - Tiszteljük és elismerjük ellenfelünket, akiket sikerült videóról feltérképezni, és az idényben már hatszor találkoztunk a MOL Ligában és a Magyar Kupában. Nehéz gyenge pontot találni, mert a MAC nagyon jól védekezik, jól járatják a korongot a semleges harmadban, ezen kívül rendkívül veszélyes a támadósoruk, a statisztikák szerint övék a liga leghatékonyabb emberelőnyös játéka. Ezért különösen oda kell figyelni, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük a büntetőpadon.

- Nagy nehezen megnyertük az alpszakaszt, majd elbukdácsoltunk a döntőig, most már bármi megtörténhet - vette át a szót Magosi Bálint. - Ugyanúgy készülünk, mint a többi mérkőzésre, mert a döntőt is szeretnénk megnyerni. Két ugyanolyan szintű csapat találkozik, aki jobban rá tudja erőltetni az akaratát a másikra, az jön ki a párharcból jobban.

Albert Tibor súlyos sérülést szenvedett (arcon találta egy korong, eltört az állkapcsa) a DVTK U20-as bajnokiján, ezért számára befejeződött a szezon. Már túl van a műtéten, ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!

MOL Liga rájátszás

Döntő

1. mérkőzés

2017. március 14., kedd (Miskolc, tv: M4 Sport)
17:00 DVTK Jegesmedvék - MAC Budapest 

2. mérkőzés

2017. március 16., csütörtök (Budapest, Tüskecsarnok, tv: M4 Sport)
19:45 MAC Budapest - DVTK Jegesmedvék

3. mérkőzés

2017. március 18., szombat (Miskolc, tv: M4 Sport)
19:00 DVTK Jegesmedvék - MAC Budapest 

4. mérkőzés

2017. március 20., hétfő (Budapest, Tüskecsarnok, tv: M4 Sport)
19:45 MAC Budapest - DVTK Jegesmedvék

5. mérkőzés - amennyiben szükséges

2017. március 22., szerda (Miskolc)
17:00 DVTK Jegesmedvék - MAC Budapest 

6. mérkőzés - amennyiben szükséges

2017. március 24., péntek (Budapest, Tüskecsarnok)
19:45 MAC Budapest - DVTK Jegesmedvék

7. mérkőzés - amennyiben szükséges

2017. március 26., vasárnap (Miskolc)
17:00 DVTK Jegesmedvék - MAC Budapest 

Elődöntő

1. mérkőzés

2017. február 28., kedd (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - UTE 1-2 (0-0, 1-1, 0-1)

2. mérkőzés

2017. március 2., csütörtök 
19:00 UTE - DVTK Jegesmedvék 1-4 (0-2, 0-1, 1-1)

3. mérkőzés

2017. március 4., szombat (Miskolc)
18:00 DVTK Jegesmedvék - UTE 4-2 (1-0, 2-2, 1-0)

4. mérkőzés 

2017. március 6., hétfő (Újpest)
18:00 UTE - DVTK Jegesmedvék 2-5 (2-1, 0-2, 0-2)

5. mérkőzés

2017. március 8., szerda (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - UTE 2-1 (0-0, 2-0, 0-1)

Negyeddöntő

1. mérkőzés

2017. február 14., kedd (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 4-5 (3-2, 0-2, 1-1)

2. mérkőzés

2017. február 16., csütörtök (Pesterzsébet)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 3-1 (2-0, 1-1, 0-0)

3. mérkőzés

2017. február 18., szombat (Miskolc)
18:00 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 6-0 (3-0, 1-0, 2-0)

4. mérkőzés 

2017. február 20., hétfő (Tüskecsarnok)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 1-4 (0-0, 1-2, 0-2)

5. mérkőzés

2017. február 22., szerda (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 0-3 (0-1, 0-1, 0-1)

6. mérkőzés 

2017. február 24., péntek (Pesterzsébet)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 1-3 (1-1, 0-1, 0-1)

7. mérkőzés

2017. február 26. vasárnap (Miskolc)
18:00 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)