Összefoglaló 2017. február 26., vasárnap

DVTK Jegesmedvék - FTC 3-0

A MOL Liga negyeddöntőjének mindent eldöntő hetedik mérkőzésén hazai pályán győzött a DVTK Jegesmedvék. A meccs előtt néhány órával eltiltott Magosi Bálint nélkül, de a kiválóan védő Adorján Attilával a kapuban Pavuk, Sakaris és Galanisz góljával magabiztosan nyertek a piros-fehérek az FTC ellen. Folytatás az elődöntőben, ahol a Diósgyőr választ először ellenfelet hétfőn.

DVTK Jegesmedvék - FTC 3-0

Telt ház előtt, remek hangulatban kezdődött meg a mindent eldöntő összecsapás. A tét rá is nyomta a bélyegét az egész első játékrészre. Néhány kiállítás és az ezeket követő emberelőnyös helyzetekből nem születtek gólok, az egész szériában remekül védő kapusokon ma is érezni lehetett, hogy továbbra is csúcsformában vannak. A DVTK Jegesmedvék álltak közelebb a gólszerzéshez, Pavuk az üres kapu mellé lőtt közvetlen közelről. Szurkolóink remek hangulatot teremtettek, csapatunk fölényben játszott, de gól nem esett.

A második harmadban a játék képe nem változott. A piros-fehérek támadtak, az FTC védekezett és várt az esetleges kontra lehetőségekre. Újabb emberelőnyös helyzetek maradtak ki mindkét oldalon, egyre keményebb és durvább szabálytalanságok követték egymást. Az egyik ilyen esetnél Kovács lökte a palánkra nagyon csúnyán Ritót, aki megsérült és agyrázkódás gyanújával kórházba kellett szállítani. Az esetet követő kettős emberelőnyt nem sikerült kihasználnunk, így úgy tűnt, hogy ebben a harmadban sem születik gól. Pavuk Attila azonban másképp gondolta, és egy váratlan lövésre szánta el magát a kék vonal közeléből, a korong mindenki mellett elszállt és utat talált a hálóba. Alig egy perccel később újabb gólt szereztünk. Johnston ugrott ki és lőtt egy cselt követően gyönyörű gólt, de a játékvezetők les miatt nem adták meg a találatot. Így egy gólos vezetéssel vonultunk szünetre.

A harmadik harmadban érezhető volt, hogy mindkét csapat kezd fáradni, de a DVTK Jegesmedvék fölényben voltak és továbbra is kontrollálták a mérkőzést. Egy korongszerzést követően kettőre nőtt az előnyünk. Sakaris ugrott ki és egy higgadt cselt követően lőtt szép gólt. Csapatunk megnyugodott, egy emberhátrányt leszámítva nem is volt igazán veszélyes helyzete a Fradinak. A vendégek még megpróbálták lehozni a kapust az egyenlítés érdekében, de az üres kapuba Galanisz belőtte a mindent eldöntő harmadik gólt. Adorján második shutout-ját érte a rájátszásban, ezen az estén sem lehetett neki gólt lőni. A DVTK Jegesmedvék hatalmas, és sokáig emlékezetes csatában győzték le a rettenetesen nagyot küzdő Ferencváros csapatát és készülhetnek az elődöntőre, amelynek első mérkőzése alig két nap múlva, kedd lesz hazai pályán 18:30-tól. Az ellenfél kilétére pedig, holnap reggel kerül fény, amikor a DVTK edzőközpontban tartandó sajtótájékoztatón csapatunk bejelenti, hogy kit választ a továbbjutó csapatok közül. Terveink szerint a sajtótájékoztatót élőben közvetítjük a DVTK hivatalos csatornáin.

MOL Liga rájátszás, negyeddöntő 7. mérkőzés

DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)

Miskolc, 1800 néző. Játékvezető: Babic, Kincses, Soós, Kókai.
DVTK Jegesmedvék:  Adorján (Kiss) - Vojtkó, Gőz, Toulmin, Hajós, Miskolczi - Láda, Leppanen, Sági, Galanisz, Pavuk - Tuominen, Joe, Sakaris, Johnston, Ritó - Karda, Laczkó, Albert, Szopos, Popovics. Edző: Doug Bradley.
FTC:   Sevela (Soós) - Jabornik, Hietamaki, Rafaj, Dubek, Tendler - Schwindt, Kovács, Papp, Kiss Á., Sumi, - Lengyel, Garbacz, Farkas, Shinkaruk, Fliszár - Üveges, Tury, Hardi, Németh, Inglis. Edző: Greg Lindqwist.

2. harmad: 34:35: Pavuk 1-0
3. harmad: 41:58 Sakaris (Tuominen) 2-0
3. harmad: 59:11 Galanisz (Láda B.) 3-0 emberelőnyből

A negyeddöntő végeredménye: 4-3 a DVTK Jegesmedvék javára

Edzői értékelés

Doug Bradley: - Hatalmas, sokáig emlékezetes párharcon vagyunk túl. Egy remek csapatot sikerült legyőznünk, akiknek ezúton is gratulálok. Mellette ki kell emelnem a fantasztikus csapategységet, hiszen a párharc során kétszer is hátrányba kerültünk, a kiesés szélén álltunk, de a fiúk bebizonyították, hogy hatalmas küzdők. Szeretném megköszönni a csodálatos közönségünk bíztatását, fantasztikus hangulat uralkodott ma is a csaronkban, nékülük biztosan nem sikerült volna a továbbjutás.

A negyeddőntő programja

1. mérkőzés

2017. február 14., kedd (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 4-5 (3-2, 0-2, 1-1)

2. mérkőzés

2017. február 16., csütörtök (Pesterzsébet)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 3-1 (2-0, 1-1, 0-0)

3. mérkőzés

2017. február 18., szombat (Miskolc)
18:00 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 6-0 (3-0, 1-0, 2-0)

4. mérkőzés 

2017. február 20., hétfő (Tüskecsarnok)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 1-4 (0-0, 1-2, 0-2)

5. mérkőzés

2017. február 22., szerda (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 0-3 (0-1, 0-1, 0-1)

6. mérkőzés 

2017. február 24., péntek (Pesterzsébet)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 1-3 (1-1, 0-1, 0-1)

7. mérkőzés

2017. február 26. vasárnap (Miskolc)
18:00 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)