Beharangozó 2017. február 26., vasárnap

Közlemény

Nem játszhat Magosi Bálint a MOL Liga negyeddöntőjének hetedik mérkőzésén.

Közlemény

A MOL Liga Fegyelmi Bizottsága 2016-17/073. sz. határozatával - amelyet 2017. február 26-án 11:34 órakor küldött meg - a mai, sorsdöntő mérkőzésre eltiltotta Magosi Bálintot. A határozatában az eddigiektől eltérően nem hivatkozott az IIHF szabálykönyvére, a döntést a ferencvárosi játékos súlyos sérülésére hivatkozva hozta meg. A határozat letölthető innen.

Tette ezt úgy, hogy a videó felvétel elemzése és értékelése alapján sérülés okozására vonatkozó egyértelmű szándékosságot nem állapított meg, valamint úgy, hogy a mérkőzés játékvezetői sem a jégen, sem a mérkőzés után nem ítélték szabálytalannak az esetet.

A MOL Liga Fegyelmi Szabályzatának 9-ik pontja az alábbiakat rögzíti: "Csak olyan cselekedet büntethető, amely az elkövetése idején az IIHF szabálykönyv szerint büntetendőnek számított."

A DVTK Jegesmedvék csapata mielőbbi gyógyulást kíván Szappanos Dávidnak és készül a mindent eldöntő 7. mérkőzésre, immár legponterősebb, válogatott játékosa nélkül is. 

DVTK Jegesmedvék vezetése