Összefoglaló 2017. február 18., szombat

DVTK Jegesmedvék - FTC 6-0

A MOL Liga rájátszásában a negyeddöntő harmadik mérkőzésén ismét a DVTK Jegesmedvék volt a pályaválasztó. A végig nagyszerűen és eredményesen játszó csapatunk megszerezte első győzelmét a párharcban. A meccs legjobbjai az egyaránt egy gólig és két gólpasszig jutó Galanisz Nikandrosz és Pavuk Attila volt.

DVTK Jegesmedvék - FTC 6-0

Fantasztikusan indult a nap a DVTK Jegesmedvék számára. A délelőtti edzésen ugyanis feltűnt mintegy 30 szurkoló, akik csodálatos hangulatot teremtettek az edzésre, és támogatásukról biztosították az első két mérkőzésen vereséget szenvedő csapatunkat. Talán ennek is köszönhetően hatalmas lendülettel kezdtek a piros-fehérek. Az edző kicsit módosított a felálláson, és rendkívüli módon motivált csapatot küldött a jégre. Az első percektől látható volt, hogy a mai nap során nem lehet kérdés arra vonatkozóan ki is a jobb csapat. Sevela kapujára óriási nyomás került, amely az egész mérkőzésen úgy is maradt. A ferencvárosi játékosok csak szabálytalan eszközökkel tudták állni a diósgyőri rohamokat, melyeknek kiállítások lettek a következményei. Már az első emberelőnyös lehetőséget sikerült gólra váltani. Tuominen és Vojtkó játszott össze a kék vonalnál, utóbbi lövését még védte a kapus, de a kipattanót Hajós Roland gyönyörű mozdulattal jutatta a kapuba.  Alig három perccel később egy hasonló, igazi palyoffos gólt szereztünk. Pavuk lőtt, Sevela védett, de kapu előtt álló Magosi eszmélt először és a kapus lábai között kettőre növelte az előnyünket. Ezt követően ismét emberelőnybe kerültünk, és a szezon egyik legszebb góljának ürülhetett a szép számú publikum. Láda került lövőhelyzetbe, de szép meglátással az üresen álló Galaniszhoz passzolt, aki lövés helyett keresztbe passzolt Pavukhoz, aki gyönyörű kapáslövéssel növelte háromra az előnyt. A harmad végén még elkövettünk két szabálytalanságot, de hősiesen védekező csapatunknak és Adroján remek védéseinek hála az 5-3-as szituációból sem tudtak szépíteni a vendégek.


A második harmadra láthatóan visszább vettek a csapatok, de továbbra is a DVTK Jegesmedvék domináltak. A harmad elején az addig kevesebbet foglalkoztatott Adorjánnak is bravúrokat kellett bemutatnia, hogy megőrizze hálóját a kapott góloktól. A mérkőzés felénél négyre nőtt az előny, amikor Magosi szemfülesen passzolt a hátulról nagy lendülettel érkező Leppanennek, aki pontos lövéssel szerzett gólt. A gólt követően Hietamaki követett el durvaságot, amiért 10 perces fegyelmit kapott.


A záró játékrészben sem változott a játék képe. A szurkolók csodálatos hangulatot teremtettek, a DVTK dominált, a Fradi védekezett. A harmad utolsó hat percében Sevelát lecserélte a vendég edző, és felpörögtek az események. Előbb Galanisz lőtt szólóból gólt Soósnak, majd Sakaris is hasonlóan tett. A gólöröm közben pedig Johnston és Rafaj verekedett össze. A végére paprikássá váló meccsen végül a végig magabiztosan és nagy kedvvel játszó csapatunk megérdemelten nyert, Adorján Attila pedig kapott gól nélkül hozta le a találkozót. Folytatás hétfőn a Pesterzsébeti Jégcsarnok műszaki problémái miatt a Tüskecsarnokban. Valamint így az is biztossá vált, hogy jövő hét szerdán is rájátszás mérkőzést rendezünk a Miskolc Városi Jégcsarnokban 18:30-tól.

MOL Liga rájátszás, negyeddöntő 3. mérkőzés

DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 6-0 (3-0, 1-0, 2-0)

Miskolci Jégcsarnok, 1245 néző. Játékvezetők: Németh, Rencz, Muzsik, Váczi.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) - Láda, Leppanen, Pavuk, Galanisz, Magosi - Tuominen, Vojtkó, Miskolczi, Hajós, Toulmin - Gőz, Joe, Sági, Johnston, Sakaris - Szopos, Bernáth, Albert, Ritó, Popovics. Edző: Doug Bradley.
Ferencvárosi TV: Sevela (Soós) - Jabornik, Hietamaki, Rafaj, Dubek, Tendler - Lengyel, Kovács, Kiss Á., Sumi, Szappanos - Üveges, Inglis, Farkas, Shinkaruk, Fliszár - Németh, Hardi, Papp. Edző: Greg Lindqwist.

1. harmad: 09:24: Hajós (Vojtkó, Tuominen) 1-0 emberelőnyből
1. harmad: 13:26: Magosi (Pavuk) 2-0
1. harmad: 14:33: Pavuk (Galanisz, Láda) 3-0 emberelőnyből
2. harmad: 30:57: Leppanen (Magosi, Galanisz) 4-0
3. harmad: 57:10: Galanisz (Pavuk) 5-0
3. harmad: 57:43: Sakaris 6-0

Doug Bradley: - Mindenekelőtt szeretném az egész csapat nevében megköszönni a szurkolóinknak, hogy kijöttek a reggeli edzésre és már akkor is fantasztikus hangulatot teremtettek és biztosítottak minket a támogatásukról. Igazán sokat jelentett, és biztosan nagy szerepük van a mai sikerben! Úgy gondolom, sikerült visszavágnunk a vereségek után és a szezon egyik legjobb tejlesítményét nyújtottuk. Lőttünk két emberelőnyös gólt, és sikerült megtalálnunk az ellenszert a taktikájukra. Biztos vagyok benne, hogy a párharc még rengeteg mindent tartogat és nem dőlünk hátra. Ugyan így fogunk dolgozni és készülni, hogy siekresek lehessünk. Gratulálok Adorján Attila első rájátszásbeli kapott gól nélküli meccséhez, ő is rengeteget tett ma hozzá, ahogy az egész csapat nagyot harcolt! Alig várjuk a hétfői meccset!

Az egyik fél négy győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Ferencváros javára.

A negyeddőntő programja

1. mérkőzés

2017. február 14., kedd (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 4-5 (3-2, 0-2, 1-1)

2. mérkőzés

2017. február 16., csütörtök (Pesterzsébet)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 3-1 (2-0, 1-1, 0-0)

3. mérkőzés

2017. február 18., szombat (Miskolc)
18:00 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC

4. mérkőzés 

2017. február 20., hétfő (Pesterzsébet)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék

5. mérkőzés

2017. február 22., szerda (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC

6. mérkőzés (amennyiben szükséges)

2017. február 24., péntek (Pesterzsébet)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék

7. mérkőzés (amennyiben szükséges)

2017. február 26. vasárnap (Miskolc)
18:00 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC