Összefoglaló 2017. február 5., vasárnap

Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 5-7

Véget ért a MOL Liga alapszakasza. A DVTK Jegesmedvék magabiztosan nyerték meg az utolsó találkozójukat is a Ferencváros ellen. A sok gólt hozó találkozón nem a védekezésé volt a főszerep. A csapat legjobbja a két gólig jutó Tóth Adrián volt.

Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 5-7


Utolsó alapszakasz mérkőzésére, Pesterzsébetre utazott a DVTK Jegesmedvék csapata. Nem tartott a kerettel Jarkko Leppanen aki pihenőt kapott sérülése után a szakmai stábtól. Közepes tempóban indult a meccs, kevés ütközés és játékmegszakítás jellemezte a harmadot. Ellenben sok gól született. Első gólunkat emberelőnyből szereztük. Mindössze 11 másodperc alatt egy szép kombináció végén a visszatérő Sakaris volt eredményes. Négy perccel később Tóth passzolt a kapu háta mögül Hajósnak, aki gyors lövéssel növelte kettőre az előnyt. Alig néhány pillanattal később szinte ugyan ez a jelenet játszódott le fordított szereposztással. Hajós passzolt Tóthoz aki Soós lába között növelte háromra az előnyt. Közben számos FTC lehetőség is adódott, de Kiss Bence remekül védett. Egy szerencsés jelenetet követően mégis szépítettek a hazaiak. Egy levágódó lövés után Jabornik elé került a korong, aki teljesen üresen álló Shinkarukhoz passzolt, akinek már csak az üres kapuba kellett passzolnia a játékszert. Nem telt el 20 másodperc, amikor újra három góllal vezettünk. Toulmin passzát Johnston váltotta gólra.

A második harmad rosszul indult, hamar szépítettek a hazaiak. Kiss Ákos szerezte meg a második ferencvárosi gólt. Hasonlóan az előző harmadhoz, ismét rendkívül gyorsan válaszoltunk a kapott gólra. Toulmin passzából Miskolczi lőtt gyönyörű gólt a kék vonal közeléből. (A jegyzőkönyvben egyelőre hibásan szerepel). Négy perccel később Tóth használta ki a második emberelőnyünket is egy gyors és pontos lövéssel. Ezek után a Fradi percei következtek. Előbb Rafaj szépített, majd Tendler lőtt gólt egy megugrásból, igaz találatát sokáig videózták, de végül megadták. Mielőtt a hazaiak elhihették volna, hogy megnyerhetik a meccset, Toulmin lépett ki egyedül és szépen értékesítette a ziccert. Ez a harmad nem a védekező hokiról marad emlékezetes.

A harmadik harmadban már lassú játék zajlott a jégen. Egyik csapat sem forszírozta a kemény játékot, kevés játékmegszakítással pörgött le a játékrész. A hazaiak kapust cseréltek, és a fiatal Bozsónak nem tudtunk gólt ütni. A Ferencváros még szerzett egy gólt Shinkaruk révén, de a DVTK Jegesmedvék győzelmét egy percig sem veszélyeztette semmi. Csapatunk ezzel befejezte az alapszakasz küzdelmeit, kedden pedig ellenfelet választ a rájátszás első körére.

MOL 219

Ferencvárosi TC – DVTK Jegesmedvék 5-7 (1-4, 3-3, 1-0)

Pesterzsébet, néző. Játékvezetők: Babic, Halassy, Juhász, Váczi.
Ferencvárosi TC: Soós (Bozsó) – Jabornik, Hietamaki, Rafaj, Dubek, Tendler – Schwindt, Erdélyi, Kiss Á., Inglis, Szappanos – Üveges, Kovács V., Farkas, Shinkaruk, Fliszár – Lengyel, Garbacz, Németh, Hardi, Papp. Edző: Greg Lindqvist.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) – Láda, Tuominen, Sakaris, Galanisz, Magosi – Gőz, Kuqali, Pavuk, Hajós, Tóth – Joe, Kuqali, Miskolczi, Johnston, Toulmin – Popovics, Bernáth, Albert, Ritó, Sági. Edző: Doug Bradley.

1. harmad: 07:31: Sakaris (Galanisz, Magosi) 0-1 emberelőnyből
1. harmad: 11:57: Hajós (Tóth, Pavuk) 0-2
1. harmad: 15:03: Tóth (Pavuk, Hajós) 0-3
1. harmad: 18:07: Shinkaruk (Jabornik, Fliszár) 1-3
1. harmad: 18:25: Johnston (Toulmin) 1-4
2. harmad: 21:18: Kiss Á. (Inglis) 2-4
2. harmad: 21:29: Toulmin (Miskolcz) 2-5
2. harmad: 26:22: Tóth (Vojtkó) 2-6 emberelőnyből
2. harmad: 27:11: Rafaj (Tendler, Hietamaki) 3-6
2. harmad: 36:42: Tendler (Dubek, Jabornik) 4-6
2. harmad: 38:01: Toulmin 4-7
3. harmad: 55:33: Shinkaruk (Rafaj) 5-7

Doug Bradley: - Ez nem volt egy magas színvonalú találkozó. A két csapat számára nem volt igazi tét, igyekezett mindkét oldal sérülés nélkül megúszni a meccset. Ettől függetlenül szép gólokat láthattak a nézők, és köszönjük mindazoknak akik elkísértek minket erre a meccsre is. Készülünk a rájátszásra.