Beharangozó 2017. január 20., péntek

"Agresszíven, és sikerre éhesen"

A Vasas Akadémiát fogadja az Aluinvent DVTK szombaton este fél hattól a Generali Arénában. A találkozó előtt Maikel López vezetőedző beszélt várakozásairól, illetve bemutatkozott az új igazolás Tierra Ruffin-Pratt is.

"Agresszíven, és sikerre éhesen"


Női Kosárlabda NB I. A-csoport 14. forduló

2017. január 21., szombat
17:30 Aluinvent DVTK - Vasas Akadémia

A sajtótájékoztató anyaga látható lesz a Miskolc Televízióban, hallható a Rádió M-en, de az online hírportálok (boon.hu, minap.hu, stb.) mellett bárki elolvashatja majd a szombati Észak-Magyarországban is. A DVTK TV ezúttal is készített egy rövid összefoglalót.

Maikel López: - Mivel az év első mérkőzése után rögtön szabadnaposak voltunk, ennek megfelelően építettük fel a felkészülés programját. Az első két nap az erőnlét fejlesztéséről szólt, majd három napon keresztül a Cegléd ellen látott hibákat igyekeztünk kijavítani. Miután megérkezett Tierra, kezdetét vette az ő beépítése a csapatba, csütörtök óta pedig kifejezetten a Vasas ellen készülünk. Ellenfelünk a bajnokság egyik meglepetése, tavaly az egész pontvadászatban mindössze két győzelmet arattak, és csak a létszámemelés miatt maradtak az élvonalban. Idény viszont már a bajnokság felénél dupla annyi, azaz négy győzelem áll a nevük mellett. Három légiósukhoz néhány hete csatlakozott egy negyedik, annak érdekében, hogy még versenyképesebb kerettel vegyék föl a versenyt a többiekkel. Mindkét csapat jól ismeri egymást, a másik játékstílusát, ezért sok múlik azon, hogy a saját ritmusunkban játsszunk. Rá kell kényszerítenünk az akaratunkat a Vasasra, nem szabad hagyni játszani őket. Agresszíven, és sikerre éhesen kell pályára lépnünk a győzelem érdekében.

  • Az Aluinvent DVTK - Vasas Akadémia találkozó ünnepi pillanatokkal kezdődik, hiszen felhúzzuk a diósgyőri női kosárlabdázás három Magyar Kupa győzelméről megemlékező zászlót, amelyek ettől a pillanattól a Generali Arénát díszítik. 
  • Ugyanakkor javasoljuk szurkolóinknak, hogy aki csak teheti, tömegközlekedési eszközzel érkezzen a mérkőzésekre, mert a Generali Aréna és a Miskolci Jégcsarnok körüli parkolók száma véges, amit tovább csökkent a közelmúltban leesett nagy mennyiségű hó.