A DVTK már január 4-én elkezdte a felkészülést, és szerdán lejátszotta első idei edzőmérkőzését is, szombaton pedig újabb tesztmeccs vár a csapatra. 

A felkészülés következő szakaszában január 23-án, hétfőn Spanyolországba utazik a DVTK, ahol az edzések mellett négy találkozó vár a játékosokra. A szállás a Valencia közeli Oropesa del Mar településen, az ötcsillagos Marina d’Or Hotelben lesz, míg az edzéseket egy közeli edzőközpont kiváló pályáin tartja Horváth Ferenc.

A programban négy felkészülési mérkőzés szerepel.

Először az a spanyol negyedik osztályban szereplő CD Castellón lesz az ellenfél, akik játékban vannak, hiszen Spanyolországban januárban sem szünetelnek a küzdelmek.

Ezt követően a Közép-Európa legerősebb bajnokságaként számon tartott lengyel Ekstraklasában szereplő alakulatokkal találkozik a DVTK. A GKS Górnik Łęczna a 15., a KS Ruch Chorzów a 16. helyen áll jelenleg.

Zárásként kedden egy újabb találkozó vár még Horváth Ferenc csapatára, várhatóan ismét egy alacsonyabb osztályú helyi csapat lesz az ellenfél.

Február 1-jén, szerdán utazik haza a küldöttség, hogy szombaton már Diósgyőrben játsszon újabb felkészülési mérkőzést.

A találkozókról élő, szöveges közvetítést adunk a dvtk.eu-n, illetve a DVTK TV-n megtekinthető lesz a meccsek összefoglalója. A közösségi médiában (elsősorban a DVTK hivatalos Twitter és Instagram csatornáján pedig igyekszünk bepillantást engedni az edzőtábor mindennapjaiba is.

A felkészülés programja

2017. január 4., szerda (DVTK Edzőközpont)
14:00 A felkészülés kezdete

2017. január 14., szombat (Abaújszántó)
11:00 MFK Zemplín Michalovce “A” - DVTK “A” - elmaradt
13:00 MFK Zemplín Michalovce “B” - DVTK “B” - elmaradt

2017. január 18., szerda (DVTK Edzőközpont)
11:00 DVTK - Budaörs SC 2-0 (0-0)

2017. január 21., szombat (Balmazújváros)
11:00 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (NB II. 3. helyezett) - DVTK 

Edzőtábor Spanyolországban
2017. január 23. - február 1.

2017. január 25., szerda (Spanyolország, Oropesa del Mar)
16:00 CD Castellón (spanyol Tercera División Grupo 6, 5. helyezett) - DVTK

2017. január 27., péntek (Spanyolország, Facsa Sports Centre)
16:00 KS Ruch Chorzów (lengyel Ekstraklasa, 16. helyezett) - DVTK

2017. január 29., vasárnap (Spanyolország, Oropesa del Mar) 
15:00 GKS Górnik Łęczna (lengyel Ekstraklasa, 15. helyezett) - DVTK 

2017. január 31., kedd (Spanyolország)
??? - DVTK

2017. február 4., szombat (DVTK Edzőközpont)
14:00 DVTK - MŠK Rimavská Sobota (szlovák 2. osztály, Keleti-csoport 10. helyezett)

Magyar Kupa 9. forduló

1. mérkőzés

2017. február 11., szombat
14:00 Ceglédi VSE - DVTK 

OTP Bank Liga

20. forduló

2017. február 18. 
Mezőkövesd - DVTK