Tartalékosan tudott útra kelni a DVTK Jegesmedvék csapata erre a fontos idegenbeli találkozóra. Sérülés miatt nem tudott a csapattal tartani Galanisz Nikandrosz, Vojtkó Mátyás, Karda Milán és Laczkó Ákos, valamit Ritó László betegség miatt volt kénytelen kihagyni a találkozót. A zord időjárási körülmények ellenére szerencsésen és időben megérkezett csapatunk Székesfehérvárra, ahol rég nem látott jó kezdést produkáltunk. Fél perc telt el a mérkőzésből amikor Leppanen passzát Pavuk tette a kapu elé, ahol érkezett Sági Martin aki azonnal megszerezte a vezetést.  Két perccel később pedig már két gól volt az előnyünk. Hosszú ideig bent tartottuk a korongot a hazaiak harmadában végül Johnston játszott a második hullámban teljesen üresen érkező Láda elé, aki egy rendkívül precíz lövéssel növelte kettőre góljaink számát. A nagy rohanásban egy pillanatra kihagyott védelmünk, így Kiss Patrik szépíteni tudott. Három gól esett nem egészen öt perc alatt. A felek kicsit lenyugodtak, visszább esett a tempó. A 12-ik percben aztán újabb piros-fehér gólnak örülhettünk. Gőz lőtt távolról, korongja a kapuvasat találta telibe, az arról kipattanó korongot Pavuk emelte a kapuba, így ismét két gól volt a csapatok között. A hazaiak próbálkoztak gólszerzéssel, de Adorján remekül védett így több gól nem esett a harmadban.

A második játékrész is lassabb tempóban folytatódott, csapatunk biztonsági játékra törekedett, de még így is több helyzetet alakítottunk ki. A mérkőzés feléhez közeledve azonban megszereztük a negyedik gólunkat is. Tóth kevergetett a kapu mögött, Hajóshoz játszott, ő szenzációsan passzolt a remekül érkező Miskolczinak, aki pedig a hálóba lőtte a korongot. Alig egy perccel később megszületett az ötödik gólunk is. Toulmin szöktette Johnstont, lövését még védte az időközben beálló Lemay, de a kipattanóval Sakaris megkerülte a kaput és gyors mozdulattal a menteni igyekvő kapus mellett a hálóba lőtt. A játékrészben ezek után nem volt sok esemény. Adorjánnak kevés dolga akadt, a DVTK Jegesmedvék akarata érvényesült.

A záró játékrész csendesen indult, kevés helyzet alakult ki. A 45-ik percben azonban Joe játszott Hajóshoz, aki szépen készített Miskolczi Márk elé, aki elemi erővel lőtte ki a felső sarkot, Lemaynak esélyt sem hagyott. Öt perccel később emberhátrányba került csapatunk, de ebből is a diósgyőriek jöttek ki jobban. A hazaiak nem figyeltek egy cserénél, Láda Balázs ugratta ki az estén remekül játszó Miskolczit, aki higgadtan értékesítette a lehetőséget, amivel mesterhármast ért el. A mérkőzés vége csendesen zajlott, nem alakultak már ki nagy helyzetek. A DVTK Jegesmedvék a vártnál sokkal könnyebben, rendkívül magabiztos játékkal győzték le a Fehérvári Titánok csapatát. Folytatás holnap, hazai pályán a Belgrád csapata ellen.

MOL 185

Fehérvári Titánok - DVTK Jegesmedvék 1-7 (1-3, 0-2, 0-2)

Székesfehérvár, 150 néző. Játékvezetők: Mayer, Haszonits, Gil, Soltész.
Fehérvári Titánok: Scola (Lemay) – Just, Shupe, Vizi, Korgh, Szabó B., - Hamvai, Kocsis, Kiss P., Láday, Imre – Varga, Pillók Mazzag, Takács, Reiter – Szász, Sofron Balogh, Korbuly, Erdei. Edző: Kóger István.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) – Sági, Pavuk, Magosi, Láda, Leppanen - Miskolczi, Hajós, Tóth, Kuqali, Gőz – Sakaris, Johnston, Toulmin, Joe, Bernáth – Popovics, Szopos, Albert. Edző: Doug Bradley.

1. harmad: 00:31: Sági (Pavuk, Leppanen) 0-1
1. harmad: 02:32: Láda (Johnston, Toulmin) 0-2
1. harmad: 04:38: Kiss P. (Korbuly, Kocsis) 1-2
1. harmad: 11:25: Pavuk (Gőz, Sági) 1-3
2. harmad: 29:37: Miskolczi (Hajós, Tóth) 1-4
2. harmad: 30:15: Sakaris (Johnston, Toulmin) 1-5
3. harmad: 45:39: Miskolczi (Hajós, Joe) 1-6
3. harmad: 52:09: Miskolczi (Láda) 1-7 emberhátrányból

Doug Bradley: - Végig magabiztosan és koncentráltan játszottunk. Az egész találkozón a mi akaratunk érvényesül és a helyzeteinket is jó százalékkal használtuk ki. Gratulálok a csapatomnak ma igazán jól játszottak és gratulálok Miskolczi Márknak is a mesterhármasához. Nincs időnk sokáig örülni, hiszen holnap is egy kemény összecsapás vár ránk, reméljük sok szurkolónk kijön és buzdít majd minket.

Címlapfotó: Soós Attila www.fehervarav19.hu