- A szombati napon ünnepled 43. születésnapodat, Isten éltessen sokáig előre is!
- Köszönöm szépen, remélem egy DVTK Jegesmedvék sikert kapok a csapattól a születénapomra.

- Sokan ismerhetnek a sportéletből, illetve a lelátóról, de akik esetleg nem, azoknak hogyan mutatnád be magad?
- A sport oldaláról közelíteném meg az életemet, hiszen szorosan összefonódik a kettő. Több, mint húsz évig kosárlabdáztam, és voltak szép sikereim a parkettán, például az 1990-es Diákolimpián a Földes Ferenc Gimnázium színeiben második helyezett lettem az országos bajnokságban.  Ennek a csapatnak kapitánya voltam. Ezzel párhuzamosan a MEAFC kosárlabda csapatát erősítettem. Több évig kosárlabdáztam az NB II-es MEAFC-ban, illetve a Földes-Miskolc KK színeiben. Miután felhagytam a kosárlabdával, a futball, majd 2010-től a jégkorong kerített hatalmába. Olyannyira, hogy a mai napig heti két alkalommal járunk a barátokkal jégkorongozni ide a Városi Jégcsarnokba, ahová ha este 11 órakor van időpont, akkor olyankor jövünk. Mindannyian nagyon megszerettük. Ehhez igazítom az összes családi programomat, ha korábban megvettem a színházjegyet, de üti a jégkorongot, akkor inkább a színházat mondom le. Ez lett a hobbim. 

- Sportkedvelő ember vagy, hiszen a futballban, a kosárlabdában és a jégkorongban is otthonosan mozogsz. A DVTK szeretete ezek után egyértelmű?
- Miskolcon születtem, és úgy gondolom, aki miskolci és a sportot szereti, az előbb utóbb a Diósgyőrrel is kapcsolatba kerül. A gimnáziumi éveim alatt az első osztályú női kosárlabda, a többé-kevésbé első osztályú foci, valamint jégkorongban az akkori Kinizsi csapatának mérkőzéseit is rendszeresen látogattam. Akkoriban nem az eredmény volt a lényeg számomra, hanem a hangulat. Ha tíz gólokkal kaptunk ki, akkor is kijárt az ember. Ez a három sportág már mondhatni gyerekkorom óta végigkísérte az életemet, akárcsak a Diósgyőr. Egyetemi éveim alatt volt olyan év, amikor például az összes labdarúgó mérkőzésen kint voltam. 
Az én életpályámtól is függött, hogy épp mennyire tudok kijárni a meccsekre, de ez a három sportág azért mindig a figyelmem középpontjában maradt. Aztán az évek során mikor melyik volt hangsúlyosabb számomra, melyikre tudtam többet járni, melyikre kevesebbet. Ez folyamatosan változott. 

- Egyedül jártál mérkőzésekre, vagy volt egy kisebb baráti kör, akikkel együtt szurkoltál?
- Focinál mindig a régi B-közép mellett álltam, közel a tűzhöz. Ott mindig ugyanazzal a baráti körrel voltunk. DKSK-meccsre is, focimeccsre is az osztálytársakkal jártunk közösen, majd ugyanezzel a társasággal volt, hogy kikötöttünk a később megalakuló jégkorong csapat meccsein, szóval mondhatni volt egy állandó kör, akikkel együtt jártunk. Volt, aki alapvetően a fociban, volt olyan, aki a kosárlabdában és volt, aki pedig a jégkorongban volt jártas.
 Szívesen jártunk egymás meccseire is. Akkoriban még nem volt ennyi „kütyü” és internet. Mindenki járt közösségekbe, meccsekre, ami összetartotta az embereket. A DVTK pedig egy jó közösségformáló erő volt akkor is, és most is. 

- Van egy kisfiad és egy kislányod, akik szintén aktívan sportolnak. A kisfiad jelenleg a DVTK-ban jégkorongozik.
- Valóban. Zoli a korosztályát tekintve a kicsik közé tartozik. Jövőre lesz számára az az év, ami mérvadó. Ezt az évet, a korosztályát tekintve is tanulóévnek tekintjük, de reméljük, hogy jövőre jobban fog menni és eredményesebbek lesznek. Nagyon szerettem volna, hogy sportoljon valamit. Személy szerint a jégkorongot gyerekkorom óta imádtam nézni. Művelni annyira nem, mert ugye kosárlabdáztam, bár most már az sem áll távol tőlem. A Kinizsi és minden, ami jégkorongon lehetőség volt, azon részt vettünk. Szerettem volna, ha a kisfiam efelé irányulna. Egyébként is a jégkorongot tartom egy olyan összetett sportágnak, ami érdekes is lehet a számára. A fedett jégcsarnok is pont akkoriban épült fel, és olyan feltételek teremtődnek meg, hogy hál’ Istennek el tudtuk kezdeni a jégkorongot. Ő pedig hamar megszerette és itt ragadtunk.

- A kislányod is aktívan sportol?
- Régebben úszott, most pedig a Jezsuita Gimnázium kosárlabda csapatában edz. Nem versenyszerűen, inkább hobbi szinten sportol.



- A mérkőzésekre elkísérnek a gyerekeid is?
- Amennyiben az idejük és energiájuk engedi, természetesen jönnek velem. A DVTK-val való fúziónak köszönhetően ingyenessé vált az utánpótlásnak a mérkőzéslátogatás, ami nagy segítség volt sokaknak, így nekünk is. A fiam abból kifolyólag, hogy rengeteget edzenek mostanában, nem mindig tud kijönni, mert elfárad a nap végére, és a tanulásról még nem is beszéltünk. De a lányom rendkívül fanatikus jégkorong szurkoló lett. Közösen van bérletünk és minden meccsen kint vagyunk.
Ez a téli időszak egyébként is a jégkorongról szól, aztán amikor beindul a fociszezon, és amikor csak tehetem, ott vagyok a stadionban is. Oda elsősorban csak én járok a baráti társaságommal, de voltak már a gyerekek is focimeccsen is, és kosármeccsen is velem. 

- Azok közé a szurkolók közé tartozol, akik mindegyik látványsportágban aktív szurkolónak számít. Megéltél számos nagy csatát a stadionban, a sportcsarnokban és a jégcsarnokban is. Ha külön-külön végig nézzük, melyek voltak a legemlékezetesebb időszakok számodra?
- Kezdjük a focival, ahol a Tornyi-éra volt az egyik, és a közelmúltban játszó Benczés-csapat, ami az ember szívéhez közel áll. Nagyon remélem, hogy lesz még ilyen pozitív korszak rövidesen.
Kosárlabdában a Király-éra az, ami megmaradt. Az egy nagyon sikeres korszak volt a női kosárlabda életében. Az egyik barátom, Hatvani Olivér akkoriban technikai vezető volt, így a kosármeccseket már csak miatta is rendszeresen látogattam. Abból az időszakból is a legszebb, amikor a Nagyváthy általános iskolában játszottak a lányok, és annyian voltunk kint, körbeállva a pályát, hogy szinte a mennyezetről is lógtak az emberek. Olyan hangulat uralkodott ott, ami a mai napig libabőrt okoz.
Jégkorongban pedig az elmúlt két évben magasra lett téve a léc. Mondhatom úgyis, túl sok jót hozott nekünk. Nagyok az elvárások az elmúlt két év bajnoki győzelmei után, és ha nem is olyan szép a játék, de a lényeg, hogy eredményes legyen. Egyébként nagyon szívesen emlékszem a 90-es évek elejére, amikor a kinti pályán a Ferencváros jött ide. Remek volt a hangulat a nézőtéren már akkoriban is.

- Utánpótlás szülőként hogyan látod a piros-fehérbe való átmenetet a jégkorong csapatnál?
- Sok ismerőssel beszélgettem már erről, és amit megállapítottam, hogy a jégkorong szurkolók leginkább attól félnek, hogy a labdarúgás elnyomja a jégkorongot. Mert ha nem fog menni focicsapatnak, akkor nem lesz pénz a jégkorongra sem. Nyilván az idő fog választ adni erre a kérdésre is, de ahogy haladunk előre és jönnek az eredmények, úgy fog ez a már most is eltűnni látszó ellentét egyre inkább elfogyni. Ha már most is körbenézünk egy-egy jégkorong meccsen, egyre több a piros-fehér mezes, sálas szurkoló van a lelátón. Én abszolút pozitívan értékelem a DVTK-val való együttműködést, és úgy gondolom a vezetők, is azért hozták meg ezeket a döntéseket, mert így látták biztosítani a jégkorong töretlen fejlődését. Ez idáig pozitívan alakul, hiszen tovább akarnak lépni a jégkorong vezetők, ez azon is látszik, hogy volt már tárgyalás a szezon előtt egy esetleges ligaváltásról is. Az, hogy egyáltalán felmerült ennek a lehetősége, az úgy gondolom az már a DVTK-nak is köszönhető. 

- Hogyan látod a DVTK jövőjét?
- Szeretek mérkőzésekre járni, ami abban is megmutatkozik, hogy nem csak a felnőtt csapat meccsei érdekelnek, hanem az utánpótlásé is. Hál’ Istennek ez a DVTK-nál minden szálon elég komolyan működik, és ha az eredmények nem is mindig jók, de az a legfontosabb, hogy stabilan és szervezetten működik az utánpótlás nevelés, ami előbb utóbb be fog érni. Azt remélem, hogy mire az én gyerekem felnő, egyre több helyi, miskolci nevelésű gyerek játsszon az amerikai, kanadai vagy éppen spanyol légiósok mellett a különböző csapatainkban. A szurkoló is olyan, hogy szívesebben kijön egy-egy mérkőzésre, ha helyi srácokat, helyi lányokat lát a DVTK címeres mezben a pályára lépni az élvonalban. Ez büszkeséggel fogja eltölteni remélhetőleg az embereket, a pályán és lelátón egyaránt. Ráadásul a városnak is fontos ez, hiszen a DVTK-nak lenne egy megtartó ereje, ami remélhetőleg egyre többeket sarkall majd arra, hogy itt maradjanak Miskolcon, a régióban.