NB I. Szabó László-csoport

DVTK - Kőbánya SC 8-4

Győzött
Héra Imre
Nayhebaver Martin
Handó Vilmos
Bálint Vilmos

Döntetlent játszott
Prohászka Péter
Guijarro David Anton
Torma Róbert
Korpa Bence
Bagi Máté
Ohotnyik Vlagyimir
dr. Medvegy Nóra
Ág Norbert

Az NB I. negyedik fordulójában, a remekül rajtoló, és második helyen álló piros-fehérek a jó erőkből álló Aquaréna Kőbánya SC-vel mérkőztek meg. 

A Hotel Palota ismét kiváló helyszínnek bizonyult, a vendégek elismerő szavakkal illeték a környezetet. 

Sok másban ezután nem telhetett kedvük, hiszen a diósgyőri sakkozók határozottan - és talán mondhatjuk így - esélyeshez méltóan kezdtek, és nem is engedtek a szorításból egészen az összecsapás végéig. 

Korpa Bence és Bagi Máté hozta a viszonylag gyors remiket, majd Héra Imre nagymester intézte el látványosan 2576 élőponttal rendelkező szerb ellenfelét. (2-1)

Dr. Medvegy Nóra, Ág Norbert és Ohotnyik Vlagyimir is remizett, ám a remekül teljesítő Bálint Vilmos (3/3) nem adott esélyt az ellenfél ifjúsági játékosának. (4,5-2,5)

Torma Róbert és Prohászka nagymester remije után fiatal titánunk, Nayhebaver Martin megszerezte első győzelmét az NB I-ben. Itt már látszott, hogy nagyon jó eredmény is kisülhet a meccsből. (6,5-3,5) Ekkor még két parti zajlott. Guijarro nagymester jobban állt, ám ellenfele szívósan védekezve pozíciós fölényt harcolt ki, de nem tudott túljárni spanyol légiósunk eszén. (7-4). Az utolsó parti tétje az volt, hogy sikerül-e 8 pontot szerezni, vagy az előzetesen is remek eredményként kalkulált 7,5 lesz a vége. 

Az eddig hibátlan Handó Vilmos a legnagyobb magyar női ígérettel, Marjanovics Annamáriával játszott. Fiatal FIDE mesterünk lépésről lépésre őrölte fel ellenfele ellenállását, és majdnem hatórás küzdelem után, kiváló küzdeni tudásról tanúbizonyságot téve megszerezte a teljes pontot, amely a csapat számára a magabiztos győzelmet, míg saját szempontjából az egészen kivételes, továbbra is 100 %-os teljesítményt (4/4) jelentette. 

A mérkőzésen sikerült az, ami a Honvéd ellen nem: a kétes állásokat játékosaink remire tudták hozni, míg a mutatkozó esélyeket kőkeményen kihasználva, esélyt sem adtak a rutinos ellenfélnek. 

A DVTK ezzel az eredménnyel megerősítette eddigi pozícióját a tabella második helyén, és optimistán várhatja a 2017-es folytatást.

A következő fordulóra január 29.-én, jelenleg harmadik helyezett Paks otthonában kerül sor.

Dr. Mátyás Imre, szakosztályvezető: - Kiváló eredményt értünk el egy erős csapat ellen, ezzel növeltük előnyünket a Pakssal szemben. Minden játékosom a maximumot nyújtotta, és ez tükröződik az eredményben is. Eddigi szereplésünk minden előzetes várakozást felülmúlt, megmutattuk, hogy komolyan kell velünk számolni a legfelső osztályban is.
A DVTK-család minden tagjának békés karácsonyi ünnepeket és diósgyőri sportsikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok!

A bajnokság állása

1.      Aquaprofit-NTSK I. 38   
2.      DVTK 28.5
3.      ASE Paks 27.5
4.      Pénzügyőr SE 24   
5.      HASE-Lila Futó I. 22   
6.      HVSE-Infraplan 21.5
7.      Dunaharaszti MTK 21   
8.      Z.Csuti-Hydrocomp SK 19.5
9.      Duocor-Makói SVSE 19   
10.    Aquaréna Kőbánya SC 19   


NB II. Barcza-csoport

DVTK - Debreceni Sakkbarátok 6,5-5,5

Győztek
Kovács Tamás
Szabó Leon
László Zoltán
Ács Kristóf

Döntetlen
dr. Füsthy Zsolt
Ács Gábor
Papp Ábel
Baló Tamás
Szabó Bálint

NB II-es csapatunk a Debreceni Sakkbarátok gárdáját fogadta.

A szokásosnál tartalékosabb összeállításban szerepeltünk, és ez az eredményben is megmutatkozott. Az elkerülhető vereségek megbosszulták magukat, hiszen csak minimális arányban sikerült legyőzni az egyébként remekül küzdő vendégeket. 

Ki kell emelni László Zoltán teljesítményét, aki időzavarban fordította meg partiját, és utasította vissza ellenfele remi-ajánlatát, kockáztatva, hogy akár ki is kaphat. Azonban kockázat és a sikerbe vetett hit nélkül sosincs győzelem, és ezen bölcsesség ezúttal is bebizonyosodott.

Hat forduló után csapatunk négy pont hátránnyal, a harmadik helyről várja a januári folytatást. 

A következő fordulóra január 29.-én, Hajdúböszörményben kerül sor. 

A bajnokság állása

1.      MVSI-Miskolci KisBocsok 49.5
2.      Hajdúböszörményi SE 46.5
3.      DVTK II 45.5
4.      Nyíregyházi SISE 38.5
5.      Debreceni Sakkbarátok 35.5
6.      Edelényi VSE 34   
7.      Bajnok Sakkiskola 32.5
8.      Hajdúszoboszlói SSE 31.5
9.      Tiszavasvári SE 31.5
10.      Kazincbarcika VSC 30.5
11.      Mezőkövesd SE 30   
12.      SSASSE 26.5