- Eltelt kilenc forduló a bajnokságból, öt győzelem és három vereség a csapat mérlege. Hogyan értékeled a mögöttünk hagyott hónapokat?

- Ha iskolában lennénk és én szigorú tanár lennék, akkor erős hármas. De látom az igyekezetünk és többi a csapat igyekezetét is, ezért négyes alá. De tovább hajtunk az ötösért!

- Sokkal kiegyensúlyozottabb ez az idei bajnokság, mint a tavalyi. Miben másabb ez a szezon?

- Röviden azt tudnám mondani, hogy egy-egy kiugró teljesítménytől eltekintve  ez az egyik legkiegyensúlyozottabb bajnokság mióta igazolt sportoló vagyok. Jól erősített minden csapat, minden egyre profibb. De ezt már az év elején is megemlítettem, hogy az idei bajnokság más lesz, mint többi!

 

#DVTK #AluinventDVTK #basketball #match #EuroCup #CzankTímea

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép,


- Az Európa Kupában egy nagyon erős csoportba került a csapat. Hogyan értékeled az idei Európa Kupa-szereplésünket, hiszen bár négy vereséggel állunk, sikerült szoros meccseket játszani az ellenfelekkel?

- A tavalyi keretünk nemzetközi szinten is rutinosabb játékosokból állt, ráadásul idén olyan EK csoportba sorsoltak, hogy nem túlzás állítanom, szinte bármelyik ellenfelünk odaérhet a döntőre. De azzal sem mondanék meglepőt, ha azt mondanám, ezek a csapatok az Euroligában is megállnák helyüket. Mi egyelőre még nem tartunk itt, bár nagyon sokat dolgozunk érte. A szoros meccseinket pedig a küzdésünknek, elszántságunknak és minket támogató közönségünknek köszönhetjük, amivel próbáljuk kompenzálni hiányosságainkat. Hozzá teszem, Maikel López is úgy készít fel minket minden meccsre, hogy elhiggyük nyerni fogunk a nehezebb ellenfelek ellen is.

- Szombaton, a PEAC ellen utoljára játszottatok hazai közönség előtt az idei évben. Milyen volt belülről az a találkozó?

- A szombati volt az idei utolsó hazai meccsünk, mindamellett egy nagyon hosszú sorozat első meccse is. Most öt meccset játszunk folyamatosan, 3-4 naponta, utazásokkal tarkítva. Nagyon sajnáljuk, hogy így kellett búcsúznunk a naptári év utolsó hazai meccsén a mindig kiváló közönségünktől, ezért elnézést is szeretnék kérni. Velük teljes a csapatunk, de reméljük, hogy mindenki látja, mennyire küzdünk és akarunk nyerni. A Pécs vezeti a bajnokságot, jó a csapatuk. De húsz pontos hátrányban sem adtuk fel - sosem adjuk fel - és végül sikerült 5 pontos különbséggel befejeznünk a meccset. A jövőben azon kell dolgoznunk, hogy az elejétől kezdve megtaláljuk azt a bizonyos fonalat és mi tudjuk végig kontrollálni a játékot.

- Hosszú utazásokkal tarkított mérkőzések várnak a csapatra. Hogyan lehet felkészülni a hátralévő két bajnoki és két Európa Kupa találkozóra, hiszen mindegyiket idegenben játsszátok le.

- Igen, ahogy beszéltük hosszú két hetünk lesz, rengeteg energiára lesz szükségünk. Minden meccs más lesz, mindegyik más-más felkészülést igényel. Az EK-ban itthon is kemény meccsekre kényszerítettük a WNBA-s játékosokkal teletűzdelt ellenfeleinket, idegenben is ezt tervezzük. A magyar bajnoki mérkőzéseinken pedig találkozunk a Sopronnal, ami mindig felfokozott hangulatú találkozó és a Zalaegerszeggel, akik otthon nagyon erősek. Igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni ezekből a meccsekből, hiszen mindig nyerni szeretnénk.

Az Aluinvent DVTK programja ide kattintva olvasható.