Beharangozó 2016. november 10., csütörtök

Debrecenben a Haladás ellen

A mai napon hivatalosan is eldőlt, hogy Debrecenben játssza november 19-én a Haladás elleni bajnokiját a DVTK.

Debrecenben a Haladás ellen


A Diósgyőri Stadion újjáépítése projekt részeként megújul az MVSC stadionja, amely helyet ad a DVTK hazai mérkőzéseinek az új stadion átadásáig. Amíg el nem készül a Kubik felújítása, Mezőkövesden játssza hazai mérkőzéseit a DVTK, azonban az OTP Bank Liga 16. fordulójában egyaránt november 19-én, szombaton 15:30-kor kezdődik a DVTK - Haladás és a Mezőkövesd - Videoton mérkőzés. Mivel az MLSZ elutasította klubunk azon kérését, hogy egy nappal később rendezzük a mérkőzést, új helyszín után kellett nézni.

Nyíregyháza és Debrecen merült fel lehetőségként, azonban a szabolcsi megyeszékhelyen nem felel meg az élvonalbeli követelményeknek a beléptető rendszer, így maradt a minden szempontból megfelelő Nagyerdei Stadion, ahol 2014-ben két Európa Liga-mérkőzést is játszott pályaválasztóként a DVTK, először a máltai Birkirkara, majd az orosz - azóta stabil EL-csoportkörös - FK Krasznodar ellen.

A találkozó jegyárairól és az utazással kapcsolatos minden hasznos információról hamarosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!