Tisztelt diósgyőri szurkolótársak!

A Debrecen második csapata elleni kétgólos győzelmünkkel átvettük a vezetést a bajnoki tabellán. Ahhoz, hogy még biztosabbá tegyük első helyünket, Nyíregyházán is győznünk kell. Az év talán legfontosabb, és várva várt mérkőzése következik április 17-én 15órától.

Mindig is nagyon szép számban kísértük el csapatunkat a rivális megyeszékhelyre, a mostani érdeklődés azonban minden eddigit felülmúlja.

Az ultrák szurkolói buszokat indítanak, csakúgy mint a 2010 tavaszi Debrecen elleni idegenbeli nyitó mérkőzésre, amelyre szervezetten 4 nagy busszal vágott neki a diósgyőri drukkerhad.

Most azonban ezt is túl szeretnénk szárnyalni és együtt újra bebizonyítjuk: MI VAGYUNK A LEGNAGYOBBAK!

Kérünk mindenkit minél hamarabb jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken:

Telefon: 30/306-31-76
E-mail: nandika69@citromail.hu


A szurkolók egy másik csoportja inkább a MÁV szolgáltatását veszi igénybe. Ők a Tiszai Pályaudvarról 11.37 perckor induló járattal indulnak Nyíregyházára.