- Mindenképpen szükségünk van a csapat megerősítésére az eddigi szereplés miatt, illetve több játékos kidőlt a védelemből - mondta el Benczés Miklós sportigazgató. - Dejan Karant korábban, Tamás Márkot a napokban kellett megműteni combizomszakadás miatt. Várhatóan három hónap múlva léphet ismét pályára. Mahalek Marcell kiválóan helyettesítette, azonban Lázár Pál agyrázkódása - ami szerencsére nem volt súlyos, a hétvégén ismét játszhat - is jelezte, hogy belső védőre van szükségünk.

- Egy olyan, meghatározó játékost találtunk, aki csapat nélkül van, ezért az átigazolási szezonon kívül Diósgyőrbe jöhet. Több klub is érdeklődik a lett válogatott Vitalijs Jagodinskis iránt, aki napok óta Horváth Ferenc edzéseit látogatja. Folyamatosan tárgyalunk, egyre több részletet sikerül tisztázni, de a szerződést még nem írtuk alá. Azon dolgozunk, hogy akár már a hétvégi bajnokin a keret tagja lehessen - zárta Benczés Miklós.

Vitalijs Jagodinskis 24 éves, szülővárosában, Rigában lett élvonalbeli labdarúgó már 16 évesen. Az évek során az FK Daugava Rīga alapemberévé vált, miközben sorra kapta a meghívót a korosztáyos válogatottakba is. Húszévesen Ukrajnába, a Dinamo Kijev csapatába igazolt, azonban kölcsön adták. Először a klub második csapatában, majd a Hoverlában szerepelt, az ungvári kék-sárgáknál 41 találkozón lépett pályára az erős ukrán első osztályban. Kárpátalján csapattársa volt az egykori diósgyőri Vicente Arze, ellenfélként pedig többször találkozott Murtaz Dausvilivel. A címeres mezt két éve viselte először, azóta összesen 11 alkalommal játszott a nemzeti csapatban.

Mivel az ősz eddigi részében nem volt csapata (azonban a válogatottban rendszeresen játszott), a DVTK-nak lehetősége nyílik az átigazolási szezonon kívül is szerződést adni neki.  

Névjegy

Vezetéknév: Jagodinskis
Keresztnév: Vitalijs
Születési idő: 1992. február 28.
Születési hely: Riga (Lettország)
Magasság: 191 centiméter
Poszt: középső védő

Válogatott: 11/0

Pályafutása

2015/2016 FC Hoverla Uzshorod (ukrán 1. osztály, kölcsönben) 19/1
2014/2015 FC Hoverla Uzshorod (ukrán 1. osztály, kölcsönben) 22/1
2013/2014 FC Dinamo Kijev 2 (ukrán 2. osztály) 27/1
2012/2013 FC Dinamo Kijev 2 (ukrán 2. osztály) 7/0
2011/2012 tavasz FC Dinamo Kijev 0/0
2011 FK Daugava Rīga (lett 1. osztály) 26/0
2010 FK Daugava Rīga (lett 1. osztály) 18/0
2009 FK Daugava Rīga (lett 1. osztály) 8/0
2008 FK Jūrmala-VV (lett 1. osztály) 1/0

Vitalijs Jagodinskis a válogatottban

2014. március 9. Lettország - Örményország 2-0
2015. március 31. Ukrajna - Lettország 1-1
2015. június 12. Lettország - Hollandia 0-2
2015. szeptember 3. Törökország - Lettország 1-1
2015. november 13. Észak-Írország - Lettország 1-0
2016. március 25. Szlovákia - Lettország 0-0
2016. június 4. Észtország - Lettország 0-0
2016. szeptember 2. Lettország - Luxemburg 3-1
2016. szeptember 6. Andorra - Lettország 0-1
2016. október 7. Lettország - Feröer-szigetek 0-2
2016. október 10. Lettország - Magyarország 0-2

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!