Összefoglaló 2016. szeptember 29., csütörtök

Dunărea Galați - DVTK Jegesmedvék 2-5

Sikerrel vette az első romániai akadályt a DVTK Jegesmedvék jégkorong csapata. Talán nem túlzás azt állítani, hogy nem is igazából csata, sokkal inkább háború zajlott a jégen, melyből végül a piros-fehérek kerültek ki győztesen. Folytatás szombaton Csíkszeredában.

Dunărea Galați - DVTK Jegesmedvék 2-5


Remek időjárási körülmények fogadták csapatunkat, a Miskolctól több, mint 16 órányi buszútra fekvő Galacban. Közel 28 fok és szikrázó napsütés mellett készülhettünk a mérkőzésre, a rendkívül szép Duna parti sétánnyal rendelkező városban, ahol a korábbi hírekkel ellentétben nagyon kedvesen és nagy szeretettel fogadtak minket, mind a szállásokon, mind pedig az ellenfél részéről. Pál Zoltán segítségét ezúton is köszönjük! A mérkőzés előtt nem várt vendégek parkoltak le a csapatbusz mellett, hiszen a DVTK Jegesmedvék két legfanatikusabb szurkolója is megérkezett a távoli városba. A két hölgyet Doug Bradley vezetőedző köszöntötte, majd elkezdődött a mérkőzés.

 

A barátkozás a korongbedobás pillanatában megszűnt és igazi parázs összecsapás vette kezdetét. Mindkét csapat rendkívül motiváltan és elszántan kezdte meg a meccset, amely hamar verbális összetűzésekhez vezetett. Az jól látszott, hogy csapatunk jobb játékosokból áll, azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, de az is hamar egyértelművé vált, hogy a galaci csapat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megnehezítse dolgunkat. A piros-fehérek folyamatosan támadtak, de egy szerencsétlen góllal mégis a hazaiak szerezték meg a vezetést. Az indítani próbáló védőnk korongja rossz irányba pattant vissza a palánk illesztéséről, ami így a galaciak elé került, és Mihály Ede megszerezte a vezetést. A DVTK Jegesmedvék tovább támadták és egy szép akció végén Pavuk Attila gyorsan kiegyenlített. A harmad paprikás körülmények között ért véget, amely előrevetítette, hogy a folyatás más mederben fogj zajlani, mint az első játékrész.

A játékvezetők nem tudták megfogni a meccset, és folyamatosak voltak az összetűzések, amelyek a legtöbb esetben már nem álltak meg a verbális küzdelemnél. A játékról egyre kevésbé kezdett szólni a találkozó, öt az öt ellen alig játszottak a csapatok. Ennek ellenére újabb gólt sikerült szereznünk Galanisz Nikandrosz révén, így ha nehezen is, de előnnyel vonulhatott öltözőbe a csapatunk.

Az adok-kapok tovább folytatódott, igazi harc zajlott a jégen. A sok kiállítás azonban megbosszulta magát, és egy emberhátrányos helyzetet nem tudtunk kivédekezni, így újból egyenlő lett az állás. Ezek után érezhető volt, hogy amelyik csapat megszerzi a következő gólt, az megnyeri a mérkőzést. Szerencsére ezt a gólt Tóth Adrián lőtte be egy nagyon szép mozdulatot követően, majd a vége előtt Pavuk Attila is újabb gólt szerzett. A galaci csapat még megpróbálta a kapust lehozva visszahozni a meccset, de mivel Tóth Adrián is meglőtte második gólját erre már nem maradt esélyük. A DVTK Jegesmedvék egy igazi küzdelmes meccsen, nagy harc árán hozta el a 3 pontot Galacból, folytatás szombaton a Csíkszereda ellen.

MOL Liga

CSM Dunărea Galați - DVTK Jegesmedvék 2-5 (1-1, 0-1, 1-3)

Galati, 500 néző. Játékvezetők: Csomorthani, Máthé, Mihai, Scriban.
CSM Dunărea Galați: Lakosil (Laszló) - Lőrincz, Szőcs, Lantos, Tamás, Goga - Mihály, Rusnak, Bushbacher, Devecka, Flinta - Munteanu, Pál Z., Popa, Hildebrand, Bednar - Munteanu I., Irimia, Neagos, Pál Zs. Edző: Julius Pénzes.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Zakirov) - Pavuk, Galanisz, Magosi, Láda, Leppanen - Miskolczi, Hajós, Tóth, Vojtkó, Gőz – Sági, Johnston, Sakaris, Kuqali, Cianfrini - Popovics, Szopos, Karda, Bernáth, Albert. Edző: Doug Bradley.

 

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép,


Gólok:

1. harmad: 07:37 Mihály (Pál) 1-0
1. harmad: 12:51 Pavuk (Galanisz, Magosi) 1-1
2. harmad: 38:52 Galanisz (Pavuk) 1-2
3. harmad: 44:12 Flinta (Bushbacher) 2-2 emberelőnyből
3. harmad: 45:59 Tóth A. (Hajós) 2-3
3. harmad: 55:46 Pavuk 2-4
3. harmad: 59:04 Tóth A. 2-5

Doug Bradley: - Hatalmas küzdelemben sikerült győznünk. Igazi csata zajlott a jégen. A tempó és a színvonal nem volt olyan magas, ma a küzdelem dominált, és ebből remekül vizsgáztak a fiúk. Most buszra szállunk és folytatjuk a túrát, készülünk a következő két mérkőzésre.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!