- A DVTK az elmúlt időszakban több szempontból is bővült, a sportágak tekintetében és regionálisan is. Emiatt több olyan esemény történt a klub életében, amiről célszerű, ha első kézből kapnak tájékoztatást a média képviselőin keresztül szurkolóink - kezdte Szabó Tamás. - A jövőben szeretnénk rendszeresen informálni az érdekelteket ebben a formában is.

Labdarúgás

Utánpótlás-nevelés

- A DVTK bekerült a 12 regionális utánpótlás központ közé, ami hosszútávon is meghatározza a fejlődést - kezdte a legfontosabbal az ügyvezető a sportágak szerint csoportosított mondanivalóját. - Klubunk óriási lemaradással vágott neki az ezért a címért folyó versenynek, de komoly munka eredményeként mi is tagjai lettünk ennek az elit klubnak. 2010-ben nagyon szomorú helyzetet talált az Arago csoport az utánpótlás-nevelés területén Diósgyőrben, bár a szakemberek munkáját dicséri, hogy az akkori generációból is be tudott néhány játékos kerülni az első csapat keretébe. Komoly lemaradásban voltunk azonban több klubhoz képest, aminek eredményenként minden korosztály krémjét el tudta csábítani a konkurencia. A fejlődés mára szemmel látható, a DVTK Edzőközpont főépülete és az edzőpályák megfelelő infrastrukturális hátteret nyújtanak, így meg tudjuk tartani a saját nevelésű fiatalokat, akik közül az arra érdemesek sorra mutatkoznak be az élvonalban is.

- Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni azt is - folytatta -, hogy a DVTK Edzőközpont működtetése komoly anyagi erőforrásokat igényel, ezért a közeljövőben meg fogjuk keresni Miskolc városának sportért felelős vezetését annak ügyében, hogy gondolják át a jelenlegi támogatás mértékét. Egy ilyen létesítmény működtetése olyan feladat, amelyben reményeink szerint a város is részt kíván venni.

- Az utánpótlás-csapataink közül idén az U17-es csapat szereplése a legfontosabb, hiszen az ők tudnak felkerülni - és “viszik” magukkal az U19-es és U16-os korosztályokat - a nyolccsapatos elit bajnokságba, ahová a DVTK korábbi eredményei miatt nem került be az első körben. Bízom benne, hogy már az első évben sikerrel járnak annak ellenére, hogy ez egy nagy kihívás, hiszen kemény bajnokságban szerepelnek erős vetélytársak ellen.

- Hosszútávon az utánpótlás jelenti a DVTK jövőjét, ezért fordítunk rájuk kiemelt figyelmet - emelte ki a klubvezető. - Sütő Szilárd vezetésével olyan szakmai stáb dolgozik a DVTK utánpótlásában, akik mind szakmailag, mind emberileg alkalmasak arra, hogy a lehető legmagasabb szintre emeljék a fiatalok képzését.

Első csapat

- Álomszerűen indult a szezon, régen kezdtünk így bajnokságot - emlékeztetett Szabó Tamás - amit nagy megtorpanás követett. Ma is elbeszélgettem a csapattal az elvárásokról és az annak való megfelelés szükségességéről. Az elmúlt másfél hónap teljesítménye csak a Vasas ellen szerzett pont miatt nem nulla, ez teljes mértékben elfogadhatatlan - személyesen nekem és a klub más vezetői, tulajdonosai számára is.

- Az átigazolási szezon végén is sikerült érdemben erősítenünk, ennek a keretnek - az FTC és a Videoton mellett csak mi adunk egynél több játékost a magyar válogatottba, és ne feledkezzünk meg a Grúzia színeiben teljes mérkőzést játszó Murtaz Dausviliről sem - alkalmasnak kell lennie arra, hogy megfelelő szakmai munkával, és jó csapatszellemmel odaérjen a középmezőny elejére. Gyirmóton azt várjuk, hogy látszódjon a szünetben elvégzett munka, és fontos győzelmet arassunk.

Női csapat

- Ebben az évben női nagypályás csapatot indít a DVTK - ismertette Szabó Tamás -, akik szép győzelmekkel kezdték az NB II.-es bajnokságot. A feljutás a cél, és ugyan a sportban ilyet nehéz előre kijelenteni, de számomra kellemetlen meglepetés lenne, ha jövőre nem az élvonalban játszana a DVTK csapata. Jelen pillanatban is a helyi játékosokra épül a csapat, hosszú távon ezt szeretnénk még jobban kiszélesíteni.

Jégkorong

- Minden feltétel adott ahhoz, az elmúlt évek eredményeinek megismétléséhez - váltott sportágat Szabó Tamás. - Nehéz az első helyet megígérni, de bízom benne, hogy ismét sikerül megragadni a lehetőséget. Fontos fejlemény, hogy idén a jégkorong utánpótlás is DVTK Jegesmedvék néven, és piros-fehér színben szerepel már, a tavalyi átmeneti év után már teljesen a DVTK családba tartoznak, és élvezik ennek minden előnyét.

- A nyár fontos kérdése volt, hogy a szlovák Extraligában, az osztrák központú EBEL-ben, vagy a MOL Ligában szerepel idén a csapat - idézte fel Szabó Tamás. - Végül az utóbbi valósult meg. Fontos kérdés, hogy a DVTK Jegesmedvéktől a Magyar Jégkorong Szövetséghez távozó Egri Gergely vezetésével az MJSZ milyen stratégiát alakít ki, milyen jövőt képzel el a klubcsapatoknak. Legyen-e magyar-szlovák-lengyel bajnokság? Vagy a MOL Ligát kell tovább erősíteni? Esetleg más irányban induljon el a sportág? Amint ezek a célok kikristályosodnak, a DVTK is ennek megfelelően választ irányt, hogy a klubunk minél magasabb szinten szerepeljen.

- Miskolc városa kiemelten támogatja a helyi jégkorongsportot, ami abban is megnyilvánul, hogy a küszöbön álló fejlesztésekhez - amivel új dimenzióba kerül a népkerti infrastruktúra -  biztosítja az önerőt. Nagyon szépen köszönjük! - fejezte ki köszönetét a DVTK első embere.

Kosárlabda

Első csapat

- Az Aluinvent DVTK 22 év után idén megnyerte a Magyar Kupát, azonban a sajnálatos sérülések miatt a bajnokság rájátszásának vége nem a reményeink szerint alakult - idézte fel Szabó Tamás a DVTK harmadik látványsportágának közelmúltját. - Idén változik a koncepciónk, az idény első felében nagyobb szerepet kapnak a magyar játékosok, hogy a bajnokság alapszakaszában, illetve az Európa Kupában nagyobb önbizalmat szerezzenek. Ennek legnagyobb haszonélvezői a fiatalok lesznek, például Horváth Bernadett az egyéni fejlődése érdekében nem kap női NBA-s vetélytársat. Kosárlabdában nagyon nehéz felvenni a versenyt a Sopronnal, a Győrrel és a Péccsel, mert ezeknél a vetélytársainknál a város kiemelt támogatását élvezi a kosárlabda mind anyagilag, mind erkölcsileg. Ezért mi nem az anyagiakban, hanem a Maikel López vezette szakmai munkában bízunk elsősorban, és így szeretnénk felvenni a vetélytársakkal a versenyt, és a DVTK-hoz méltó, jó eredményt elérni.

Utánpótlás

- Az utánpótlás területén Magyar Gergely és Štefan Svitek felnőtt szövetségi kapitány miskolci munkába állásával nagyot léptünk előre. Az elmúlt években nagyon alacsony szintről indultunk, mára elértünk oda, hogy csapataink minden korosztályban az országos döntő résztvevői, de azt is látjuk, hogy a végső győztesekkel szemben még jelentős a lemaradásunk. Ezt a különbséget szeretnénk csökkenteni, majd eltüntetni, de reálisan látni kell, hogy ehhez szükség van további pár év kemény munkájára.

- Úgyszintén a kosárlabdához kapcsolódik, hogy sokszor szembesültünk azzal a problémával, hogy Miskolcon kevés a megfelelő méretű parkettás, elfogadható állapotú terem, ezért komolyan meg kell fontolnunk, hogy a sportág utánpótlása igényeinek kiszolgálására saját csarnokot építsünk - osztotta meg a klubvezető. - Ebben az ügyben néhány hónapon belül várható döntés, helyszínül pedig akár a DVTK Edzőcentrum területe is szolgálhat, ahol a régi birkózó-, jelenlegi műfüves focicsarnok lebontása miatt úgyis új termet kell építeni a fiatalabb labdarúgó korosztályok edzéslehetőségének biztosítására is abban az időszakban, amikor zordabb az időjárás.

Asztalitenisz

- Nagy öröm, hogy másfél évtized múltán ismét élvonalbeli asztalitenisz-csapata van Miskolcnak, legutóbb a HCM játszott a legmagasabb szinten, még a 2001/2002-es idényben - váltott ismét sportágat Szabó Tamás. - Elsődleges cél a bennmaradás ebben a bajnokságban.

- Az elmúlt időszak anyagi problémáit az utánpótlás-képzés is megszenvedte - folytatta az utánpótlással -, szinte az alapoktól kellett kezdeni az építkezést, ezért évekbe telik, hogy a miskolci tehetségek eljussanak az első, vagy a második csapatba. Ez a végső célunk ugyanis. Ennek érdekében fektetünk be a jövőbe, ezért működünk együtt iskolákkal, és ezért kötöttünk megállapodást a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel arról, hogy Miskolcon új utánpótlás-nevelő bázis jön létre. Bízunk benne, hogy ennek eredményeként hamarosan feltűnik egy-két olyan tehetség, aki korosztályos, majd felnőtt világversenyen képviselheti a diósgyőri színeket.

Sakk

- Az asztaliteniszhez hasonlóan miskolci sakkcsapat is nagyon régen, a 2003/2004-es idényben szerepelt legutoljára az élvonalban - tért át újabb sportágra az ügyvezető. - A hagyomány kötelez bennünket, hiszen 1948-ban a diósgyőri sakkcsapat bajnoki címet nyert. Az idei évben még nem valószínű, hogy ilyen jól szerepelünk, de a középmezőny elérése realitásnak tűnik. Ennek érdekében külföldről is erősítettük a keretet, de hosszú távú célunk a saját utánpótlás kinevelése.

- Nagyon aktív az utánpótlás-nevelés, amiben segítséget nyújt az a tény is, hogy a Miskolci Városi Sportiskolában is komoly sakkélet folyik, egymást erősíti a két műhely. Akár már középtávon meg lehet ennek az eredménye, hogy a miskolci Korpa Bencéhez hasonlóan minél többen az első osztálynak játsszanak.

Regionális szerep

- Három forduló telt el a labdarúgó megyei bajnokságokból, az Eger SE az élen áll, az SBTC pedig második - adott tájékoztatást Szabó Tamás. - Minden reményünk megvan arra, hogy már akár jövőre az NB III.-ban szerepeljenek, ami szükséges ahhoz, hogy a helyi utánpótlásban nevelődő fiatalok számára jövőképet jelentsen. Amennyiben pedig elérik az NB II.-t, akkor már az is szóba kerülhet, hogy a legtehetségesebb diósgyőri utánpótlás játékosaink, akik még az NB I.-hez nem elég érettek, kölcsönben ott fejlődjenek tovább.

Újságírói kérdések

Ezt követően a jelenlévő újságírók tehették fel kérdéseiket.

- Ki lehet jelenteni, hogy szeptember 24-én játszik utoljára a DVTK a Diósgyőri Stadionban?
- Jelen pillanatban minden hozzánk eljutó információ ezt erősíti, ezért erre készülünk. Azonban tudomásunk szerint még nem írták alá a kivitelezési szerződést. Amint ez megtörténik, az építést végző cég képviselői tudnak arról nyilatkozni, mikor kell a területet átadni olyan mértékben, ami már nem teszi lehetővé az élvonalbeli mérkőzés megrendezését.

- Utána Mezőkövesden játszik a DVTK?
- Amíg nem ismerjük a végleges időpontot, addig mi sem tudunk végleges megállapodást kötni. Az biztos, szurkolóink miatt a lehetséges legközelebbi helyszínen szeretnénk játszani, azonban a versenynaptár tartalmaz két olyan fordulót, amikor a DVTK és a Mezőkövesd is pályaválasztó, így akár Nyíregyháza, Debrecen is képbe kerülhet.

- Horváth Ferenc korábban elmondta, elégedetlen néhány játékos teljesítményével, hozzáállásával. Ha ez nem változik, akkor télen megválik tőlük. Partner ebben a klub?
- Abszolút mértékben. Ha rajtam múlt volna, akkor néhányan már most is a tartalékcsapattal, vagy az U19-cel edzenének, de a vezetőedző kérésére ősszel még mindenki megkapja a lehetőséget a bizonyításra. Aki ezzel nem tud élni, annak télen megköszönjük a játékát. A jelenlegi gyenge szereplésért véleményem szerint elsősorban nem a vezetőedző a felelős, hanem a játékosok, ezért az ő feladatuk az is, hogy javítsanak. Elfogadhatatlan, hogy a DVTK kapja a legtöbb gólt a mezőnyben, vagy hogy majdnem minden mérkőzés elején hátrányba kerültünk. Ezek mind a koncentráció hiányára és a helytelen hozzáállásra vezethetők vissza. Mindenben támogatjuk a vezetőedzőt, ha szükséges, akkor komoly változtatásokat is hajlandók vagyunk végrehajtani a játékosállományban.

- Dražen Okukával szerződést hosszabbított a klub, majd nem olyan régen az MTK-ba távozott. Bognár István meghívót kapott a válogatottba, vele hosszabbít a DVTK?
- Amikor a szerb védővel hosszabbítottunk, akkor még nem tudtuk, hogy lehetőségünk nyílik a hatszoros magyar válogatott jobbhátvéd leigazolására Lázár Pál személyében. Az akkori körülmények között visszatekintve is jó döntést hoztunk, hiszen Dražen Okuka meghatározó játékosa volt a csapatnak, akit ennek a hosszabbításnak az eredményeként átigazolási díj ellenében engedtünk el. Bognár Istvánnal folyamatosan tárgyalásban állunk, de minden megállapodás két félen múlik. Reményeink szerint hamarosan sikerrel járunk, mert klubunk feltett szándéka, hogy meghosszabbítsa a szerződését.

- Nem került szóba a jegyárak csökkentése?
- Évek óta abban a szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy csak fél évre előre tudtunk tervezni az újjáépítés előtt álló Diósgyőri Stadionban, ezért több változtatást, fejlesztést levettünk a napirendről, hiszen arra a néhány hónapra pénzkidobás lett volna. A DVTK-nál fontos tétel a jegybevétel, ezzel együtt például a szurkolói utánpótlásra gondolva ajándék bérletet kaptak gyermekeik számára a bérleteseink. A nagy érdeklődésre számot tartó mérkőzéseken mindig a legdrágább jegyek fogynak el először, úgy gondolom maximum egy-két tucatnyian lehetnek azok, akik csak a jegyár miatt maradnak távol, hiszen a stadionban vannak nagyon olcsó helyek, még ha a kanyar nem is olyan komfortos mint a napos oldal. Az új stadion megépültével ez megváltozik, teljesen fedett lesz, igaz valószínűleg nem a klub kompetenciájába tartozik majd a helyárak megállapítása. Bízom benne, hogy a majdani üzemeltető mindenki számára elfogadható jegyárakat határoz meg. Addig is, amennyiben Mezőkövesden játsszuk hazai mérkőzéseinket, kedvező jegyárakban gondolkodunk, mert szeretnénk, hogy minél többen a helyszínen szurkoljanak a csapatnak.

- Mikor jöhet el az a pillanat, amikor Horváth Ferenc szabad kezet kap a csapat összeállításában, és nem kell megfelelni az MLSZ nem magyar, illetve fiatal játékosokra vonatkozó előírásának?
- Ezek az összegek fontos tételt jelentenek a klub költségvetésében, és nekem, mint felelős klubvezetőnek az esetleges bevételek mellett a biztos bevételekkel is terveznem kell a költségvetés összeállításakor. Amikor tárgyaltunk Horváth Ferenccel, már az elején leszögeztük, mi nem olyan klub vagyunk, ahol nincs szükség ezekre a forrásokra, mert máshonnan pótolni tudják azt és ő ennek tudatában írta alá a szerződését. A légiós ajánlást kötelezően be kell tartani, ami a fiatalokat illeti, ott pedig legalább egy játékos pályára küldését várjuk el. De ha nem is lenne ilyen szabály, utóbbi akkor is fontos lenne az utánpótlásunkban játszó fiatalok miatt. Ha megnézzük, hogy az egyes csapatok mennyire tartják be ezeket az ajánlásokat, akkor mi a középmezőnyben foglalunk helyet. Nem ezen múlik a szereplés, nem látható a direkt összefüggés, hiszen a Vasas szinte száz százalékosan megfelel az ajánlásoknak, és vezeti a tabellát, míg tavaly a PAFC úgy esett ki, hogy alig játszott magyar a csapatban.

- Csatlakoznak-e újabb sportágak a DVTK-hoz?
- Lehetséges, hogy tovább bővüljünk. Elsősorban a birkózókra gondolok, akikkel már most partneri viszonyban vagyunk, és elképzelhető, hogy szorosabbra fűzzük a viszonyt. A többi sportág esetében két fél kell hozzá, mert van olyan, aki nem kifejezetten a DVTK-családon kívül képzeli el a jövőjét. Másrészt a DVTK teherbíró képességének is megvan a határa.

- Sajtóhírek szerint Leisztinger Tamás megválik a Hunguest Hotels szállodalánctól. Milyen hatással lehet ez a DVTK-ra?
- A klubtulajdonos egyéb üzleti érdekeltségeiről nem tudok nyilatkozni. Azt viszont el tudom mondani, hogy Leisztinger Tamás rendkívül elkötelezett a DVTK iránt, maximálisan támogatja fejlesztési elképzeléseinket. A DVTK nagyon jó kezekben van, minden klubnak ilyen tulajdonost kívánok!

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!