Beharangozó 2016. augusztus 21., vasárnap

Ők játszhatnak ma este

A DVSC-DEAC elleni győztes mérkőzésen az NB III. Keleti-csoport egyik legfiatalabb keretével állt fel a DVTK tartalékcsapata, és minden bizonnyal így lesz ez a listavezető RKSK ellen is vasárnap este fél kilenctől.

Ők játszhatnak ma este


Sütő Szilárd tanítványai a DVTK - Vasas mérkőzés után lépnek pályára a Diósgyőri Stadion centerpályáján, az NB I.-es mérkőzésre megváltott belépők érvényesek a második meccsre is.
 
A tavasszal jól szereplő csapatból többen már Horváth Ferenc csapatában lépnek rendszeresen pályára (Ternován Patrik, Oláh Bálint), illetve rendszeresen a keret tagjai (Mahalek Marcell), vagy fejlődésük érdekében a másodosztályban játszanak idén. Ezért alaposan átalakult a csapat.
 
De kik alkotják akkor a keretet?


A DVTK tartalék kerete

Kapusok

Gávai Norbert (1997): súlyos sérülés miatt jelenleg nem számíthat rá Sütő Szilárd.
Konyecsik Ferenc (1999): a DVTK U19-es csapatának kapusa, legutóbb ő védett. Még a tartalékcsapatok között sem gyakori, hogy egy 17 esztendős kapussal nyerjenek.

Védők

Lipták Ákos (1997): jobboldali védő, az U19-es csapatnak is erőssége volt tavaly.
Bodnár Dominik (1996): jobboldali védő, egy MTK-nál tett kitérőt leszámítva mindig Miskolcon játszott.
Ivánka Patrik (1998): belső védő, a közelmúltban mutatkozott be az U19-es válogatottban, ő is csak a DVTK-ban futballozott.
Orosz Marcell (2000): belső védő, tavaly többször készült az U17-es válogatottal.
Tucsa Róbert (1998): bal oldali belső védő, egy évet az MTK-nál töltött, de visszatért nevelőegyesületébe.
Lőrincz Patrik (1997, képünkön): a Mogyi becenévre hallgató, gyermekkorától Diósgyőrben edző balhátvédre sok szurkoló felfigyelt a tavalyi DVTK tartalék - Nyíregyháza mérkőzésen is.
Galambosi Máté (1995): súlyos sérülését követően várjuk vissza a csapatba.

Középpályások

Szalóczy Dávid (1998): jobboldali szélső.
Germán Gábor (1996): belső középpályás, súlyos sérülését követően tavaly év végén tért vissza a pályára.
Mikolka Márk (1997): védekező középpályás.
Fazekas Máté (1998): védekező középpályás, korábban az utánpótlás válogatott keretébe is többször meghívták.
Timkó István (1996): kiváló technikájú középső középpályás, korábban felkészülési mérkőzésen és a Ligakupában többször szerepelt a DVTK első csapatában is. Tavaly sérülés hátráltatta fejlődését.
Kádas István (1995): ballábas játékos, a bal oldalon bárhol bevethető. Későn érő típus, az idősebbek közül maradt a tavalyi csapatból.
Szabó I Balázs (1995): támadó középpályás, két mérkőzésen már az élvonalban is pályára lépett, jelenleg sérüléssel bajlódik.
Szabó II Balázs (1998): középpályás, az előző bajnokságban Debrecenben mutatkozott be az NB I.-ben, de egy hete Sopronban is játéklehetőséget kapott a Haladás ellen.
Molnár Martin (1998): a középpálya szélén érzi jól magát.

Támadók

Gazdag Bálint (1997): gólerős támadó.
Gantner Bence (1999): szélsőként lehet a csapat segítségére.
Boros Gábor (1997): négy NB I.-es mérkőzésen egy gólt szerzett az élvonalban. Az előző bajnokságban 22 meccsen 8 gólt lőtt az NB III.-ban, idén 2/2 a mutatója.
 
Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook odldalán!