A Finnországban nevelkedett bekk, Jarkko Leppanen Tamperében ismerkedett meg a jégkoronggal, és az U20-as korosztályig játszott nevelőegyesületében, az Ilves Tamperében. Később Amerikában próbált szerencsét, ahol az élsport mellett a new england-i főiskolán tanult. Tanulmányait befejezve különböző észak-amerikai csapatoknál játszott, majd visszatért Európába és egy szlovák élvonalbeli szezon következett. A DVTK Jegesmedvékhez a tavalyi szezonban érkezett, a kőkemény bekk negyvennégy mérkőzésen húzta magára a piros-fehér mezt, és négy góllal valamint húsz gólpasszal hálálta meg a bizalmat (24pont).

-  Úgy vélem sikeres évet zártunk tavaly, ezért könnyű döntés volt, hogy meghosszabbítsam a szerződésemet a DVTK Jegesmedvék csapatával – mondta el Jarkko Leppanen. - Nagyon jó élményekkel gazdagodtam az elmúlt évben, és a csapattársak is hamar befogadtak. Szeretném megköszönni a vezetőségnek, hogy a sérülésem kezelésében rengeteget segítettek, ezáltal sikeresen és hamar felépültem. A szurkolóknak is sokat köszönhetek, nagyon megtisztelő mindig jégre lépni ilyen publikum előtt, természetesen ők is közrejátszanak abban, hogy visszatérek, és újra piros-fehér mezben bizonyíthatok. A következő szezonban is segíteni szeretném a csapatot, és ismét bajnoki címet ünnepelni.

Névjegy

Név: Jarkko Leppanen
Születési idő: 1987. július 3.
Születési hely: Tampere, Finnország
Poszt: hátvéd
Magasság: 180 cm
Testsúly: 82 kg

Sikerei

MOL Liga győztes 2015/2016
Magyar Bajnok 2015/2016

Pályafutás

2015/2016 DVTK Jegesmedvék (MOL Liga)
2014/2015 SHK 37 Piestany (Szlovákia)
2013/2014 Mississippi Surge (SPHL)
2013/2014 Wichita Thunder (CHL)

A fiatal kora ellenére már rutinos hátvédnek számító Vojtkó Mátyás 2013 nyarán érkezett Miskolcra. 18 évesen mutatkozott be a MOL Ligában az Újpest csapatában. Az U20-as korosztályos válogatottal 2012 decemberében ezüstérmet nyert a Brassói Világbajnokságon, divízió II./A csoportban. A tavalyi szezonban mind a 48 alapszakaszbeli mérkőzésen pályára lépett, két gólt, valamint 13 gólpasszt (15 pont) jegyeztek fel a neve mellé.

- Miskolcon minden feltétel adott a jó teljesítményhez - mondta Vojtkó Mátyás. - Kiváló a légkör és a város is nagyon tetszik. Mindenféleképpen szeretném megismételni az elmúlt év sikereit, illetve a Kontinentális Kupában a tavalyinál jobb szereplésben bízom.

A napokban mindketten újabb egy évre kötelezték el magukat a DVTK Jegesmedvékhez, így a csapat kerete már majdnem teljes.

Névjegy

Név: Vojtkó Mátyás
Születési idő:1993. Április 16.
Születési hely: Budapest, Magyarország
Poszt: hátvéd
Magasság: 182 cm
Testsúly: 76 kg

Sikerei

MOL Liga győztes 2015/2016
Magyar Bajnok 2015/2016
MOL Liga győztes 2014/2015
Magyar Bajnok 2014/20165
Magyar Kupa győztes 2014/2015
U20-as Divízió II/A csoportos világbajnoki ezüstérem 2012/2013

Pályafutás

2015/2016 DVTK Jegesmedvék (MOL Liga)
2015/2016 Miskolci Jegesmedvék U20 (HUN U20)
2014/2015 Miskolci Jegesmedvék (MOL Liga)
2014/2015 Miskolci Jegesmedvék U20 (HUN U20)
2013/2014 Miskolci Jegesmedvék (MOL Liga)

A DVTK Jegesmedvék 2016/2017

Kapus

Kiss Bence
Adorján Attila

Hátvéd

Láda Balázs
Bernáth Milán
Kovács Arnold
Laczkó Ákos
Gőz Balázs
Vojtkó Mátyás
Jarkko Leppanen

Csatár

Hajós Roland
Galanisz Nikandrosz
Miskolczi Márk
Tóth Adrián
Albert Tibor
Magyar Balázs
Karda Milán
Szeszák Martin
Szopos Ottó
Ritó László
Pavuk Attila
Sági Martin
Benedek Roland
Magosi Bálint

Vezetőedző

Doug Bradley

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!