- Azért nagyon fontos a klub számára az NB III-as bajnokság, mert egy felnőtt bajnokságban sokkal jobban fejlődhetnek azok a játékosok, akik még az NB I-es csapatban nem tudnak bemutatkozni, de a közeljövőben várható, hogy a legmagasabb szinten is pályára tudnak lépni - mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Egyik utánpótlás bajnokság sem tudja azt a szintet képviselni, mint egy felnőtt bajnokság, ráadásul a visszajátszások miatt, olyan játékosok között pallérozódhatnak a fiataljaink, akik az NB I-ben már bizonyítottak. Tavasszal folyamatosan figyelemmel kísértem a tartalék csapat szereplését. Szeretnék gratulálni a csapatnak és a Sütő Szilárdnak is, hiszen folyamatos fejlődés látható a játékukon. Természetesen a játékosok egyéni fejlődése még inkább fontos, hiszen ők vannak a legközelebb az első csapathoz. Egervári Sándor bátran nyúlt a második számú csapathoz, ennek köszönhetően az elmúlt hónapokban többen bekerülhettek a felnőtt csapat keretébe.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!