- Az elmúl években az U17-es csapat vezetőedzője voltál, nyártól azonban már a tartalék csapat edzéseit vezeted. Hogyan jött a felkérés?

- Szeretném azzal kezdeni, hogy az U16 és az U17 teljesítette a kitűzött célt, így a DVTK utánpótlás csapatai ismét az elit bajnokságban szerepelhetnek, ami egy nagyon nagy dolog és nagyon büszkék vagyunk rá, biztos vagyok benne, hogy helyt fognak állni a fiataljaink. Nyár elején dőlt el, hogy a DVTK indít csapatot az NB III.-as bajnokságban, hiszen bár a tavaly félbeszakadt pontvadászat eredményei alapján kiesett a gárda, az MLSZ lehetőséget biztosított arra, hogy minden NB I.-es csapat alanyi jogon indíthasson tartalék csapatot. Nagyon örültem neki, hogy a DVTK élt a lehetőséggel. Benczés Miklóstól és Fogarasi Zoltántól kaptam egy felkérést, hogy vezessem én az újjáalakuló NB III.-as csapatot, a feladatot pedig örömmel elvállaltam.


- Egy tartalék csapat összeállítása és irányítása sosem könnyű, hogy néz ki jelenleg a keret?

- Valóban nem könnyű a feladat, de fel voltam rá készülve, tudtam, hogy mit vállalok el. Rengeteg nyitott kérdés volt a csapat kialakításában, és még most is sok kérdés van, de július elsején elkezdtük a munkát. A gárda összetételéről korábban Fogarasi Zoltán már nyilatkozott, van egy 1999-es születésű játékosunk, Ivánka Patrik, 2000-es játékosunk, Nagy Zoltán, van hat 2001-es játékosunk, Budaházi Levente, Csávás Bence, Gönczi Sándor, Juhos Dávid, Karika Balázs, Lehóczki Balázs. Rajtuk kívül az U19-es keret tagjai is csatlakozhatnak hozzánk, valamint az első csapattól érkezhetnek azok a fiatalok, akik éppen nem lépnek pályára sem az NB I.-ben, sem az NB II.-ben (a DVTK kooperációs szerződést kötött a Kazincbarcikával – a szerk.) és négy felnőtt profi játékos is csatlakozhat hozzánk a mérkőzések előtt. Abban egyeztünk meg a vezetőséggel, hogy lépésről lépésre építjük a csapatot és mindig csak egyet lépünk előre, mert sok az ismeretlen. Jelenleg a negyedik hetet kezdjük el a felkészülésben, azt a munkát, amit elterveztünk, folyamatosan végezzük el. Két hét van a bajnokság kezdetéig, kezdünk célegyenesbe kerülni.

- Hogyan néz ki a bajnokság lebonyolítási rendje?

- Húszcsapatos bajnokságot írt ki az MLSZ, minden csoportból öt csapat esik ki, plusz a legrosszabb 15. is, azaz 16 búcsúzó lesz a bajnokság végén. Nagyon erős lesz a pontvadászat, és érzésem szerint a keleti csoport lesz a legerősebb. Azt szokták mondani, hogy teher alatt nő a pálma, ha a fiatal játékosaink profivá akarnak válni, akkor ez egy nagyon jó lépcsőfok a számukra. A cél az is továbbá, hogy az első csapatból érkező játékosokat formában tartsuk, azaz olyan edzettségi és fizikális állapotban adjuk őket vissza az első csapatnak, hogy bármikor újból lehessen rájuk számítani, de fontos, hogy motiváltak legyenek, hiszen ők fogják jelenteni azt a plusz minőséget a csapatban, amivel eredményesek tudunk lenni.


- Jól érzem, hogy a hangsúly az eredményességen volt?

- Igen. Az eredményességet külön is szeretném kihangsúlyozni, hiszen ez már kőkemény felnőtt futball. A vezetőség által meghirdetett maximális és minimális célunk, hogy a bajnokság végén meghosszabbítsa a klub az NB III.-as tagságot. Sok munka vár ránk, de látjuk már, hogy milyen kerettel tudunk dolgozni a kollégáimmal ebben az évben. Az első csapat szakmai stábjával, azaz Feczkó Tamással, Pacsi Bálinttal és Miskei Attilával is egyeztettem, mindannyian a maximális támogatásukról biztosítottak. Ők is mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ne csak az első csapat, hanem a második csapat is jól szerepeljen.

- Ki segíti a munkádat?

- Másodedzőként Jordán András, kapusedzőként Szalma Pál, erőnléti edzőként Farkas Bende, videóelemzőként pedig Simon László lesz a segítségemre.

Az NB III. Keleti csoportjának 2020/2021-es menetrendje ide kattinva olvasható. 

Zsivoczky Gyula pályafutása

Edzőként

2020/2021 vezetőedző, DVTK tartalék (NB III.)
2019/2020 vezetőedző, DVTK U17
2018 DVTK utánpótlás szakmai igazgató
2018/2019 vezetőedző, DVTK U17
2017/2018 vezetőedző, DVTK U17
2016/2017 szakmai igazgató, Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia
2015/2016 egyéni képzésért felelős edző, FTC U16
2014/2015 egyéni képzésért felelős edző, FTC U16
2013 vezetőedző Budaörsi SC (NB III.)
2012/2013 vezetőedző, Lombard Pápa (NB I.)
2010-2012 szakmai koordinátor U15-U19, FTC utánpótlás
2007-2010 másodedző, Magyarország U20, U19
2007-2010 szövetségi edző, Magyarország U18, U17, U16
2006/2007 vezetőedző, Lombard Pápa (NB II.)
2005/2006 vezetőedző, Lombard Pápa (NB I.)
2005/2006 másodedző, Lombard Pápa (NB I.)
2005 vezetőedző, Aszód (megyei I. osztály)
2004/2005 Vasas másodedző (NB I.)
2003/2004 másodedző, Vasas (NB I/B)
2003/2004 edző, Kerepes utánpótlás

Labdarúgóként

2005/2006 Taksony (NB III.)
2004/2005 Aszód (megyei I. osztály)
2003/2004 Jászapáti (NB III.)
2002/2003 Tápiószecső (NB III.)
2001/2002 Tatabánya (NB I/B)
2000/2001 tavasz Celldömölk (NB I/B)
2000/2001 ősz Tatabánya (NB I.) 13/1
1999/2000 Tatabánya (NB I.) 15/0
1998/1999 Videoton (NB I.) 26/4
1997/1998 tavasz Hapoel Be’er Sheva (Izrael)
1997/1998 ősz MTK (NB I.) 9/0
1996/1997 MTK (NB I.) 30/7
1995/1996 MTK (NB I.) 19/6
1994/1995 MTK (NB II.)
1993/1994 MTK (NB I.) 27/1
1992/1993 MTK (NB I.) 28/9
1991/1992 Újpest (NB I.) 15/0
1990/1991 Újpest (NB I.) 20/2
1989/1990 Újpest (NB I.) 29/5
1988/1989 Vác (NB I.) 28/4
1987/1988 FTC (NB I.) 7/0
1986/1987 FTC (NB I.) 8/0
1985/1966 FTC (NB I.) 10/0
1984/1985 FTC (NB I.) 12/0
1983/1984 FTC (NB I.) 1/0
1975-1984 FTC utánpótlás